|
Egy csador-designer, aki a parkokban padokat fest
Szerző: Schwartz Noémi | Feltöltve: 2007-05-07 | Megtekintve 4960 alkalommal. | Nyomtatás
Hogy a művészek nem mindig egy elvarázsolt világban élnek, annak Hitka Viktória kiváló példája. A Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős intermédia szakos hallgatójaként ugyan még a csadort is felhasználja felületként művészeti és társadalmi kérdések boncolgatására, de nem retten vissza a fizikai munkától sem: a Budapest Rekonstrukció nevű szervezet alapítójaként köztéri bútorokat újítanak fel társaival. Végzős hallgató vagy a képzőművészeti egyetemen, intermédia szakon. Mit tanulsz ezen a képzésen? Specialitása, hogy nincsenek kötöttségek: nem csak festeni vagy szobrászkodni tanulhat az ember, hanem mindenféle technikát kipróbálhat. Az alapoktatás része a fotózás, a digitális és analóg vágás, különböző grafikai programok elsajátítása. Több elméleti óránk is van, mint más szakon. Itt nem az a lényeg, milyen médiummal, technikával dolgoztál, hanem az ötlet, amit megvalósítottál. A középiskolában restaurátorként érettségiztem, és teljesen felfordult a világ, amikor bekerültem ide. Egészen más képet kaptam arról, hogy mi a művészet: nem pusztán a világ leképezése, hanem sokkal inkább egy gondolaté. Mit lehet később kezdeni ezzel a végzettséggel? Míg egy festő szakon az emberek csak festeni tanulnak, kevés olyan technikai dolgot sajátítanak el, amivel pénzt is lehet keresni. Sajnos csak néhány művész van, aki a művészetéből él meg, főleg kezdőként. Az intermédia technikai tudást biztosít: megvan a lehetőséged, hogy kipróbáld valamelyiket, és utána rajtad múlik, hogy foglalkozol-e vele. Én grafikusként dolgozom, pedig nem végeztem ilyen szakon, viszont eleget tanultam róla. Nyilván egy csomó ember azt gondolja magáról, hogy művész, és nincs szüksége semmire. Én nem így gondolom. Szerintem mindent meg kell teremtenem, hogy művész tudjak lenni. Volt egy projekted, amiben csadorokat terveztél. Honnan jött ez az ötlet? Egyszerűen érdekelt, hogy mi történik az iszlámban. Nagyon messze van, de közben mégis közel. Olvastam pár zsánertörténetet, aztán láttam egy filmet: egy pár elszökik otthonról, mert a lány olyan férfiba szeretett bele, akihez a családja nem akarja hozzáadni. A csador volt a fő téma, hogy kell-e hordani, vagy sem. Rájöttem, hogy nekem erről vannak gondolataim, amit szeretnék elmondani, a csador pedig egy jó felület erre. Mit gondolsz róla? Azt, hogy egy vallási jegy, egy előírás. Egyszerűen el kell fogadni, mert ez a kultúrájuk. Szerintem a probléma ott van, hogy nem akceptáljuk: a Korán nem csak egy útmutatás, mint mondjuk a Biblia a kereszténységben, hanem az szent, és törvény is egyben. 
Készítettél egy fehér csadort. Mit akartál kifejezni vele? Azt vettem észre, hogy akármilyen hírt olvasok az iszlámmal kapcsolatban, az teljesen militarizált. Az embereknek nincs valós képük erről a területről, mert csak terrorista merényletekről és halálesetekről hallanak. Kiválasztottam olyan headline-okat, amik az európai-amerikai és iszlám konfliktusról számolnak be, ezeket szitáztam a csadorra. Van rajta egy minta is, ami messziről egy ornamentika, de ha közelről megnézed, katonákból és fegyverekből áll. Azt próbáltam leképezni, hogy ha közelről nézed, nem biztosan a valóságot látod, de ha messziről, az egészet, lehet, hogy egy szerethető dolgot látsz. Szerintem a Korán egy abszolút békés szemszögből olvasható könyv, kérdés, hogy mit gondolsz akkor, amikor olvasod. Nem félsz attól, hogy inkább ellentétes érzést váltasz ki a kívülállókból, mint ami szerettél volna kifejezni? Nagyon féltem tőle. Mindenkinek akartam a csadorokkal mondani valamit, de nekem a legfontosabb szempont az volt, hogy egy iszlám vallású ember értse. Van Budapesten egy muszlim közösség, amelynek tagjaival nem sikerült erről beszélnem, mert abszolút bezárkóznak. Mi azt hisszük, félnünk kell tőlük, mert ezt halljuk mindenhonnan, ezért ők félnek a legjobban. Aztán elmentem Hollandiába. Az ottani iszlám közösségben először nem értették, miért hordok csadort. Tíz percben elmagyarázhattam, és onnantól kezdve a barátjuk lettem. Nekik könnyebb megérteniük, mert sokkal nyitottabb feléjük a világ. Az is nagy siker volt, amikor három éve megcsináltam a sport csadort.  Mi volt a célod Hollandiában a csadorviseléssel?
