Vissza a címlapra!

Az SZTE Médiatudományi Tanszékének online magazinja



Rába Adrienn

Kedves Egyetem!



Vége van a nyárnak, huvös szelek járnak… - és nem csak a cinege madárnak van bánata, hanem nekem is, vedd tudomásul! Ne tessél itt most a hagyományos „jajmármegintiskola” kifakadást várni tolem! Azzal semmi baj. Az iskolakezdés már csak azért is öröm, mert vele jön a bérlet - és, azám, a könyvcsekk! Egyidejuleg pedig, kitunoen idozítve, felsorakoznak a különleges könyvek az antikváriumok polcain, hiszen a tapasztalatok azt mutatják, ezidotájt tényleg jó pénzért lehet vesztegetni oket…

Te, Egyetem, ha láttad volna, milyen boldogan pakoltattam félre idén is belolük! Ha láttad volna, biztos nem teszel velem ilyet. Mert, tudod, mi történt? Nos az, hogy a mindig készséges eladó kedvesen felstócolta oket asztala alatt, képzeld, majd mosolyogva érdeklodött, hallottam-e, hogy ettol az évtol külso könyvesboltban nem vásárolható le az a néhányezer forint? (Hát van neked szíved?) Mosoly lefagy, szem kikerekedik, antikvárius folytatja: „Nekünk persze senki sem szólt, hivatalos értesítés nem érkezett, tegnap olvastam az újságban…” (És gyerekszobád se volt, ahol felszedhettél volna valamicske jómodort?)

Polcra visszapakolás, nagy szívfájdalom, köszönetmormolás, kitámolygás. Hát jó, gondoltam, azt mondják, nagyon rosszul megy most neked, ha ezzel segíthetek, elköltöm tulajdon tetod alatt a cehhet. Vitéz utcai jegyzetboltba be, körülnézés, kiválasztás, méregdrága könyv félretetetése, beiratkozás után vidám visszamenés, és akkor: „Jaj, hát sajnos közben az a döntés született, hogy itt nem vásárolható le az elektronikus feltöltés, csak az új könyvtár épületében nyílt jegyzetboltban. De azért a könyvet elviszed, ugye, ha már félretetetted?” Könyvet el nem vivés, természetesen, magamat kicsit szégyellés emiatt. (Te nem szégyelled magad?!) Boltból kirohanás, könyvtárba berohanás, új jegyzetboltban körülkémlelés - választék csapnivaló, árak az egekben -, végül „fizetni” akarás. Nem fogod elhinni, mit mondtak, egyetlen(Egyetem)em! „Hát sajnos azt még nem lehet, mert nincs kész a szoftver, de a könyvet nagyon szívesen félretesszük neked!” Megköszönés, kifüstölgés, egy hét várás – hej, akkortájt az összes nem-létezo felmenodet leltárba vettem ám! -, visszacsörtetés. A tömeg nagy, az eladó vidám, „Hawking volt, ugye?! Itt van, itt van, hogyne! Öööö, igen, kétezer háromszáz forint. Remélem, tudod, hogy a 25%-át…, 575 forintot készpénzben kell fizetned?!”

Képzeld kedves Egyetem, nem tudtam! Nem, nem és nem! - ezt már az eladónak rikoltoztam furcsán hadonászva. Könyvvisszaadás, kifakadás, dühöngés, emlegetés (még jó, hogy leltárba vettem oket, a felmen-oket). „Jómadárnak nézel, mi? – gondolgattam feléd. - De kifogok én rajtad, kis hamis! Életem végéig ebbol az „ajándékból” fénymásolok majd a könyvtárban. Azt mondják, arra is felhasználható.” Persze Te már akkor kajánul mosolyogtál volna, ha mindezt hallod, hiszen tudtad, amit én nem. Mondd, nagyon fájt volna neked, ha legalább fénymásolásra felhasználhatom?!

