LinkLaP .:. Egyetem .:. "A kultúra nem egyetemi alaptevékenység"


Az SZTE Médiatudományi Tanszékének online magazinja

Tombácz Róbert

„A kultúra nem egyetemi
alaptevékenység”
Három-négy évet még biztosan várni kell a JATE klub bővítésére
(beszélgetés Tóth Attilával, a JATE klub vezetőjével)

A JATE klub az egyik első vidéki egyetemi klubként nyitott ki 1973 tavaszán. A Toldi utcai légópince területének körülbelül a felét takarították ki és renoválták az akkori hallgatók, a működő szocializmusban már megszokott társadalmi munkában. Persze, ez a munka közvetlen és látható haszonnal járt: az egyetemi ifjúság saját szórakozóhelyet kapott cserébe. Az idő múlásával és a hallgatói létszám felduzzadásával azonban a klub területe gyakran szűknek bizonyul a különféle rendezvények számára. A hely bővíthető lenne, hiszen csupán a pincerendszer felét működtetik, az egyetem azonban egyelőre nem fordít megfelelő forrást arra, hogy ez lehetővé váljon, a klubnak pedig csak a működésre és a kisebb javításokra van fedezete. Tóth Attilával, a klub jelenlegi vezetőjével erről is beszélgettünk.

A kultúra nem alaptevékenység

– Milyen a klub anyagi helyzete? Mitől függ, hogy mennyiből tudtok gazdálkodni?

– A klub anyagi helyzete stabil, de leginkább a saját bevételeinktől függ, hogy mennyiből gazdálkodunk. Finanszírozási szempontból nagyjából úgy működünk, mint egy egyetemi tanszék: egyetemi kezelésben vagyunk, két közalkalmazott bérét állják – de minden egyebet, a dolgozóktól a javításokig mi fizetünk. Ha bevételi többletünk van az év végén, akkor novemberig kérdéses, hogy jóváhagyják-e mint többletet, és felhasználható-e a következő évben, vagy elvonják az egészet. Ha viszont hiányunk keletkezik, akkor a klubvezető egy komoly „macera” elé néz, amelyben mentegetőznie kell az egyetem gazdasági és egyéb vezetése előtt, hogy miért nem tud a klub rentábilisan gazdálkodni. A hiányt azonban mindenképpen a klubnak egyedül kell kigazdálkodnia. Az SZTE által adott keretösszeg a JATE klub évi több tízmilliós költségvetésének mindössze 8-10 %-át biztosítja. A fennmaradó kb. 90 %-ot mi hozzuk össze, azonban még ezekből a bevételekből is elvonnak 5 százalékot egy minisztériumi rendelet alapján.

– Miről szól ez a rendelet?

– Arról, hogy a nem egyetemi alaptevékenységből származó bevétel csupán 95 százaléka szabadon felhasználható, a többit az egyetem gazdasági hivatala elvonja. Ez, persze, azt is jelenti egyben, hogy a klub funkciója, vagyis a kultúra közvetítése nem tartozik az egyetem alaptevékenységei közé. Ez kissé furcsa a számomra, mint ahogyan az is, hogy a jelenlegi gazdasági vezetés nagyrészt úgy szemlél bennünket, mintha valamiféle idegentest lennénk az egyetem szervezetében. Néhány kiemelt kulturális project esetében szoktunk az EHÖK-től pályázati pénzt nyerni, de ezek csupán a bekerülési költség töredékét fedezik. Persze, mindenféle támogatásnak nagyon örülünk…

A Közéleti Kávéház beszélgetése után Kormos Tiborral, a JATE klubot legtovább, tizenkét évig vezető emberrel ültünk le társalogni. Kormos - aki 1979 februárjától 1991 augusztusáig, éppen a legsötétebb, legvonalasabb kommunista városvezetés idején, az ún. Komócsin-érában volt a klub vezetője – jelenleg önkormányzati képviselő, a kulturális bizottság elnöke.

- Van tudomásod róla, hogy az akkoriban egzisztáló Komócsin-féle városvezetés bele akart-e szólni a klub működésébe?

