NYITÓLAP

Archívum

VENDÉGKÖNYV

Impresszum

Keresés:

Riport rovat

Az ital rabjai

Szerző: Rácz Bettina | Feltöltve: 2008-11-27 | Megtekintve 2515 alkalommal. | Nyomtatás

 

„Az Anonim Alkoholisták olyan férfiak és nők közössége, akik megosztják egymással tapasztalataikat, erejüket és reményüket, azért, hogy megoldhassák közös problémájukat, és segíthessenek másoknak felépülni az alkoholizmusból. A tagság egyetlen feltétele az ivással való felhagyás vágya. … Elsődleges célunk józannak maradni, és segíteni más alkoholisták józanodását.”

Ezzel a bevezetővel indítja Mária a szerda esti gyűlést, amit Szeged belvárosában, a Lechner téren tartanak, egy katolikus közösségi házban. A csoport heti három találkozót tart, hétfőn, szerdán és szombaton, az esti órákban.

Összesen 11-en vagyunk, velem együtt. Mindannyian azért jöttek el, hogy közös erővel felhagyjanak az ivás szenvedélyével, hogy életüket végre normális mederbe terelhessék. A közösség kedves, mindenkiből árad a szeretet, és az akarás vágya. Baráti társaságként kellemes légkörben egy asztal körül ülünk, miközben Mária továbbadja Lajosnak Az Anonim Alkoholisták (AA) kézikönyvét, hogy olvassa fel, az aznapra kijelölt fejezetet. Erre az alkalomra a leltárról való beszélgetés jut. Miután Lajos felolvasta a rövid szöveget, mindannyiunkon egyenként körbemegy az AA tizenkét lépése, mindenki felolvas egyet, azután pedig egy kötetlen beszélgetés veszi kezdetét.

-Sziasztok! Péter vagyok, alkoholista! – töri meg a csendet elsőként Péter. Meg sem mondanám róla, hogy ilyen szenvedélybetegséggel küzd, hiszen kiegyensúlyozottnak tűnik. Mikor először belépett a terembe, azt hittem, hogy ő lesz majd a csoportvezető, ami valamelyest igaz is, hiszen másoknak tart önsegítő tanfolyamokat, csak éppen ő maga is szenvedélybeteg volt.

-Szia Péter! – válaszol a csoport kórusban.

-Ma lennék 2 éve tiszta, ha az első év februárjában nem török meg. De a szörnyű az, hogy a feleségem még mindig nem képes szembenézni azzal, hogy én alkoholista vagyok. Hiába nem iszom már, akkor is az vagyok, ebből sosem lehet kigyógyulni. Viszont mindenkinek magának kell rájönnie, hogy változtatni akar, senki más nem segíthet, ha mi nem akarjuk a változást.

Korábban reggelente mindig három dolog foglalkoztatott: az első, hogy úgy alakítsam a napom, hogy tudjak inni. A második az volt, hogy ezt úgy csináljam, hogy mások ne vegyék észre. A harmadik pedig a mindezért érzett napvégi bűntudat volt. De hál istennek mára már mindez megváltozott, nem gondok, bajok vannak az életemben, hanem megoldandó feladatok, és reggelente nem úgy kelek, hogy az alkoholra gondolok, hanem arra, hogy elvégezzem az aznapra szükséges feladataimat.

-Sziasztok! László vagyok, alkoholista! – veszi át a szót László. A körben ő pont mellettem foglal helyet. A középkorú férfiról már jobban megmondható, hogy valaha alkohol problémákkal küzdött. László a tipikus kétkezi munkás, aki nap végén bedob egy pofa sört. De valójában sokkal több magabiztosság és erő rejlik benne, mint azt gondolnánk.

És miután hasonlóképpen köszöntötték, mint Pétert, máris belefog mondanivalójába. Határozott elképzelései vannak a leszokásról:

-Én sajátos szemlélettel állok hozzá a kérdéshez. Szerintem a legfontosabb a szabad akarat, hogy ne azért ne igyak, mert tilos, hanem azért, mert én így döntök, és minden nap megvan rá a lehetőségem, hogy a helyes utat válasszam. Senki sem kényszeríthetne a döntésemben, egyszerűen tudom, hogy ahhoz, hogy a távoli terveimben lévő boldog életet elérjem, a nem ivás csupán egy eszköz.

