 |
 |
|
Az SZTE Médiatudományi Tanszékének online magazinja |
 |
|
„Nem érzem furcsán magam a húszévesek között”
|
|
- Milyen érzés az átlagosnál jóval késobb nekivágni az elso diplomának?
-Alapvetoen jó. Nem érzem furcsán magam a húszévesek közt. Az életkorom annyiban jelent gondot, hogy kevésbé vagyok formálható, és nem hiszek el rögtön dolgokat mondjuk a tanórákon, nem értek egyet elméletekkel, de ezzel együtt kapok egy jó irányt az életvezetésemhez és ilyet még sosem éreztem. -A korral együtt járó élettapasztalat amirol itt szó van, vagy a te eddigi nem mindennapi életviteled? -A ketto együtt. Velem sok dolog történt az elmúlt években. A gimnázium után Münchenben éltem négy és fél évig, majd négy évig dolgoztam egy német érdekeltségu budapesti cégnél, és közben még rengeteg mindennel foglalkoztam. -Már a középiskolában vágytál külföldre? -Abszolút nem. Mindig építész szerettem volna lenni, de a szüleim ellenezték, mondván ez nem egy lánynak való. Elég szigorúak voltak velem, ezért mikor kollégista lettem, csak habzsoltam a szabad életet. Az építészethez matematika kellett volna, de a tanárom az elso percben eltanácsolt a tárgytól. Ezután semmi sem érdekelt. Szerettem az irodalmat, de egyéni meglátásaim miatt abból is csak kettest kaptam mindig. Ilyen jegyekkel csak álom volt a foiskola. Érettségi után egy cipoboltban dolgoztam, majd néhány hónapig fejogépeket mosogattam a mágocsi szarvasmarhatelepen, persze tudtam, hogy ez nem életcél. München gyors döntés volt. Hétfon határoztam, vasárnap repültem. Egy családnál lettem babysitter. -Mennyiben alakított téged a Németországban eltöltött ido? -Volt benne jó is, rossz is. Az elso évben rabszolgaként dolgoztattak, nem volt semmi szabadidom, csak néhány magyar lánnyal jártam el nagy-ritkán. Mikor elkezdodött a kapcsolatom Borisszal, a család ezt nem tolerálta, így eljöttem. A barátom muvész-családból származott, o maga is zenész volt. Mai napig úgy érzem, hogy nélküle semmit sem tudtam a zenérol. Sok helyre jártunk. Bár néha tésztán éltünk, minden szép volt Az édesanyja grafikus volt, o rajzolta meg Pumuklit. Gyakran vállaltam nála aktmodellkedést. Rendezvényszervezéssel és takarítással aránylag jól kerestem. Három és fél évig éltünk együtt, ezután a kapcsolatunk halványodni kezdett, egy másik családhoz kerültem, és vége lett. Sok barátot szereztem ott, akikre máig számíthatok, és persze viszont. -Mi vitt végül arra, hogy jelentkezz az egyetemre, hiszen volt egy állásod, amit szerettél? -Sok volt nekem azt a hétköznapi életet élni, amiben minden monoton, na és benne volt a nagy közhely is, hogy a mai világban végzettség nélkül…Elobb-utóbb elküldtek volna. -Megbántad-e valaha bármelyik döntésed? -Sok hülyeséget csináltam a múltban, de az az életfilozófiám, hogy semmit sem szabad megbánni. Szerintem ennek így kellett lennie. |
|
2005 október 11. |