- Nem tudok róla. Szerintem az egyetemi (párt)vezetésnek szólhattak, nekünk nem. Úgy néz ki, az egyetemi vezetés egyfajta szűrőként, illetve ütközőként működött, ugyanis hozzám, klubvezetőhöz nem jutott el semmi a város a panaszaiból és kívánságaiból. Bár nincs róla tudomásom, mégis úgy néz ki, az egyetem vezetése teljes vállszélességgel kiállt a klub mellett.

- És a városvezetés támogatta a klubot?

- A városi vezetés csupán egyszer adott pénzt a klubnak, még amikor a légópincét felújítva a klubot kiépítettük - nagyrészt társadalmi munkában egyetemisták dolgoztak -, ám azzal a feltétellel, hogy a klub nem csak az egyetemi, hanem a városi ifjúság előtt is nyitva áll. Ezt követően azonban már csak az egyetem nyújtott támogatást a JATÉ-nak. További bevételi forrás volt a klubtagsági igazolványok kiadása, majd a „pénztermelő diszkó”: amit pedig a klub megtermelt, azt megtarthatta magának. Emellett nagy segítség volt, hogy a rezsit az egyetem a központi büdzséjéből állta.

- Jelenleg, önkormányzati képviselőként – és a kulturális bizottság elnökeként – tudnád-e valamilyen módon a klubot támogatni?

- Nem valószínű.

- Hogyhogy?

- A kulturális bizottság tízmillió forintból gazdálkodik, és erre is olyan sok a jelentkező, hogy nagy valószínűleg nem a JATE fog részesülni belőle. A város ugyanis elsősorban olyan kezdeményezéseket támogat, amelyek hozadéka főként Szeged számára jelentős, emellett városi büdzsé is - mint ismert - meglehetősen deficites.

- Szerinted hogyan lehetne valamilyen plusz forrásra szert tenni?

- Támogatásokat esetleg pályázatokon lehetne nyerni, vagyis figyelni a pályázatokat, hátha akad egy olyan, amin a JATE sikerrel indulhatna, vagy jó ötlet lenne egy támogatói kört keresni, esetleg emelni a jegyárakat, bár elég nehéz úgy beszélni a klub gazdálkodásáról, hogy nincs rálátásom arra.

- Szerinted hogyan lehetséges az, hogy Szegeden a JATE az egyetlen klub, ami éveken, évtizedeken keresztül talpon tud maradni?

- Ezen már én is sokat gondolkodtam. Pesten már a nyolcvanas években híres klubok mentek tönkre, zártak be egymás után. A JATE valószínűleg azért maradt talpon, mert Szegednek szüksége van erre az egyetemi klubra.

- Végezetül: régen mi volt az a plusz, amivel ide lehetett csábítani külföldi művészeket? Vagy így is fel lehetne tenni a kérdést: manapság miért nem lehet nagy neveket szervezni Szegedre?

- Valószínűleg az gátolja a programok szervezését, hogy míg régen egy itt fellépő külföldi művész elmondhatta magáról, hogy ő fellépett a vasfüggöny mögött, manapság ez az „egzotikum”-volta is megszűnt a városnak. A városnak újra tudnia kellene valamit nyújtani az itt fellépő művésznek, hogy az itteni fellépés is valamiféle presztízzsel rendelkezzen.

Talpai Attila Gábor

– Az önkormányzattól szoktatok anyagi támogatást kapni?

– Időnként pályázunk a városháza kulturális bizottságához olyan programtervekkel, amelyek a városnak is szólnak, de általában elutasítanak bennünket. Valószínű, hogy túl szűk a bizottsági alap a pályázók számához képest – szóval, másokat alkalmasabbnak ítélnek a támogatásra, így nekünk nem jut.

Zabigyerek-lét

– Mennyire járható egyáltalán a számotokra a pályázati út? Milyen arányban juttok pénzhez ezzel a stratégiával?

– Voltak jó pályázati lehetőségek például 1999-ben, amikor egy egyetemi project keretében hárommilliót nyertünk, amit rögtön el is költöttünk a nagyterem felújítására, és a szellőzőrendszert is kicsit korszerűsítettük. Ez egy jó kis tőkeinjekció volt, de sajnos az ilyen pályázati siker meglehetősen ritka: általában nem illünk bele semmilyen pályázati feltételrendszerbe. Azonkívül a klubra eléggé idegenkedve, furcsán néznek mind a városi, mind az egyetemi vezetők. Afféle zabigyerekek vagyunk: az egyetemből kilógunk, minthogy nem „alaptevékenységet” végzünk, a város viszont azt mondja, hogy a klub az egyetemé, tartsa is el az. Mindkét fél a másikra mutogat, ha finanszírozásról van szó. Ez a szélmalomharc, persze, már vagy húsz éve zajlik…

– Elégedett vagy a jelenlegi programjaitokkal vagy azok számával?

