Búcsú Adrienn

„Célunk a mesterdoktori képzés”
Beszélgetés Kerek Ferenc zongoraművésszel,
a zeneművészeti főiskolai kar főigazgatójával

Szeptember elsejével önálló karrá alakult a szegedi konzervatórium. Az SZTE Zeneművészeti Főiskolai Karaként több lehetőségre számíthat az intézmény, az önállóság nagyobb presztízst biztosít a számára. A kar főigazgatóját, Kerek Ferenc zongoraművészt és tanszékvezető egyetemi tanárt a változásokról, tervekről kérdeztük.

- Diákként ön is a Szegedi Konzervatóriumban tanult, régi iskolájába jött vissza diploma után tanítani. Nem bánta meg, hogy otthagyta a nagyobb lehetőségeket ígérő Budapestet?

- Ha valaki tanárként meghívást kap a volt iskolájába, az mindig más szituáció, mint amikor diák volt ugyanott. Sajátos kihívás. Valóban maradhattam volna Budapesten, hiszen többen erre biztattak. Közöttük kiváló zongoraművész tanárom, Zempléni Kornél is, aki óva intett attól, hogy visszajöjjek Szegedre. Valószínűleg látott bennem fantáziát ahhoz, hogy a fővárosban is megálljam a helyem, akár a Zeneakadémián is taníthattam volna. Mégis, saját elképzeléseim miatt és a volt tanáraim - most már kollégáim - inspirálására visszatértem.

Természetesen ma is szorosan kötődöm Budapesthez, nemcsak szakmai szempontból, a barátokkal való kapcsolattartás végett is. Van olyan hét, amikor háromszor is felmegyek, máskor hónapokig nem járok Pesten. Fontos számomra, hogy részt vegyek a budapesti művészeti életben és a Zeneakadémián folyó képzésben. Legutóbb is nagyon jólesett, hogy
felkértek, legyek tagja a mesterdoktori bizottságnak.

- Hogy érzi: minden lehetőséget megkap Szegeden?

- Úgy gondolom, bárhol is éljen valaki, legfontosabb a saját maga által felállított mérce. Járjuk a magunk útját, és lényeges, hogy megfelelően működjön az önkontrollunk. Amikor egy muzsikus nemcsak önállóan koncertező művész, hanem kollégáival, több száz hallgatóval, egy egész iskolával kell törődnie, megnő a felelősségérzete. Az is foglalkoztatja, hogy a kollégáknak, a hallgatóknak minél több esélyt, lehetőséget biztosítson pályájuk kibontakoztatására.

- Mi a benyomása a jelenlegi hallgatókról? Mások, mint önök voltak?

- A tehetség mindig jelen van. Rengeteg jó képességű ember él Magyarországon, világviszonylatban is a toplistán vagyunk. Tapasztalataim szerint a felsőoktatás tömegképzéssé vált az elmúlt tíz évben, ennek megvan ugyan az előnye, de bizonyos szakokon a hátránya is. Bár nálunk, a zeneművészeti felsőoktatásban is megnövekedett a hallgatói létszám, az oktatás minőségére ez mégsem hatott kedvezőtlenül. Természetesen a zeneművészeti oktatás az egyéni képzésből adódóan sohasem válhat tömegessé. Így karunkon nem lehet igazán tömegképzésről beszélni, mivel sokkal több hallgatót tanítani komoly nehézségekbe ütközne. Speciális elitképzés folyik nálunk, ami azt jelenti, hogy közvetlen kapcsolatot tartunk fenn a diákokkal, és azokkal a családokkal, akik erre a pályára szánják a gyermeküket. A színvonal persze viszonylagos. Helytelen lenne a diákjainkat Mozarthoz, Bach-hoz mérni. Viszont van mögöttük egy kimagasló magyar tradíció, Liszt, Dohnányi, Bartók, Kodály, és még sorolhatnám a nagy neveket, akik naponta eszünkbe juttatják a mércét. Ők jelentik az etalont, amit kinek-kinek saját képességei szerint kell követnie.

- Fontosnak tartja, hogy növendékeik Szegeden maradjanak a diploma után?

