Búcsú Adrienn

Felkavarni az állóvizet
Szőnyi György Endre az angliszikáról-amerikanisztikáról

A szegedi bölcsészkar Angol-Amerikai Intézete először rendezte meg november
7-8-án az Anglisztika-Amerikanisztika napokat. A kétnapos programsorozat egyben Szőnyi György Endrének, a tanszék vezetőjének 25 éves tanári jubileuma is volt. Az ötlet is tőle származik. Jubileumát rendhagyó módon szerette volna emlékezetessé tenni. A fiatalos, ambiciózus oktatót beszélgetésünk alatt többször is felkeresi egy-egy diák. Láthatóan elfoglalt, de szívesen segít mindegyiküknek. Tudniillik ebben az időpontban van a fogadóórája is.

- Először rendezték meg az Anglisztika-Amerikanisztika napokat. Mi játszott szerepet abban, hogy a rendezvény létrejött?

- Több motivációt is meg kell említenem. Mivel ez a hét a magyar tudomány hete, és a Természettudományi Karnak ilyenkor mindig van valamilyen programja, valahogyan hiányzott, hogy a bölcsészkarnak nincs. Ezt igyekszik pótolni az Anglisztika-Amerikanisztika napok. Az angol-amerikai intézet már régóta elég sajátságos helyzetben van.
Nincs ugyanis a köztudatban itt az egyetemen. Mi jól megvagyunk, egymás közt, ha konferenciát tartunk, folyton angolul beszélünk, rendben megy az oktatás, de mások alig tudnak rólunk valamit. Hogy mivel foglalkozunk, milyen képzés folyik. Éppen ezért volt a fő célunk, hogy megmutassuk magunkat magyarul is, hogy mások is betekinthessenek a munkánkba. A BTK-nak elég rossz a tudományos közélete. A '80-as években ez másként volt, akkoriban még rendeztünk kari tudományos konferenciákat tanároknak, ahol mindenki értesülhetett a másik munkájáról.

Mára ezek sajnos eltűntek. Úgy éreztem, fel kell kavarni ezt az állóvizet, hátha mozdul valami. 25 éves tanári jubileumom, mely szintén erre az időpontra esett, jó alkalom volt arra, hogy tegyek valamit a helyi tudományos életért, előrukkoljak a rendezvény ötletével. A dolog a tanszéki kollégák körében is népszerű lett.

- Milyen témákkal ismerkedhettek meg az érdeklődők?

- Főként különböző szakmai csoportok mutatkoztak be. Szó volt arról, hogy milyen projektjeink vannak, és ezek hogyan kapcsolódnak a tanításhoz. Műhelybeszélgetéseket hallgathattak meg a többi között az anglisztika és amerikanisztika új irányzatairól, a társadalmi nem kérdéseiről, szociolingvisztikáról, a business english-ről.
Az én előadásom címe Az Anglisztika mint interdiszciplináris tudomány volt, mely Aby Warburgról, egy német férfiről szól, aki Amerikában tanulmányozta a hopi indiánok életét. Úgy gondolom, emlékezetes rendezvény volt ez mind az egyetem, a város és a régió filológusai számára, mind pedig azok számára, akik akár angoltanárként, akár angol felvételire készülő középiskolásként látogattak el rá. Szeretnénk minden évben megismételni.

- Valóban keveset tudunk az anglisztika-amerikanisztika tanszékről. Körülbelül hány hallgatója van a két szaknak, és milyen szakirányokra specializálódhatnak?

- Nagyjából nyolcszáz, hatszáz angolos hallgatót tanítunk, ebből 120 amerikanisztika szakos. Többféle szakirány van: tudományos kultúra-kutatás, Business English, alkalmazott nyelvészeti módszertan - ők lehetnek tanárok-, ezenkívül van még tolmácsolás-fordítás és egy új szakirány, aminek meglepően sok érdeklődője van, az ír tudományok.

- Nagy jövője van Ön szerint ennek a szaknak? Számíthatnak a hallgatók jó álláslehetőségre?

- Mindenképpen bíztató a jövője, hiszen az angol világnyelv, rengeteg munkahelyen fontos követelmény. De az biztos, hogy előnyt jelent, ha a hallgatók valami más szakot is elvégeznek mellette, mert úgy szélesebb területen tudják hasznosítani angoltudásukat.

- Jelenleg milyen a tanszék helyzete, megfelelően el tudják-e látni a feladatokat?