– Nem vagyok elégedett, de mindig igyekszünk olyan előadókat lehozni Szegedre, akik produkciója nagy érdeklődésre tarthat számot. Emellett nem szándékozunk „lemenni kutyába”, ami, mondjuk, koncertek esetében azt jelenti, hogy nem hívunk tátika-sztárokat, sőt, még a fél-playback fellépések is ritkák: minden zenész nyújtsa azt, amire akkor és ott képes – a CD-t meghallgathatja mindenki otthon is.

Vakok közt a félszemű is király

– Összefügg-e a sajátos gazdasági helyzetetekkel, hogy évente kb. egy olyan „mintahónapot” tudtok összehozni, ahol nagyon népszerű és jelentős előadókat tudtok színpadra léptetni?

– Én nem osztom azt a nézetet, hogy csak egyetlen ilyen hónapunk lenne. Inkább csak a vizsgaidőszakban fordul elő olyan, hogy kevesebb előadó és program van, hiszen a klub alapvetően a hallgatók igényeire épít, és ez a periódus inkább a tanulásról, mintsem a bulizásról szól. A kulturális rendezvényekkel foglalkozó egyéb szegedi szórakozóhelyekhez képest pedig mindenképpen jóval „erősebb” programokat nyújtunk szinte minden hónapban, a nyár kivételével.

– Azt hiszem, az azért mindenképp elvárható lenne, hogy Szegeden mint egyetemi városban ne csak a JATE klubban láthassunk épkézláb produkciókat…

– Nagyon szomorú vagyok amiatt, hogy a városban csak mi rendezünk ilyen volumenű koncerteket, előadásokat – de hát ezért nem én vagyok a felelős. Lehetnék boldog is, hogy milyen menők vagyunk, de szerintem az a jó, ha választék van, és a hallgatók el tudják dönteni, hogy aznap éppen hová menjenek, ha valamilyen kulturális rendezvényre kíváncsiak, és mellette esetleg fogyasztani is szeretnének. Ez minden klubot, szórakozóhelyet versenyre sarkallna, és nyilvánvalóan emelné a programok színvonalát is. Azonkívül, persze, azt sem szabad elfelejteni, hogy bár örömmel szervezem meg egy hallgatók körében népszerű zenekar fellépését az utána szokásos partival, amire sokan jönnek el és érzik jól magukat, mégis gyakran előfordul, hogy az egész bulin bukunk, mondjuk, százezret.

Kényszer szülte altruizmus

– És az ilyen deficites gazdálkodás ellensúlyozására nem tervezitek a belépők árának drasztikus emelését? Úgy is kérdezhetném: megéri nektek ez az altruista jegyárrendszer?

– Hosszú távon – marketing szempontból – mindenképp megéri. A fővárosból érkező előadók egyébként mindig hangos hahotázásban törnek ki, amikor meghallják, hogy egy koncertet, mondjuk, ötszáz forintos belépőért adunk, miközben Pesten ezerkettő alatt egy sima partyra se tudsz bejutni. Ha viszont felemelnénk a jegyárakat, akkor sok hallgató – akik a közönségünk túlnyomó részét képezik – lemondana a JATE klub rendezvényeiről, ami senkinek sem lenne jó. Mint tudjuk, az átlagos hallgató anyagi helyzete azért nem túl rózsás, mi pedig ezt megpróbáljuk maximálisan figyelembe venni a jegyárak kialakításánál. Mindezzel együtt év végére általában nullszaldósak vagyunk.