Általában minden alkoholistának van egy szponzora, aki mindig, minden nehézség ellenére segít, és ott van, ha ki kell húzni a bajból.

Vele általában minden fontos dolgot meg lehet beszélni, a legapróbb részletekig, amiket esetleg a társaság előtt már nem fednénk fel.

Nagyon fontos, hogy az alkoholizmus betegség, aminek nincs gyógymódja. Ha az illető nem változtat az életmódján, a dolog vége mindenképpen a halál.

Majd Ági vette át a szót, és mesélt tapasztalatairól segítve az egyik új tagnak, Andinak, akinek ez még csupán a második gyűlése:

-Ha valaki inni akar, akkor azt senki nem tudja megállítani, csak saját maga. Tőlem hiába vették már el a gyermekem, hiába vesztettem el az állásom és hagyott ott a férjem, én még mindig inni akartam. Nálam általános volt a napi egy liter vodka, és az azt követő hányás. De idővel rájöttem, hogy ez nem normális, a normális emberek nem hánynak minden nap – kezd bele történetébe Ági, aki egy jó külsejű, kedves középkorú nő, el sem tudom képzelni, hogy amiket mesél, igazak. - Így aztán kezdetben nem is tudtam elfogadni, hogy én soha többé nem ihatok. Iszonyatos volt, és azt hittem csak Én vagyok az, aki nem ihat, és csakis Én. Azonban mára már rájöttem, hogy nem is kívánnám az alkoholt, nincs már rá szükségem.

Andi azonban fél, és nem tudja még elképzelni, hogy Soha:

-Nagyon furcsa számomra ez az új helyzet, még csak alig két hete nem ittam. (de a társaság gyors tapssal díjazza az elért sikereket) Azonban múlt szombaton, egy születésnapi bulin itallal kínáltak, viszont sikerült visszautasítanom. Másnap nagyon jó érzéssel keltem fel- avatott be első sikereibe Andi, akiről szinte már az első percben meg tudtam volna mondani, hogy új tag, hiszen félénkségét, és zárkózottságát nehezen tudta palástolni.

Végül újra a gyűlésvezető Mária veszi át a szót, aki inkább egy középkorú, egyszerű háziasszonynak tűnik, mintsem egy volt alkoholistának. Bár látszik rajta, hogy az élet megviselte, mégis erőt sugároz magából, aki már biztos magában, és büszke elért eredményeire:

-Ma már 842 napja nem ittam! – a nagy taps természetesen most sem maradt el. – Azelőtt olyan apróságokon is ki tudtam borulni, hogy nem azt főzöm aznap a családomnak, amit szeretnének, és rögtön a „nyugtatómhoz” nyúltam. Szerencsére mára már rugalmasabb vagyok, és ugyan reggel mindig készítek napi tervet, de már nem tud olyan mélyen érinteni, ha valami nem a számításaim szerint alakul. A napi terv minden leszokó alkoholistánál nagyon fontos. Mi ugyanis a „mindig csak egy napig” elvet hangsúlyozzuk, vagyis nem kell a jövőre gondolni, csak a mára. Ennek értelmében nagy jelentőséget kap a napi leltár is, aminek mindenképpen alkoholmentesen kell végződnie. Fontos elkönyvelni az elért eredményeket, hiszen sikerélményt adnak, ezekből érdemes táplálkozni a későbbiekben.

A közel egy órahosszás gyűlés zárásaképp mindenki feláll, és körben, egymás kezét fogva mondta el mindenki kórusban a közös fohászt:

„ Istenem adj lelki békét annak elfogadására, amin változtatni nem tudok, bátorságot, hogy változtassak, amin tudok, és bölcsességet, hogy felismerjem a különbséget!”

További információ: www.anonimalkoholistak.hu


Hozzászólások

Neved:  E-mail: 

. hozzászólása (kelte: )

 

Még nem érkezett ehhez a cikkhez hozzászólás.

» Nyitólap   » Archívum   » Riport rovat

 

Cikkek a rovatból

Az igazi csabai disznótoros


Word of Warcraft: Millióknak egy új világ


Az ital rabjai


12 éve a tánc szerelmese


Szenvedélybetegség: kezdet és vég


 

Szegedi Tudományegyetem
http://www.u-szeged.hu

Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék
http://www.media.u-szeged.hu

Felelős szerkesztő: Hollósi Zsolt

Impresszum

Design © 2005-2006 by Somogyi Gábor.