NYITÓLAP

Archívum

VENDÉGKÖNYV

Impresszum

Keresés:

Másodkézből rovat

Megint Blues

Szerző: Dunai Tamás | Feltöltve: 2008-04-02 | Megtekintve 1907 alkalommal. | Nyomtatás

 

A blues rajongói el lettek kényeztetve az utóbbi időben. Nem elég, hogy márciusban harmadik alkalommal rendezték meg a kedvükért a szegedi Blues és Jazz Fesztivált, alig egy hónappal előtte a tavalyi fesztivál fellépői közül is elcsíphettek kettőt. Török Ádám és a Mini a Port Royale-ban, Ripoff Raskolnikov – ezúttal Big Daddy Wilson társaságában – a Belvárosi moziban adott ismét remek koncertet. Mindkettőn ott voltam, így sejthető, mennyire sajnáltam, hogy a fesztiválnak csak második napjára sikerült eljutnom, és lemaradtam Ferenczi György és a Rackajam, valamint a Hobo Blues Band koncertjéről.

A második nap azonban bőségesen kárpótolt. Először a Tóth Bagi Band nyomott le egy fantasztikus koncertet, majd Rhoda Scott kápráztatta el a Belvárosi mozi közönségét.

Tóth Bagiék lenyűgöző koncertet adtak. Igényes zenéjükkel, amelyben több zenei stílust ötvöznek, és amelynek csak egyik összetevője a blues, letaglózták a közönséget. Sajnos a brutális szintű, csak a legnagyobbakhoz mérhető hangszeres tudás ellenére egy kicsit lélektelennek éreztem a produkciót. Hiányzott belőle a nyersesség, a hitelesség és az őszinteség, mindössze slágerek sorjáztak egymás után vérprofi módon előadva. De ez a koncert nem is a hitelességről szólt, hanem jóval inkább a technikás játékról. Az ének ennek megfelelően gyakran a háttérbe húzódott, hogy pazar szólóknak adja át a helyét. Remélem, visszatérő vendégei lesznek a szegedi színpadoknak.

A szünet után a „Mezítlábas Hölgy”-ként is ismert Rhoda Scott orgonista, Sarah Morrow pozanos és Julie Saury dobos alkotta trió instrumentális koncertje bűvölte el a közönséget. Hát igen, világszintű produkció, de tőlük nem is vártam mást, hiszen mindannyian mesterei a hangszerüknek. Ezt az élményszámba menő virtuóz szólóikkal is bizonyítják. Látszik rajtuk a zenélés öröme. Előkerül minden: a vidám, lüktető, játékos jazztételek éppúgy, mint a melankolikus vagy éppen kísérletezős hangzású darabok. Öröm nézni és hallgatni. Alig hiszem el, amikor Sarah Morrow pozanos – annak ellenére, hogy ez egy instrumentális koncert – megénekelteti a közönséget.

Az idei fesztivál magasra tette a lécet. Nem lesz könnyű jövőre átugrani.


Hozzászólások

Neved:  E-mail: 

. hozzászólása (kelte: )

 

Még nem érkezett ehhez a cikkhez hozzászólás.

» Nyitólap   » Archívum   » Másodkézből rovat

 

Cikkek a rovatból

„A fogorvosi szak nem piskóta”


Megint Blues


Kezdek besokallni


A mobiltelefon


Sic transit gloria mundi


 

Szegedi Tudományegyetem
http://www.u-szeged.hu

Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék
http://www.media.u-szeged.hu

Felelős szerkesztő: Hollósi Zsolt

Impresszum

Design © 2005-2006 by Somogyi Gábor.