Búcsú Adrienn

Közelebb az utópiához
J. Nagy László egyetemi tanár előadása az európai polgárról

Európa ötszáz év alatt a maga képére formálta a világot. Ebben szabad, független, autonóm polgárai jelentették a hajtóerőt – az Európa Egyetem sorozatának utolsó előadását J. Nagy László professzor tartotta a Móra Ferenc Múzeumban. A tartalmas egy órában arra a kérdésre kereste a választ, mit jelent európai polgárnak lenni.

Az európai polgárról beszélni időszerű a népszavazás után, mely lehetővé tette csatlakozásunkat az Európai Unióhoz. J. Nagy László előadása azonban nem az európaivá válás előnyeiről, hátrányairól szólt, hanem magáról az európai polgár kialakulásáról.

Az európai polgár egyfajta elképzelés, óhaj, ideál – kezdte előadását a professzor. – Azt azonban már nem mondhatjuk, hogy utópia, hiszen már több dolog megvalósult belőle, de sok minden még nem. Többszáz éves küzdelem ez, amely még nem ért véget.

Az európai régen emberségest jelentett. Az európai polgár valójában öt-hatszáz éves. A XV.-XVI. század fordulóján ébredt öntudatra, és a kontinens független, szabad, autonóm polgárainak köszönhetően ötszáz év alatt saját képére formálta a világot. J. Nagy László Észak-Itália és Németalföld területére vezeti vissza az európai polgár kialakulását. A XIV. században pénzzel fizették a bérmunkásokat, ami szabaddá tette őket. Megszabadultak a vérségi kapcsolatoktól. Az itteni festők témái újszerű dolgokról – disznóvágásról, gyerekek játékáról – szóltak, ami alátámasztja az autonómia létezését. Ez a térség ma is a világ gazdasági és kulturális élvonalába tartozik – tette hozzá. 1593-ban fogalmazódott meg: „a szabadság édessége olyan nagy itt, mint sehol másutt”.

Az autonóm egyén mindent megtett azért, hogy szabad is maradjon. Elkezdte megszervezni életét. Míg a XVI.-XVII. század másutt az öldöklésről, a háborúkról szólt, az európaiakban megfogalmazódott a kérdés, hogyan lehetne ennek véget vetni, hogyan kellene összefogni? Megteremtődött a pacifizmus, a béke igenlése.

Az 1712-ben született „Örökbéke-tervezet” a mai európai konstrukció elődje lehetne. Ebben fogalmazódott meg az ötlet, hogy az államok tömörüljenek, fizessenek bele egy közös kasszába, közös szabályokat dolgozzanak ki, és aki ezektől eltér, azzal szemben büntetést alkalmazzanak. A terv akkoriban még csak a beszéd szintjén létezett.

Az európai polgár sokszínű. A XVII.-XVIII. század enciklopédiáiban már megkülönböztetik az embercsoportokat. Új szerkezet jön létre: a nemzetállam. Ezek azonban a XIX. században egymással küzdve és leszámolva teremtődnek meg. Felmerül a kérdés: mégsem jó ez a forma, ha az emberek ölik egymást.

Kellett egy világháború – vélte a professzor -, amely nagy hatással volt az emberek pszichéjére, és sokáig nem tértek magukhoz utána. Ekkor fogalmazódott meg a politikusokban is az, hogy tenni kellene valamit a pacifizmusért, a tolerancia kialakulásáért. Rádöbbennek arra, hogy az első világháború rendezése rendetlenséget teremetett, nem oldott meg semmit. A nemzeti szuverenitást kordában kellene tartani. Ezen az alapon szerveződött meg a huszas években a Páneurópa Mozgalom.

A kezdeményezéseket a harmincas években szétrombolta a hitleri Németország, de a döntéshozók agyában addigra már ott volt a gondolat a forma megvalósítására, amely visszatartaná az agresszivitást.

A világháborúk után egy vonalat húztak Nyugat-és Kelet-Európa között. Az európai polgár ekkor is létezett – mondta J. Nagy László -, de nem vált a köz részévé. A két régió között voltak szálak, amelyek azonban szervesen még nem kapcsolódtak egymáshoz. Magyarország régen is Európa része volt, de a belső, szerves fejlődés még nem tette lehetővé, hogy az egész társadalmat áthassa az egyéni kezdeményezés dinamikája, mint Nyugat-Európában. Megtorpant. Hiányzott az autonóm egyén sokasága, hogy átalakítsa a társadalmat.

A II. világháború után kezdődött el valójában az európai integrációt célzó folyamat, a politikai unió megteremtése. Először a gazdasági konstrukciót hozták létre, mely valójában politikai együttműködés is volt, de akkor ezt még senki sem merte kimondani, nehogy elkezdődjön az újabb széthúzás. A politikai unióról csak a ’80-as, ’90-es években beszélhetünk.

Az európai polgár kifejezés 1981 után kerül elő. Jelent egy fejlettségi szintet - mentalitást, kultúrát, civilizációt -, amely az EU-közösséget alkotó polgárok számára természetes.1973-ban Koppenhágában egy kilenc tagú közösség elfogadta az európai identitásról szóló nyilatkozatot, mely a közös civilizáció továbbélése érdekében a szellemi, jogi és politikai értékek fenntartását, az emberi jogok betartását szorgalmazza. Azt, amivel azonosulnia kell annak a polgárnak, aki ezt a konstrukciót elfogadja. Még nem vagyunk abban az ideális világban, de már haladunk – állította a professzor. - Meg kell őriznünk a sokszínűséget, olyan életminőséget kell teremtenünk, hogy ne csak a javakat szerezzük meg, hanem jól is érezzük magunkat a közösségben. A képviseleti demokrácia csak ott létezhet, ahol szabad egyének vannak, akik önállóan tudnak dönteni. Legyenek szabályok, amiket mi hozunk, és megpróbáljuk betartani őket. A jogállamiságnak párosulnia kell a szociális igazságossággal is.

Az emberi jogok betartása az európai identitás alapeleme. Nem véletlen, hogy a világ legvonzóbb pólusa Európa.

A már ’83-ban felmerült „európai állampolgár” elképzelés néhány elemét már sikerült megvalósítani, ilyen a közös útlevél vagy az euró bevezetése. Szimbólum, de mégis az európai identitás része.

A rendszerváltás megteremtette a kelet-európai országok lehetőségét is az unióhoz való csatlakozásra. Ez új alkalmat ad az európaiság átgondolására – vélte J. Nagy László, és hozzátette: ha az ember a saját egyénisége részeként tudja átélni az európai identitást, akkor be fog teljesülni az utópia.

2003. május 10.