|
Berlin, Berlin
Szerző: Andornaki Nóra | Feltöltve: 2006-05-15 | Megtekintve 2126 alkalommal. | Nyomtatás
>Az SZTE német szakosai megszállták az OKB-t (Offener Kanal Berlin). Ez egy olyan tv-csatorna, amely Európában egyedi módon, nyújt lehetőséget az állampolgárok szabad véleménynyilvánítására a médiában. Tehát ha van egy ötleted, egy valódi témád, amelyet közérdekű, és fontos megosztani másokkal, ez a csatorna rendelkezésedre bocsátja munkatársait és technikáját, saját filmed leforgatásához, bemutatásához. Dr. Ellen Tichy, DAAD lektorként tevékenykedik az SZTE-BTK Germanisztika Tanszékén. Ő volt e projekt megálmodója, és megvalósítója. Az utazás, és szállás költségeit pályázaton nyert forrásból finanszírozta, így tíz diák utazhatott el egy hétre a német fővárosba, mindannyian először életükben. A csapat tehát forgatott, nevetett és többször megázott az áprilisi szeszélyes időben. | Szombat: Berlin, Berlin, de messze is vagy. Már 11 órája repültünk a MÁV szárnyain, mikor Drezda után megállt a mozdony. Így máris tanulhattunk egy új szót: Lokschaden. A fáradtságtól, és minden mástól egészen elbódult csapatunk kétszer szállt át, miközben a kezünk majdnem leszakadt. Éjjel egykor érkeztünk hát a városba, melyet vonatunk egészében keresztülszelt. Marco Winkler, kísérőnk rögtönzött idegenvezetése viccesen hatott a vaksötétben. „Itt van az Alexanderplatz, a Tévétorony, ott azon a nagy épületen túl a Parlament…” (Jelzem én még a nagy épületig sem láttam el a sötétben.) Ellen várt minket. Mosolyogva fogadott, és hogylétük felől érdeklődött. Persze feleslegesen, hisz minden ránk volt írva. A szállás kielégítőnek tűnt, ám néhány vaktában feltett kérdéssel mégis sikerült elszontyolítani egymást éjjel kettőkor. „Hol a többi zuhany?” „Ki alszik fölül?”… Mégis elégedetten hajtottam álomra fejem, az emeletes ágyon, persze fölül; egy diákszálló negyedik emeletén. Vasárnap. Kilenckor reggeli. Tojásrántotta, főtt tojás, magvas és sima buci, négyféle felvágott, zabpehely, lekvár, gyümölcs, joghurt -aminek majd augusztusban jár le a szavatossága-, gyenge kávé, számunkra ismeretlen tea. „Hé, itt májat adnak reggel?” -kérdi Laci, a lekvárra mutatva… De mi mindenből ettünk, s ha valami elfogyott, bátran fordulhattunk a török, vagy a lengyel konyhásnőkhöz, akik talán még nálam is jobban törték a németet. Ekkor döbbentünk rá, hogy még valódi német szót nem is hallottunk. Francia, japán, svájci turisták a szállón, törökök és négerek a metrón. Reggel az első utunk a boltba vezetett, egy aluljáró-szerű helyre. Előtte egy csöves épp „kisdolgát” végezte, így később csak pisilős boltnak hívtuk. A metró lejárójánál punkok hatalmas harci kutyákkal, egy transzvesztita minimál stílusban. A legnagyobb meglepetést egy sportosan öltözött fiatalember váltotta ki belőlünk, aki felugrott a metróra egy gitárral, és magabiztosan nevettető dalokba kezdett. Néhány eurónyi zsákmányát egy piciny Adidas-cipőbe gyűjtötte össze. Hát igen, Berlin a kontrasztok városa. A felszínen gyönyörű autók, a legújabb fényképezőgépek, a legelegánsabb nők. A föld alatt török anyák gyermekeikkel, diákok, munkába rohanók, muzsikáló, kiabáló, vagy már egészen elnémult hajléktalanok. Szociális érzékenységünknek hála, születendő kisfilmjeink témái kibontakozni látszottak. Városnézés buszról, még napsütésben; később gyalogosan szakadó esőben, óriási szélben, tipikusan magyar módra. Az új Holocaust-emlékmű több ezernyi kisebb-nagyobb betontömbjével megrázóan hatott a város szívében, a gyönyörű régi épületek mellett. A dóm, a Humboldt Egyetem, a Pergamon, csodálatos szobraival… Hát igen, ezt látni kell! Este megbeszélés egy csöppnyi vendéglőben a témákról, és az eddig szerzett tapasztalatokról, savanyú kávé és holtfáradt arcok. Hétfő reggel. Irány az OKB. Kb. háromnegyed óra utazás a föld alatt. Megérkezünk. A csapatot a „Kisfőnök”, Anne Braun vezeti körbe. Bemutatja a berendezéseket, a hét programját, és persze a többi kollégát, akik jórészt csak ideiglenesen dolgoznak itt, gyakorlaton vannak. Anne olyan gyors, hogy nem győzzük követni. Egyidős lehet velünk, meglepően gyakorlatias. És precíz. Határidőket szab, mert azok nélkül nem