Franciaországban hoztak egy törvényt, hogy vallási jegyeket nem lehet munkahelyeken és iskolákban hordani. Ez nagyon egyszerű egy olyan vallásban, ahol nem törvény az, hogy egy lánynak fejkendőt hordania kell, különben vét az ellen, amiben hisz. Ezt tiszteletben kell tartani. Nem gondolom, hogy létezhet szervezet, ami eldöntheti, mi számít vallási jegynek. Amikor Hollandiában voltam, a helyi kormány elgondolkozott egy hasonló szabályozáson. Ekkor készítettem a szürke kendőt. Angolul írtam rá, hogy én nem vagyok vallásos, - ami így van, semmilyen szervezett vallásnak nem vagyok a híve - ez nekem csak divat, aztán feltettem a kérdést, hogy szerinted hordhatom-e ezt a fejkendőt az iskolában. Nagy, éles betűkkel írtam rá, hogy szerintem az emberi jogokat sérti, ha betiltják a munkahelyeken és az iskolákban a vallási jegyek viselését. Szerintem működött, elgondolkodtak rajta az emberek. Sokan egyetértettek velem. Miért érzed úgy, hogy ez Magyarországon nem működhetne? Nem aktuális. Ha elkezdeném hordani, száz embernek kellene elmagyarázni, hogy a francia törvények miatt. Nincs értelme. A nevedhez köthető a Budapest Rekonstrukció nevű szerveződés. Milyen szerepet töltesz be benne, és mivel foglalkoztok? A létrehozója és fix tagja vagyok, én fogom össze az egészet. Bárki tartozhat hozzá akár egy akció, vagy egy ötletelés erejéig. A létszám és az emberek mindig változnak. Be nem jelentett gerillaakciókkal Budapest köztereinek utcabútorait és kisebb javításait csináljuk meg, fehér ruhában meg maszkban. Mert nem számít, kik csinálják, csak az, hogy rendbe hozzák. Miket újítotok fel? Kis dolgokat vállalunk, jelen pillanatban ezt tudjuk megoldani. Másrészt erre nem tudják azt mondani az emberek, hogy túlzás. Egy padot bárki le tud festeni, azok pedig mindenhol vannak. A probléma lényege az, hogy felújítják a köztereket, lerakják a padokat, amik lassan használhatatlanná válnak, mert egy nagyon egyszerű dolgot nem csinálnak meg vele: tél előtt nem kezelik. Mi mintát szeretnénk adni azoknak, akik személyesen felelősséget vállalhatnának, másrészt egy nagyon kis költségvetésű receptet az önkormányzatnak, hogyha ezeket megcsinálnák, akkor a pad tíz év múlva is pad maradhatna. Később könnyű mondani, hogy nincsen pénz újakra. Mik azok a helyszínek, amiket rekonstruáltatok? A legutolsó három akciónk például a Lehel tér, ott 14 padot festettünk le és mérhetetlen mennyiségű szemetet gyűjtöttünk össze. A következő az Alagút utca és a Pálya utca sarok. A Vérmezőn folyamatos a munka, ott mindig van mit csinálni. Hogyan reagálnak emberek és az önkormányzatok? Nem értik, vagy nem foglalkoznak vele. Egyenruhában dolgozunk, festék van a kezünkben, így azt gondolják, hogy egy önkormányzat által megbízott cég munkatársai vagyunk. Amikor elvégeztünk egy-egy felújítást, erről küldünk az önkormányzatnak egy linket, dokumentációt, és videót. Egyszer a XIII. Kerületi Környezetgazdálkodási Kht. reagált a Lehel piac mögötti tér felújítása kapcsán. Jött egy e-mail a vezérigazgatótól. Nagyon baráti volt: nem tudja, kik vagyunk, de biztosan nagyon „vagány gyerekek”, és nagyon köszöni. Kialakult egy párbeszéd, és figyelembe veszik, amiket tanácsolunk. Igazán fontos lenne, hogy a Budapest Rekonstrukcióval beszéljenek az önkormányzatok. Nem ellenük vagyunk, hanem hogy mutassunk nekik valamit, meg másoknak is, ami működhet. Saját költségvetésetekből finanszírozzátok ezt, vagy van, aki támogat benneteket? Volt egy-két akciónk, amit támogatott egy közterületi médiával foglalkozó cég, ők kerestek meg minket. A vezérigazgatójuk Budapest megszállottja. Nagyon tetszett neki ez a civil hang az ő tevékenysége mellett, ami kizárólag üzleti. Együtt a kettő sokkal erősebb lehet. Egy-két akciónkat támogatta. De festünk padot saját pénzből, mert húszezer forintról van szó, nem egy hatalmas összeg. Tervezitek, hogy lesz országos hálózat? Iszonyatosan szerettem volna. Egyszer írt egy srác, hogy Pécsett szeretne rekonstruálni. Mondtam, hogy zseniális ötlet, és legyen interakció a két szervezet között. Nagyon lelkes volt, aztán eltűnt. Szerintem Magyarország összes városában van ilyen szerveződés, várjuk őket. Csak arra nekem már nincsen energiám. Én itt lakom, én ezt a várost szeretem. Fotók: fehér csador – modell: Bakonyi Alexa, fotós: Antal Szabolcs (www.flashfoto.hu) szürke csador – modell: Hitka Viktória, fotós: Jonas Loellmann (www.jonasloellmann.de) |
Kultúra rovat