– És ebbe az anyagi nyereség és veszteség nélküli gazdálkodásba belefér a hely felújítása is? Év végére ugyanis láthatóan elég „rossz bőrbe” szokott kerülni a JATE…

– A programok magas száma és látogatottsága viszonylag gyorsan amortizálja a már kijavítgatott, felújított részeket is, nem beszélve a többiről! Sajnos, egy nagyobb, milliós nagyságrendű felújításhoz nincs elég saját forrásunk, ezért kénytelenek vagyunk és leszünk ehhez külső segítséget igénybe venni. A klubot egyébként ’97-ben újították fel teljesen, azóta csak kisebb javításokat tudtunk végezni rajta. A kávézó padlója az egyik kritikus pont, amit már nagyon renoválni kellene – a női vécében pedig fogalmam sincs, mi történik azokon az estéken, amikor három vécéajtó is leszakad. Nyilván, ez sem a véletlen műve: talán kicsit jobban vigyáznia kellene rá a közönségnek!

Dr. Révész Mihályt – a szegedi MSZP frakcióvezetőjét, az oktatási bizottság elnökét és a Deák Ferenc Gimnázium volt igazgatóját – is megkérdeztük a JATE klubbal kapcsolatos emlékeiről, élményeiről, hiszen a képviselő is részt vett a klub „ősének” létrehozásában.

– Nagyon sok ember nevezhető ötletgazdának a klub létrejöttével kapcsolatban. Alapvetően talán a Pál István nevével fémjelzett Szegedi Egyetemi Színpad körül kialakuló társaság közös szándéka segítette világra. A Színpad ekkor a BTK Aud. Maxában működött, de az csak előadásokra volt alkalmas, arra nem, hogy az előadások előtt-után megbeszéljük a bennünket foglalkoztató dolgokat. Ezt a funkciót abban az időben csak a Béke Tanszék tudta betölteni, ott viszont az zavart bennünket, hogy sok akadékoskodó alkoholistának is az volt a törzshelye – tehát a kocsma nem elsősorban a kultúráról szólt. Elsőévesként én lettem az egyetemi KISZ-bizottság kulturális felelőse, és így szembesültem azzal, hogy az egyetemi énekkarnak, néptánccsoportnak és egyéb egyetemi csoportosulásoknak sincs lehetősége megfelelő körülmények között dolgozni. Szóval, minden egy egyetemi klub létrehozása mellett szólt.
A Toldi utcai légópincét – ahol ma található a klub – mi is megnéztük, de rettenetesen leromlott állapotban volt, úgyhogy az akkori rektor fölajánlotta, hogy a Dugonics téri épületben, a másodikon kiürítenek nekünk két nagyobb helyiséget, ahol az egyetemi önszerveződések működhetnének – persze, csakis botrány nélkül! Mi ezt el is fogadtuk, aztán nekiálltunk bútorokat, székeket „gyűjteni” az egyetemről, amik viszont olyan ócskák voltak, hogy nemegyszer összedőltek alattunk. Volt egy kiszuperált fekete-fehér tévénk is az egyik helyiségben, sőt még saját büfésünk is akadt, aki suttyomban csempészte be nekünk a sört. De ezeknek a tévézős estéknek is megvolt a maga varázsa, hiszen akkoriban nem volt művészmozi Szegeden és a tévé is ritkaságszámba ment – úgyhogy sokszor 80-100-an néztük az operaközvetítéseket, filmeket a klubban. Így indult be a JATE klub őse, úgy ’63 körül, amikor is szinte minden este ott találkoztak a haladóbb gondolkodású egyetemisták. Egy idő után aztán kinőttük a helyet, és a szomszédban székelő Egyetemi Pártbizottság is frusztrált bennünket kissé, ugyanis a szamizdat-irodalom és a világsajtóból származó cenzúrázatlan szemelvények egymás közti cserélgetése ugyanúgy folyt, mint a tévézés és a sörözés.

– Térjünk vissza kicsit a jelenbe. A programok javítása, színvonalasabbá tétele érdekében frakcióvezetőként mit tehet a klubért?