Most „itt állok” - ahol Karinthy. Kezemben egy közepesen nagy, díszes doboz, piros masnival átkötve, rajta az üdvözlolapon méretes betukkel: „Egyetemtol szeretettel!” Csakhogy a doboz könnyu nagyon, úgy is mondhatnám, csomagolásnyi az egész, egyébként üres. Cseles vagy… De átlátok rajtad.

Ajándékod csak olyan helyen válhat könyvvé, ahonnan tiszta jövedelemhez jutsz, ez biztosítja a havi kétszáz pengo fix fölé valót. Roppant leleményes megoldás, gratulálok! És bámulatos, mennyire ismered az emberi természetet… Mi, hivatásos gyarlók, legtöbben hajlamosak vagyunk gondolkodás nélkül megmarkolni a csiribí, ott termett lehetoséget, csak hogy veszendobe ne menjen, s ha már fogjuk, nem eresztjük, mégha közben rádöbbentünk is a naaaagy svindlire. Ingyen jött, tehát mindenképpen le kell vásárolni a virtuális könyvcsekket, ez percig sem kérdés! És ahány beiratkozott, államilag finanszírozott képzésben résztvevo hallgató, annyi biztos vásárló neked. Sajnos, általában mindössze egyetlen könyvre a mai árak mellett… Egyetlen egyre, slusszpassz? - elszontyolodtál ettol eloször, mi?! Az úgy nem lesz jó, ebbol nem akaszthatnál elég nagyot. De nem sokáig lógattad tanácstalanul azt a nehéz fejed, kipattant csakhamar a szikra. Jelszó: 25%! Ügyes. Ezzel elérted, hogy az iciri-piciri összeg tovább aprózódjon, s legalább két alkalommal érezze úgy a delikvens, hogy kár lenne veszni hagyni a jó magyar ajándékforintokat, plusz - és ez mekkora ötlet! -, még nyúljon is a zsebébe a 25%-ot perkálandó. Tisztánál is tisztább bevétel. Hadd lóduljon meg a kassza! Öregem, le a kalappal!

Emellett még spórolsz is, hiszen ahelyett, hogy a könyvtár legnagyobb részét elfoglaló tényleges könyvtárrész áldásos – és térítésmentes! – szolgáltatásait kihasználva egyszeruen kölcsönöznénk az opuszt – ami pénzedbe kerülne… -, hálásan öleljük magunkhoz a saját példányt. A példányt, azt az egyet, legfeljebb kettot – az öt-hat helyett, amennyit egy antikváriumban ugyanennyiért kapnánk. (Ezt sosem bocsátom meg neked…) Hogy a könyvekhez különben nagyker áron meg támogatások tömkelegével jutsz, bérleti díj nincs a boltra, alkalmazottból sem kell sok, a különbözet tehát nem két fillér, most nem dörgölném az orrod alá, mert becsületedre legyen mondva, sokkal drágább nem vagy, mint elvbarátaid.

De azért, tudsz élni, komám. Ha nem érintene – mit érintene? marna belém! - személyesen a dolog, talán még a vállad is megveregetném. De érint. (Mit érint? Mar!) Így aztán itt az ideje, hogy átgondoljuk több mint négy éves barátságunkat. Rászedtél, kedves, ez a harci helyzet. Nekem aztán ne hivatkozz a Parlament-hegyen lakó istenekre, akikkel szemben a magadfajta nagybüdössemmi mit sem tehet, s ha a vizezett ambrózia késik, maszekolnia kell, hogy túléljen valahogy – mert nyitott szemmel járok, és nem hiszem el; ne is mutogass, hogy mások ugyanígy csinálják - mert ez meg nem érv.

Hülyének nézel! És visszaélsz a helyzeteddel! Vigyorogva nyújtod át a semmit, mintha valami lenne, sot nem is akármi, legyek hálás érte - ez nem szép, na! Köszönöm! Akarom mondani: szívesen! Merthogy ebben az új rendszerben tulajdonképpen én adok ajándékot neked. De miket beszélek? Dehogy szívesen! Dehogy! Dehogy! Dehogy! Végeztünk!

Hasonló jókat kívánok neked, Te, Te ravasz Egyetem!

 

2005. október 11.