Vissza a címlapra!

Az SZTE Médiatudományi Tanszékének online magazinja



Tóth Gábor

A buli színe
Az MSZP a Papp László Sportarénában, a Fidesz a Felvonulási téren tartott nagygyűlést a hétvégén.



alcím

Rácz Félix, Nagy „Csonttörő” és „Hóhér” József menedzsere kijelentette: nagyon tetszett neki Gyurcsány Ferenc hétvégi, dübörgő hangszórókkal, villódzó fényekkel megspékelt bevonulása, ám hiányolta a világbajnoki öveket és az azokat körbehurcoló bikinis lányokat.

Az MDF frakcióvezetője, Herényi Károly cáfolta, hogy pártjának szimpatizánsai megzavarták volna az Edda fellépését a Felvonulás téri Fidesz-rendezvényen. Szemtanúk viszont megerősítették, a koncert alatt az MDF-esek többször is fennhangon énekelni kezdték az együttes „Kölyköd voltam”, illetve „Engedjetek saját utamon” című nótáit.

Többen hallották, hogy Orbán Viktor a színpadra lépését megelőző percekben, a díszletek között együtt énekelte az Eddával a „kör közepén állok” kezdetű strófát. A TV2 felvételei szerint hallgatóságának balosabb érzelmű tagjai ugyanekkor már fennhangon kántálták a „Gyere őrült” sorait.

Az MSZP Papp László Sportarénában megrendezett gyűlésének egyik sztárvendége a Nox együttes volt. Menedzserük cáfolta a Magyar Nemzet azon értesülését, miszerint Hiller István személyesen járt volna közben azért, hogy ezen az estén kimaradjanak a repertoárból az „Ébredj fel”, a „Forogj világ” és a „Csak játssz” című dalaik.

Gyurcsány Ferenc hétvégi bevonulása közben a U2 slágere, a Beautiful Day szólt. Bono, az együttes frontembere elismerte, nótájának „You’re on the road” kezdetű sorát a miniszterelnök Útközben című könyvének olvasása ihlette, a folytatást („but you’ve got no destination”) viszont szolid figyelmeztetésnek szánja az MSZP számára.

Szinte bizonyos, hogy a „tegnap” harcolni fog, és „újabb lakatokat szerel majd a változás ajtajára” – jelentette ki Orbán Viktor a Felvonulási téren, majd hozzátette: „sebaj, kedves barátaim, ha nem nyílik, törjük rá”. Gyurcsány Ferenc erre reagálva javasolta, talán előbb próbálkozzon kopogtatással.

"A kimondás bátorságát fel kell, hogy váltsa a cselekvés bátorsága" – mondta Gyurcsány Ferenc a Papp László Sportarénában. Révész Máriusz a Fidesz nevében javasolta a kormányfőnek, hogy bátorságát bizonyítandó éltesse egy belfasti kiskocsmában fennhangon II. Erzsébetet.

 

2005 október 20.