– Jelenleg minden eddiginél jobb és sokrétűbb a város és az egyetem kapcsolata – remélhetőleg ez a közelgő rektorválasztás után is így marad. Meglátásom szerint ezen együttműködés keretei között közösen lehetne pályázni a klubnak és a város kulturális intézményeinek a helyhatóság különböző pénzügyi alapjaihoz. Aztán a GYISM-nek is nagyon sokféle, kedvező lehetőségeket kínáló pályázatai vannak, amire szintén aspirálni kellene, hiszen itt egy országos beiskolázású egyetem országos hírű klubjáról van szó, ezért országos szintről is igényt tarthat támogatásra. Nem utolsó sorban pedig – mivel regionális kulturális központ is vagyunk – az EU-tól is lehet majd előbb-utóbb pénzt szerezni a régió kulturális életének fejlesztésére, amelybe természetesen a JATE klub is beletartozik. Komoly forrásteremtő lehetőséget látok a középiskolák és JATE klub kapcsolatának szorosabbra fűzésében is, hiszen ha a klub fölvállalja, hogy a különféle középiskolás szerveződéseknek is helyet ad, speciális programokat szervez a számukra, akkor az önkormányzat oktatási vagy kulturális bizottságának alapjaira is eredményesen pályázhatna.

Tombácz Róbert

– Mennyire vagy elégedett a biztonsági személyzet, a kidobók munkájával és viselkedésével?

– Én még nem jártam olyan szórakozóhelyen, ahol mindenki munkájával tökéletesen elégedett lettem volna, de ha bemegyek az ajtón, és ott áll egy nagydarab, rövid hajú gyerek, én is önkéntelenül összerezzenek, mert én sem vagyok százhúsz kilós hústorony. Viszont provokálni se szoktam őket, hogy kapjak egy pofont, vagy kitegyenek az utcára. A klub jelenlegi rendezőinek nagy része egyébként maga is az egyetem hallgatója, és nem tartom őket agresszívnek vagy modortalannak. Ha, persze, egy olyan vendég érkezik, aki már alig áll a lábán, és esetleg kötekedik, arra az esetre is meghagyom nekik, hogy semmiképpen se bántsák az illetőt, hiszen anélkül is ki lehet valakit tenni a klubból, hogy maradandó sérüléseket szenvedjen. Amellett ne felejtsük el, hogy ezeknek az embereknek nemcsak az a feladatuk, hogy a túlzott alkoholfogyasztástól elfáradt hatvankilós bölcsészeket „lenyomják”, hanem az is, hogy távol tartsák a rendezvényekről azokat, akik várhatóan tönkre tehetik mások szórakozását.

A múlt terhei – a jövő tervei

– Egy praktikus kérdés: mikor lehetne hatékonyabbá tenni a klub és különösen a nagyterem szellőzését – hiszen egy-egy nagyobb buli alkalmával szinte lehetetlen levegőt venni?

– Abból az időből, amikor a klubot társadalmi munka keretében kialakították, sajnos egy darab tervrajz nem lelhető fel a szellőzőről, ami eléggé megnehezíti a felújításnak már a tervezését is. Ráadásul ez a folyosó padlója alatt megbúvó rendszer nagy valószínűséggel nem is működik tökéletesen. Én ’94 építtettem egy plusz elszívó rendszert a folyosóra, a befúvónak pedig megnöveltük a kapacitását. Mindez, persze, nem elég, viszont el kell mondani azt is, hogy harminc éve ezt a helyet egy háromszáz fős kis klubnak tervezték, egy párezer fős elitegyetem hallgatói számára. Mára azonban huszonnyolcezer hallgató jár az SZTE-re, de klub területének növelésére nem kaptunk sohasem lehetőséget. A nagyterem szellőztetését akkor tudjuk majd normálisan megoldani, amikor elkezdődik a dupla ekkora pincerendszer használhatóvá tétele.

– És ez mikor várható?

– Legalább három-négy évet biztosan várni kell még rá.

– Mit terveztek erre az újonnan kialakuló részre?

– Többféle funkció ellátására alkalmas ifjúsági közösségi térben gondolkodunk, ebből most csak kettőt említenék meg: egy melegkonyhás, olcsó diákétkezde lehetőségét és egy internet café ötletét. Bővíteni szeretnénk a klub tevékenységi körét, szolgáltatásait.

– Szereted a munkádat?

– Sokszor, amikor valami munkával kapcsolatos probléma miatt nem alszom, nagyon tudom utálni, meg a gyomrom sem kedveli a sok stresszt. De egyébként nagyon szeretem, hiszen azzal foglalkozhatom, ami érdekel: programokat szervezek, amelyeknek látom-hallom a pozitív visszajelzéseit, és ez örömmel tölt el.

A cikkhez kapcsolódó linkek:

2003. április 30.