Pintér Anita

Protestáns, nacionalista
s mellesleg szent
Jeanne D`Arc a Szegedi Nemzeti Színház színpadán

Nacionalizmussal, a nemzetek közti hangsúlyos különbségtétellel nem vádolható a Szent Johanna. Bár Jeanne D'Arc ezen eszme első apostola, a Szegedi Nemzeti Színház előadása inkább Krisztus országában játszódott, mintsem a franciákéban vagy az angoloknál. A történelmi látványhűség visszaadásával sem vádolható a darab.

A színpadon felvonuló fekete sereget lehetetlen volt angolokra és franciákra bontani, a helyszínek is a világgá mosódtak össze, és a szegényes csatajelenetek sem azt az izgalmat váltották ki, amit a rendező valószínűleg szánt nekik.Mert gondolom nem az volt a cél, hogy nevessek a négyzetformát alkotó, vívósisakban és kardnak álcázott partvisnyéllel majoretteket megszégyenítő akrobatikus mutatványokat bemutató harcosokon.Mindezek mellett a teret belengő folytonos feketeség visszaadta a korabeli hangulatot.
Mintha az egyház ijesztgetéssel akarta volna ébren tartani hatalmát.
A Shaw-színmű és a Luc Besson-film után bátran állíthatom viszont, hogy egyikben sem volt olyan kellemes és domináns a jelenetek elválasztása, mint a Funtek Frigyes rendezte színpadi változatban. Körülbelül tíz perces időközönként hangzottak fel a dinamikus és gyönyörű dallamok, amik kiegyensúlyozott ritmusban tartották az eseményeket. A zene és Szabó Gabi színésznő játéka volt az a két dolog,ami az előadás alatt el tudta feledtetni a nem túl eredeti cselekményvezetést, az apróbb hibákat,hiányérzetet.

Olyannyira lekötötték figyelmünket a hangok, hogy én is csak otthon kezdtem gondolkodni, miért in medias res kezdtek az inkvizíciós tárgyalással,ha azután a második felvonásban ugyanez a jelenet mégsem volt a korábbi tökéletes megismétlése, így megerősítése sem lehetett. Hiszen még Jeanne ártatlanságot sugárzó fehér ruháját és kibontott szőke haját sem hagyták meg eredetiben. Azért is csak később magamban morfondírozva tettem szemrehányást Funtek Frigyesnek, hogy ha már az egyedi kezdéstől eltekintve hagyományosan lineárisan vezette végig Shaw történetét, akkor miért hagyta le a végéről az álomjelenetet? Persze azt is tudom, hogy nem mozgó történelmi albumnak szánta a produkciót, és ha valakinek mégis hiányosságai lettek volna az orleans-i szűz utóéletével kapcsolatban, az elolvashatta a fontosabb dátumokat a darabhoz írt útmutató füzetkéből.

Szabó Gabi pedig tényleg változatosan és sokszínűen játszott. Ha valaki az első pár szín után megijedt volna attól, hogy a fiatal főszereplőnő nem is tud mást, mint kinyúlt pulóverben, bő nadrágban madárijesztőként fel-alá rohangálni mély öblös férfihangot magára erőltetve, akkor megkönnyebbülten sóhajthatott fel az elárvult és érzékeny kislánnyá változott Johanna finom női hangját hallva, amikor elkeseredve jött rá, hogy orleans-i sikere sem elég ahhoz, hogy szeressék és mellé álljanak a francia udvarban. A mégis sebezhető Jeanne végre
emberivé vált azáltal, hogy levetette férfi álarcát, a dühöngő őrült álcáját, és engedett minket azonosulni a
szenvedővel.Az eddig mérhetetlen haza- és Istenszeretetéről megnyilatkozó ember akkor tűnt végképp elbuktathatónak, éspedig nyíltsága és őszintesége miatt. Mert ő volt az egyetlen, aki ugyanazt gondolta és mondta, aki mert ellent mondani a vakbuzgó tömegnek, a rosszul működő társadalomnak.

A képmutatás és az álszentség ma sem veszett ki a világból, és az őszinteséget ma is úgy hívják, mint a drámában:vakmerőség. Ahogy a számító angol püspököt élethűen alakító Bubik István jellemezte a lány viselkedését közvetlenül a megégetés előtt.

Rendezte: Funtek Frigyes
Jeanne D`Arc: Szabó Gabi
Cauchon: Bubik István
Érsek: Király Levente
Warwick: Szalma Tamás
Dauphin: Sarádi Zsolt
Káplán: Galkó Bence
Díszlettervező: Funtek Frigyes

2002. október 15.