- Tanszékünk három részből, az anglisztikából, az amerikanisztikából és az alkalmazott nyelvészeti, illetve módszertani tanszékből áll, összesen harminchatan foglalkozunk a diákokkal. Szakmailag jól állunk, hiszen korszerű anyagokat tanítunk, rengeteget feljesztettük az utóbbi időben a tanterveket, kreditrendszerünk már korábban is működött, PhD-zünk, könyveket írunk, publikálunk. Elismertek már kevésbé vagyunk, a már említett ok miatt. Az infrastruktúránk nem rossz, elég jól fel vagyunk szerelve számítógépekkel, eszközökkel, viszont a termek kicsik és kevés van belőlük. Öt tanterem a miénk, ebből az egyik 12 személyes. El lehet képzelni, milyen így egy tanítási óra. Még a radiátorokon is ülnek a hallgatók. Az oktatói szobák is zsúfoltak, nehéz fogadóórát tartani.

- Lesz-e erre a közeljövőben megoldás?

- Egyelőre biztosan nem, legfeljebb ha felépül az új könyvtár, és a tanszéki könyvtárunk ott kap helyet.

- 25 éves tanári jubileumát ünnepli, ötödik éve tanszékvezető. Sikeresnek látja az elmúlt éveket?

- Több szakmai sikerem is volt az elmúlt években. 1998-99 között egy nemzetközi ösztöndíjas intézménytől, a Collegium Budapesttől kaptam meghívást a fővárosba, amelynek lényege, hogy egy-egy tudóst hívnak meg azért, hogy könyvet írjon, és jó fizetést is adnak érte. Az ösztöndíj '92 óta létezik. Megpályáztam, és átjutottam az elég komoly szűrőn. Első vidéki magyarként kerültem be, amire nagyon büszke vagyok. A legtöbben pestiek vagy külföldiek voltak. Itt készült el az angol nyelvre átdolgozott, John Dee természettudósról szóló könyvem, amelyet magyarul már régebben megírtam. A könyvet a közelmúltban fogadta el a State University of New York Press kiadó, hamarosan megjelenik.

Másik emlékezetes szakmai sikerem éppen az előadásom szereplőjéhez, Aby Warburghoz kapcsolódik. Ez az érdekes ember gazdag volt, sokat utazgatott, és 1896-ban járt Amerikában. Fel akarta kutatni a hopi indián törzset, mert azt gondolta róluk, hogy úgy élhetnek, mint az antik görögök, akik nagy hatással voltak a reneszánsz emberére. Vitt magával egy kamerát, és felvételeket készített róluk. Mivel kutatási területem a reneszánsz kultúra és különböző aspektusai, a történet felkeltette az érdeklődésemet, és nagyon sokat foglalkoztam a témával. A kansasi egyetem tanszéke meghívott, hogy tartsak PhD-szemináriumot Aby Warburgról. 2001 nyarán kiutaztam és egy csodálatos élményben volt részem. Eljutottam Arizonába, a semmi közepére, a hopi indiánok közé! 5000 kilométert utazgattam a sivatagban, ahol körülöttem 200 km-re egyetlen város sem volt…

- Hogy fogadták az indiánok?

- Sajnos erről egyelőre nem beszélhetek, mert csak olyan nyilatkozatot adhatok ki róluk, amit ők is jóváhagytak. Antropológus feleségemmel együtt jártunk náluk. Rá kellett jönnünk, hogy az indiánok kulturális gondolkodása nem feltétlenül egyezik meg azzal, ahogy mi gondolkodunk róluk, illetve Aby Warburg fotográfiáiról.Készülünk erről hosszabban írni, remélem, fel fogja kelteni a magyar olvasók figyelmét is. Egyébként remélem, nem volt hiábavaló az elmúlt 25 év, amit a szakmában eltöltöttem. Csak azt sajnálom, hogy nem elég pezsgő a tudományos élet Magyarországon.

- Mivel ünnepli meg a jubileumát, a rendezvényen kívül?

- Azt hiszem, már megünnepeltem. A közelmúltban egy hétig Milánóban taníthattam olasz diákokat. Nagy élmény volt. Épp annyira, mint tavaly Salzburgban német, Finnországban pedig az ottani hallgatóknak tartani előadást. De engem az is fellelkesít, amikor külföldi diákok jönnek a csereprogram keretében hozzánk az egyetemre. Teljesen másképp zajlik egy óra, ha két spanyol diák is ül a teremben!

- Jó a kapcsolata a diákokkal?

- Igen, hiszen látja, állandóan jönnek, érdeklődnek.

2002. november 19.