Kultúrfricska
Szerző: Bognár Kriszta | Feltöltve: 2009-04-03 | Megtekintve 3959 alkalommal. | Nyomtatás
Már Kecskemétre is eljutott a Magyar Kultúra Alapítvány által szervezett kiállítás, melyen a XII. Karikatúra Fesztivál pályázatára érkezett legjobb alkotásokat március 1-ig nézhették meg az érdeklődők. A Kultúrák párbeszéde címmel meghirdetett pályázatra huszonöt országból, többek közt Brazíliából, Belgiumból, Ciprusról, Ukrajnából, Iránból, Kínából és természetesen Magyarországról érkeztek rajzok. Összesen hetven karikaturista munkája látható a tárlaton, akik a legkülönbözőbb módon jelenítik meg a kultúrák közötti párbeszédet. Bőven megéri az árát a mindössze száz forintos diákbelépő. A kellemesen elgondolkodtató, és nem ritkán meg is nevettető képek akár délutáni kikapcsolódásnak is megfelelnek, de mélyebb gondolatok indítására is kiválóan alkalmasak. A karikatúrák legtöbbje a kultúrák közötti párbeszéd képmutató, ellentmondásos gyakorlatát szekírozgatja a műfajnak megfelelő csípős, velős ábrázolásmóddal. A találó képek színes, változatos témákat ölelnek fel: nemzetiségek, demográfia, vallás, politika, diplomácia, kultúra… Sok közülük az Európai Unió tökéletlenségeire hívja fel a figyelmet. Dallos Jenő Unió? című rajza például kiválóan szemlélteti az egységet hangoztató szellemiség ellenére létező széttöredezettséget és a határokat: az uniós állampolgárokat mély szakadékokkal elválasztott földrészeken ábrázolja. Felbukkan az egyes kultúrák és a fejlődő technológia közötti bizarr összeegyeztethetetlenség problematikája is, ami szintén egy magyar alkotó képén jelenik meg meggyőzően. Weisz Béla Író-kéz című rajzán egy indiánt láthatunk, amint épp a laptopján írogat, és füstjeleket bocsát útjára vele. Mi is lehetne ennél találóbb a technika és a hagyomány ellentmondó viszonyának ábrázolására? A pályázat győztes alkotása, egyben a tárlatot hirdető plakát háttere az ukrán származású Oleg Guntsol Szuvenír című rajza lett – nem véletlenül. Az indok valószínűleg ez lehetett: sokrétű, velős, találó reprezentációja az emberek egymás kultúrájához fűződő viszonyának. A kép jó karikatúrához méltón magáért beszél, mégis ahogy ránéz az ember, nem tudja megállni, hogy ne fűzzön hozzá egy-két gondolatot. Annyi felismerés születik benne, hogy valahogy muszáj kijönnie. Az az érzésünk támad, mintha egy eddig a felszín alatt érezhetően létező jelenség a legmegfelelőbb alakját felöltve jutott volna végre kifejezésre. A kultúra turisztikai célponttá tétele és kiszolgáltatása, az egzotikumra éhező világjárók igényeire szabott, klisékké vált nemzeti és történelmi jellegzetességek tömegesítése egyaránt lelepleződnek a kép által, melynek mondanivalóját a legrövidebben így foglalnám össze: a nemzeti kultúra tömegfogyasztási termékké vált. Miután végeztünk a kiállított képek sorával, ilyen és ehhez hasonló élményekkel telítve léphetünk ki a teremből. A tárlat összessége egyedi nézőpontokból vet fel tényleges problémákat, és szembesíti azt a célpontokkal. A következő – és valamivel nehezebb – lépés az, hogy rájöjjünk: mi alkotjuk ezt a célpontot, mi magunk vagyunk azok, akiket jogos kritika ért. |