|
"A zsidók vallásával és történetével foglalkozom éjjel-nappal"
Szerző: Végső István | Feltöltve: 2005-03-22 | Megtekintve 2287 alkalommal. | Nyomtatás
Beszélgetés ifj. Balogh István holokauszt kutatásairól és az izraelita műemlékekről Könyvet írt tizennyolc évesen, és ismeri Békés megye összes zsidó műemlékét. A magyarországi zsidó- és holokauszt-kutatásban is letette már a névjegyét. Ifj. Balogh István tótkomlósiként először szülővárosa zsidóságának történetét derítette fel, majd ezt az egész megyére kiterjesztette. A szegedi Tömörkény István Gimnázium tanulójaként éppen az érettségire készül. A Millenniumi Kávéházban beszélgettünk vele eddigi tevékenységéről és terveiről. - Érdekes az e-mail címed első tagja: Simon Pessel. Mi ez a név? - Egy tótkomlósi zsidó fiú neve, aki a születésem előtt száz évvel látta meg a napvilágot. Tizenhét évesen gümőkórban halt meg, pont abban a hónapban és azon a napon, ami az én születésnapom dátuma. - A zsidó kutatás tölti ki az egész életedet? - Igen. Hétvégenként négy órakor kelek, és indulok településről településre felderíteni a zsidóság történetét Békés megyében. Ha éppen elfogy a pénzem, akkor stoppolok. Több mint százötven túlélővel készítettem eddig interjút, illetve vettem fel a kapcsolatot. Tizenhárom éves korom óta gyűjtöm ezeket az ismeretségeket, és ma már Budapesttől Izraelen keresztül Kanadáig mindenhol vannak idős adatközlőim. Kezdetben csak útra keltem, és az utcán leszólítottam embereket, hogy például: merre van a zsidó temető, és ismernek-e még zsidókat a helységben. Rengeteg személy elérhetőségét tudtam meg ilyen módszerrel. Manapság már bátrabb vagyok, és felhívom az önkormányzatot, hogy segítsenek felderíteni túlélőket és kortársakat. Volt már olyan is, hogy a polgármester fogadott. Miután elbeszélgetett velem és megkávéztatott még az izraelita temetőhöz is kivitt a kocsijával körülnézni. A megye területén minden zsidó sírkövet ismerek, és adattáram van róluk. Ezért tanultam meg héberül olvasni. - Mi indított el ezen az úton, hogy ennyire belevesd magad ezekbe a kutatásokba? - Velem kisgyerekként nagymamám törődött a legtöbbet. Ő töltötte ki az életemet. Amikor sétáltunk Tótkomlóson mindig mutatta, hogy hol voltak a zsidók kereskedései és a gettó. Ugyanis 1944-ben a legjobb barátnőjét, Rózsika nénit is oda vitték. Nyolc éves voltam, amikor nagymamám meghalt. A zsidók története viszont egyre jobban foglalkoztatott. Ezért egy helyi idős zsidó bácsihoz kezdtem eljárni beszélgetni, hogy választ kapjak a kérdéseimre. Eleinte Rózsika néni családjának sorsa érdekelt. Aztán gyakorlatilag az ő életének a felderítésén keresztül jutottam el a helyi, és végül a megye zsidóságának történetéig. A levéltári kutatások mellett a legfontosabbnak ma is a túlélők visszaemlékezéseit tartom. Nagyon kiterjedt ismeretségi köröm van ezen a téren. Ha Budapesten járok, és megéhezem, vagy csak le szeretnék pihenni egy kicsit, akkor elmegyek az Újlipótvárosba, és felhívok egy-egy túlélőt telefonon. Mindig kedvesen fogadnak. Szeretem őket, és ők is engem. Mindig van mit mesélniük, és nekem is vannak kérdéseim hozzájuk. - Nem érzed úgy, hogy ezekben az "interjúkban" gyakorlatilag a nagymamáddal folytatott beszélgetések ismétlődnek újra és újra? - Hú, én már sok interjút adtam, de ilyet még nem kérdeztek tőlem. Lehet benne igazság. Sokan teljesen úgy kezelnek, mint az unokájukat, és családtagként tartanak számon. Fontosak nekem mindannyian. Mindegyiküktől tudok tanulni. Ők egy teljesen más értékrendet képviselnek a mai világgal szemben. Rengeteg viselkedési mintát vettem már át tőlük. Például az étkezési és viselkedési szabályokat, amik régi módinak hatnak, de nekem nagyon tetszenek. A polgári életmód, ahogyan élnek, példamutató számomra. - Mi motivál ennyire, hogy ezeket a kutatásokat végezd, és a zsidók emlékét megőrizd? - Nekem ez a fontos. Másnak meg más. Ez érdekel, és kész. Békés megyében már több izraelita temetőt megmentettem. Ott álltam a munkásokkal és hivatalnokokkal szemben, és megfenyegettem őket, ha hozzá mernek nyúlni a sírkövekhez nagy botrányt fogok csinálni. Megmondtam nekik, hogy nagyon sok befolyásos ismerősöm van, és országos lapoknál újságírókat fogok erre a témára ráuszítani, ha meg mernek mozdítani egy követ is. A megyémben szinte senki nem törődik a zsidó emlékekkel. Csak én. Úgy érzem, hogy kötelességem megvédeni ezeket az emlékeket. Magyar-szlovák származású vagyok. A tótkomlósi helytörténet foglakozik a tótokkal és a magyarokkal is, de zsidókkal rajtam kívül senki. Tavaly hatalmas sikereket értem el ezen a területen. A főtéren emléktáblát avattunk a holokauszt áldozatai tiszteletére, és kiállítást rendeztem ebben a témában. Plusz, kiadtam a könyvemet a Tótkomlósi zsidók története címmel. Pályázatokból és adományokból saját szerzői kiadás. Nagyon büszke vagyok rá, de már készítem a Békés megyei zsidók történetéről szóló kötetemet. - Osztálytársaid és a környezeted mit szólnak hozzá, hogy ennyire lelkes vagy? - Büszkék rám. Áh, az osztály egyik fele szóba sem áll velem. Mindegy. A többiek elfogadják amilyen vagyok, de szólnak, ha egy kicsit sok vagyok már nekik. Próbálok a kortársaimra hatni, de ha nem megy, akkor nem erőltetem. Például tavaly, néhány tizenéves össze akarta törni a tótkomlósi zsidó emléktáblát. Szerencsére nem jártak sikerrel. - A te korosztályodat próbálta megcélozni a Sorstalanság című film. Neked hogy tetszett? - Kellett ez a film. Vannak, akik azt mondják, hogy nagyon megszépíti a lágeréletről alkotott képet. Szerintem is így van. Ami viszont ennél is fontosabb, hogy sok minden nem válik világossá a filmben, ha az embernek nincsenek meg a háttérinformációi. Ezért sokan nem fogják átérezni és megérteni az igazi mondandóját. Van negatív kritikám erről az alkotásról, de összességében tetszett, mert ez nem csak egy film. - Most érettségizel, hol tanulsz tovább? Mi szeretnél lenni? - A zsidók vallásával és történetével foglalkozom éjjel-nappal. Emiatt vagyok rossz tanuló is, történelemből is csak hármas-négyes. Nem izgat. A Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetemre fogok menni judaisztika szakra. Ott már régóta ismernek a pályázataim által. Nincsenek hosszú távú céljaim. Majd lesz valami. Csak a zsidó kutatásaimra legyen mindig pénzem. Ha kell, vízen és májkrémen élek, mint most a kollégiumban. Édesanyám mondogatja mindig: olyan nincs, hogy nincs. |
Portré rovat