megy a munka. Három csoportra oszlunk, három témát választunk hát, és Anne három segítőt –köztük önmagát- nevez ki mellénk. Tervezetet kell írnunk a hat perces kisfilmhez, majd beszélni róla, és marad egy óránk megismerkedni a kamerával. A technika terén valljuk csak meg, egyikük sem remekelt. Az interjú- helyzetekben bizony gyakran lemaradt a nyilatkozó feje, vagy a kérdező, aki épp én voltam, elfelejtette maga elé venni a mikrofont… Sinisa, a velünk dolgozó szakember már-már angyali türelemmel viselte technofób megnyilvánulásainkat. Közös ebédünkkor kiderült, hogy családja Jugoszláviából települt át a háború miatt 1992-ben, mikor ő még kisgyerek volt. Mi csak nevettünk, hogy: no lám, ismét kifogtunk egy echte németet. Kedd reggel. Tehát még egy órás idétlenkedés a kamerával, és elindult a három csoport forgatni. Réka, Bea és Mariann a hajléktalanokat kutatta fel; Barbara, Ivett, Adri és Laci arra keresték a választ, mi is a typisch Berlinerisch; Edit, Hilda és jómagam a Berlinben tanuló külföldi, és kiemelten a magyar diákok sorsának nyomába eredtünk. Tizenegytől négyig rohantunk. Bénáztunk, filmeztünk, kérdeztünk, és persze egymáson nevettünk. A magyar nagykövetségen, és a Humboldt Egyetemen is készítettünk interjúkat. A nap fénypontjának volt tekinthető, mikor Hilda egy kínai diáklányt faggatott. A lány nem érti, mi az a Nebenjob, azaz mellékállás. Hilda beleordít a mikrofonba, a lány ijedt arcot vág. Nehéz beszélni a feketemunkáról négy idegen előtt bele a kamerába. Volt olyan alany, aki megmondta, hogy őt milyen szögből érdemes felvenni, miközben már ment is a szalag. De mi mindezt hősiesen viseltük nevetés nélkül. A többi csapat sem úszta meg a kellemetlenségeket. Rékáék egy transzvesztita előadóművésszel készítettek interjút, aki egy bakelittel a fején járkált, rikító színű ruháiban. Az élet furcsa, megrázó komikuma volt, mikor ez az otthontalan háromszor is kihangsúlyozta, hogy neki Bécs a második otthona. Ivettet megdicsérték ragyogó müncheni akcentusáért, és mikor közölte, hogy ő Magyarországról jött, a pasi fejéhez kapott, hogy ő már járt is ott, és hogy ez az Ungarn milyen gyönyörű város. Mi ezt a Budapest-Bukarest-szindróma mintájára este tovább finomítottuk: Ungarn tehát Románia fővárosa… Ivett ezek után összeütközésbe került egy másik férfival is, aki annyira szerepelni akart a filmben, hogy nem volt hajlandó elmozdulni a kamera elől, miközben ezt ordította: „Ich bin der Bär!”, vagyis „Én vagyok a medve!” Hisz Berlin jelképe a medve. Este az OKB vezetője, Herr Linke hívta meg a csoportot egy „kis” vendéglőbe, ahová rajtunk és a tömérdek átlagosan elcsevegő vendégek mellé még harminc, az átlagosnál jóval hangosabban mulató japán fiatal is befért. Szerda. A vágás sem ment gond nélkül, de legalább százszor számba vettük a bakikat, amelyek még századjára is viccesen hatottak. Persze a technikával együtt olykor-olykor a mosoly is lefagyott az arcunkról. Csütörtök. Az utolsó simítások a filmeken, és felkészülés a stúdió-beszélgetésre, amelyen már Herr Linke is részt vett. Mi pedig elmondtuk miért voltunk itt, milyen benyomásaink voltak, és még a magyar médiáról is szót ejtettünk. Büszke voltam a csapatra, egész profin csináltuk. Sokat tanultunk a hang a kép és a fény együtteséről, segítettünk a díszlet készítésében, és lebontásában. Persze ekkor mutatta be a tv már-már művészire vágott filmjeinket. Péntek. Egy utolsó városnézés az orkán erejű szélben, este vacsora a tanárnőnél, Herr Linkével, és a méregerős OKB-koktéllal. A titokzatos ital összetevőiből számomra csak a vodka volt ismert, de lesz még alkalom elkérni receptjét, ugyanis a tévé elnöke májusban Szegedre látogat, és előadást is tart az OKB munkájáról. Szombat reggel. Hazafelé a vonaton még egyszer, utoljára átsuhantunk a városon. Szótlanok voltunk. Kicsit a fáradtságtól, talán csöppet a tegnapi sörtől és grappától, amit a vacsora mellé fogyasztottunk. Adri mereven nézett kifelé, szeme búcsúzott a látványtól. „Megpróbálom belőni hogy merre is jártunk.” -mondta. Közben mi is elköszöntünk a focilabda -forma tévétoronytól, ami briliánsként fénylett a szocreál tömbházak mögül. |
Egyetem rovat