- Azok, akik Szegeden maradnak, valóban megállják a helyüket. Nagyon jó a kapcsolatunk a Szegedi Szimfonikus Zenekarral, a Szegedi Nemzeti Színházzal és a zeneiskolákkal, amelyekben növendékeink elhelyezkedhetnek. Hallgatóink már diákéveik alatt játszanak, tanítanak ezekben az intézményekben. Az elmúlt majd’ száz évben kialakult egyfajta folytonosság: oktatóink egy része a szegedi szimfonikusok jeles alakjai közül kerültek, illetve kerülnek ki. Ez garancia a minőség megőrzésére. De azt is példaértékűnek tartom, ha kis településről, faluból származó növendékeink a diploma után visszatérnek otthonaikba, ahol azután - Gárdonyi szavaival élve - lámpásként vesznek részt a
kultúra terjesztésében.

- Mit jelent a konzervatórium számára, hogy önálló karrá alakult?

- Az önállóság mindenekelőtt a legnemesebb értelemben vett szakmai presztízst jelenti. Velünk 11 karúvá bővült a Szegedi Tudományegyetem. A nagyobb önállóság révén garantáltan megvalósíthatjuk szakmai elképzeléseinket, vonatkozzon az a képzésre, kulturális rendezvényre, versenyekre. Ez biztonságérzetet ad.

- Korábban nem voltak egyenrangúak a többi karral?

- Megítélés kérdése. Amikor 2000-ben, az integráció évében létrejött a tíz karú Szegedi Tudományegyetem, a konzervatórium – kari jogállás híján, de kari mintára – csak központi oktatási egységként működhetett. Számos feltétel adott volt a sikeres kari akkreditációhoz, ugyanakkor bizonyos kritériumok teljesítésére még szükség volt. Így például rendelkeznünk kellett megfelelő számú minősített oktatóval, melyek számát 100 százalékkal sikerült megemelni az elmúlt 3 évben. Meg kell említenem, hogy kiváló oktatói gárdával dolgozunk. Azzal, hogy akkreditált főiskolai kar lettünk, megteremtettük annak az alapját, hogy belátható időn belül egyetemi karként működhessünk. Egyetemi kar akkor akkreditálható, ha legalább egy szakon folytat egyetemi képzést, és önálló doktor iskolája van. Több habilitált és habilitálható oktatónk van, így az a tervünk, hogy azokon a szakokon, melyeken a feltételek adottak, mielőbb megszerezzük a szakindítási engedélyeket, emellett akkreditáltatni szeretnénk egy önálló mesterdoktori iskolát is.

- Tervez-e a képzésben is átalakításokat, fejlesztéseket?

- Be szeretnénk vezetni néhány újítást. 8 éve már, hogy hallgatóink a diplomakoncert és a záróvizsga-tanítás teljesítése mellett szakdolgozatot készítenek és védenek.
Erre a feladatra fel kell készíteni őket. Ugyanis a szakdolgozat-írás korábban csak más szakokon volt szokás, nálunk nem. Az elmúlt évek tapasztalata alapján kiderült, hogy a diákok többnyire az érettségin írnak utoljára olyan dolgozatot, amely közvetlen kapcsolatban van az irodalommal, illetve ami általában egy gondolatsor kifejtéséről szól. Ezért biztosítanunk kell számukra technikai gyakorlatot, hogy felkészítsük őket a szakdolgozat-írásra. Például a zenetörténet-oktatás keretében lehetne rendszeres lehetőséget biztosítani az íráskészség-, és a gondolatkifejtés gyakorlására. A Zeneakadémián ez már bevett szokásnak számít.

Fontosnak tartom még az értelmiségi pályára nevelést. Több segítséget szeretnénk adni növendékeinknek az idegennyelvi képzéshez is. Ha valaki legalább egy idegen nyelvet jól beszél, máris több lehetősége van. Eddig a karon belül folyt az angol, a német és olasz nyelv oktatása. Az idei tanévtől kezdődően csak az angol nyelv oktatása marad kari keretek között, más nyelvek tanulása esetén hallgatóink az SZTE Idegennyelvi Lektorátusa által felkínált lehetőségeket vehetik igénybe. Meg kell említenem, hogy a bölcsészkarral példaértékű a kapcsolatunk. Van még egy újdonság: egyetemi bérletet szeretnénk létrehozni a 11 kar hallgatói, oktatói számára, hogy évente több koncertet látogathassanak kedvezményesen.

- Nemcsak a képzés, a zeneművészeti kar épülete is átalakítás alatt áll.

- Vannak már megvalósult terveink, és olyanok is, melyekre még várni kell. Nagy öröm volt számunkra, hogy 2001 novemberében végre átadhattuk az akusztikailag és esztétikailag is átalakított hangversenytermet, amely legalább 30 éve nem lett felújítva. Hitelt kellett felvennünk a munkálatok finanszírozásához, de mindenképpen megérte. A napokban adott koncertet nálunk a világhírű zongoraművész, Schiff András, aki el volt ragadtatva a teremtől. Azt mondta, jól esett itt megjelennie és játszania, kellemes emlék marad számára. Ennél frappánsabb visszajelzést nem is kaphattunk volna. Az intézményt továbbra is fejlesztjük. Tervezzük a tetőtér beépítését, ahol három előadó, illetve egy mini koncertterem is elférne. Ezek kialakítása legalább 100 millió forintba kerülne. Nemcsak a tetőteret, a pincét is szeretnénk átépíteni, ahová gyakorlótermeket, illetve kisebb tantermeket tervezünk. Hangulatos, nyári koncerthelyiséggé lehetne átalakítani az udvart. Mivel a kar épülete frekventált helyen van, reményeink szerint a nyári főidényben sok turistát vonzanának a hangversenyeink.

A zenei világnaphoz kötődve a közelmúltban névadó ünnepséget tartottunk. Megújult hangversenytermünk az egykori szegedi karmesterről, a később világhírűvé lett Fricsay Ferencről kapta a nevét. Unokája, Ferenc von Szita tartott zenekari kurzust ebből az alkalomból.

- Ön hol koncertezik legközelebb?

- Nemrég jöttem haza Makóról, szülővárosomból, ahol jótékonysági koncertet adtam a református egyházközségben. Makóra többé-kevésbé rendszeresen visszajárok, és külön öröm számomra, ha a családomon és a közeli barátaimon kívül volt osztálytársaim, ismerőseim is eljönnek a koncertre. A Szeged című folyóirat jubileumi rendezvényén játszottam a városháza dísztermében. Az ősz folyamán a kortárs zenei napokon adok hangversenyt. Januárban vagy februárban a Magyar Barokk Trióval Spanyolországban turnézunk. Közben nagyszentmiklósi új rendezvényünk, az I. Nemzetközi Bartók Zongoraverseny előkészítésén dolgozom.

- Honnan van ennyi energiája? Tanít, vezeti a zeneművészeti kart és közben maximális előadói teljesítményt is nyújt.

- Igyekszem beosztani az időmet, és koncentrálni a feladataimra. Sokat tanultam 1995-ös, tanszékvezetői beosztásom óta ahhoz, hogy nagyobb biztonsággal láthassam el a jelenlegi vezetői feladataimat. Fontosnak tartom, hogy a kollégáimmal, a kar vezetőségével jó a kapcsolatom, segítik a döntéseimet. A tanítás már-már lubickolás a szakmában. Valódi felüdülést jelent elmerülni egy kicsit a húszévesek világában. Szeretem tudni, mi érdekli őket, segítem az elképzeléseiket, kölcsönösen sokat tanulunk egymástól. Nyílt, őszinte a viszonyom a tanítványaimmal, sokszor olyan problémákat is elmondanak, ami nem a szakmai, hanem a személyes életüket érinti. Számomra nagyon fontos a családi háttér a munkámban, hiszen a családomban mindenki zenélt valamilyen szinten. Feleségem, Fekete Éva elmondhatatlanul sokat segít abban, hogy a kar vezetésére, a koncertezésre és a tanításra is feltöltődjek lelkileg. Ő is zongoraszakon végzett, zongorát tanít és fuvolistákat korrepetál itt, a karon. Esténként, amikor leülök a zongorához vagy a csembalóhoz, az olyan szellemi felfrissülés, amit semmi más nem pótolhat.

2003. október 15.