Dobos Sándor

Az év ifjú természetfotósa
Máté Bence következő célpontja a réti sas, a kuvik és a nagy őrgébics

A szegedi kollégiumban hetek óta nem látták. Hosszú időkre el-eltűnik, a természetbe menekül. Második otthona. Véletlenül futunk össze, mert azt hitte, egy nappal később érkezem. Állvány a kezében, mosoly a szája szélén. Van oka az örömre, mert számos hazai díj mellett az év ifjú természetfotósa lett a Wildlife Photographer of the Year versenyen, sőt a 15-17 évesek kategóriájában az első díjat is haza hozta. Máté Bence Pusztaszeren él és dolgozik, ha éppen nem a Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskolában, vagy az Ortutay kollégiumban fogadja a gratulációkat.

- Honnan jöttél?

- Éppen darvakat fotóztam.

- Jól sikerült?

- Igen, éppen daruvonulás van, ráadásul telihold, úgy gondoltam szép naplementekor jó képeket csinálhatok, így is lett.

- Itt a kollégiumban, amikor érdeklődtem utánad, azt mondták, ne reménykedjek, mert hetek óta nem láttak.

- Jelenleg magántanuló vagyok, éppen beugrottam, mert hiányzik a társaság, öt hete voltam utoljára suliban.

- Én is szívesen lennék iskola helyett, például Londonban.

- Három hetet voltam kint, szerencsére fizették az utat, így volt lehetőség városnézésre, természetfotózásra, hiszen kaptam egy lehetőséget, ami azt jelentette, hogy elvisznek fotózni.

- Az Újrahasznosítás című képpel nyerted a rangos címet, hogyan készült, spontán, vagy eltervezted?

- Nem készültem rá, de valamennyire elterveztem. Kiválasztottam a helyet, lessátort állítottam, és itatót készítettem. Három hónap telt el, és még egyetlen kockát sem kattintottam.

- Ez sok idő.

- Fontos, hogy megfelelőek legyenek a fényviszonyok, és bizony el kell érni, hogy odajöjjön a madár.

- A türelem rózsát terem…

- A türelem fontos, napokat szoktam ülni a sátorban úgy, hogy nem fotózom egy kockát sem.

- Bogarasnak kell lenni ahhoz, hogy valaki ezt csinálja…

- Igen, elvetemült, idióta természetjárónak kell lenni.

- Egyáltalán, fogtad magad, és eldöntötted: fényképeznem kell?

- Gyerünk fotózni! Valahogyan így történt. Olyan helyen élek, ahol a természet minden szépsége megvan, nem volt meglepő tehát, hogy erre a területre tévedtem.

- Ha azt mondom: darázsölyv?

- Nem száz százalék, de úgy tudom, én fotóztam le először a darázsölyvet fészken kívül, mások fészekben, általában fiókákkal kapták el, én nem.

- Szerencse volt?

- Hallottam, hogy riasztanak a madarak, ez azt jelenti, hogy jön valami ragadozó, héja például. Aztán nem héja jött, hanem darázsölyv.

- Élvezed a felfordulást körülötted?

- Kicsit unom már a témát, nemrég három tévé volt lent nálunk.

- De, hát ez természetes.

- Nem biztos, bár Magyarországon még senki nem kapott ilyen díjat.

- A madarak a kedvenceid?

- Igen, a hattyú és a szárcsa kivételével.

- Miért?

- Úgy jöttek ide, és nem őshonosak, ahhoz, hogy itt vannak valószínű az embernek is köze van. Úgy, mint a macskáknál. Agresszívak is.

- Szoktál magaddal vinni másokat is fotózni?

- Valakit én is oltottam már be, és akik fényképeznek, sokszor kérnek tőlem tanácsot, többek elkísérnek.

- Nem idegesítenek?

- Csak olyanokat viszek magammal, akikről tudom, hogy nem fognak bosszantani.

- Van olyan állat, amit mindenképpen le akarsz fotózni a közeljövőben?

- Igen, a nagy őrgébics, a rétisas és a kuvik.

- Sikerülni fog?

- Ha nem lenne esélyem rá, el sem kezdeném. Az adottságaim megvannak hozzá, és össze is fog jönni.

- Meg lehet ebből élni?

- Meg.

- Azt hittem, azt mondod: nem.

- Úgy kell intézni, hogy meg lehessen élni belőle, ez minden területen így van.

- Szüleid nem féltenek?

- Nem, azt mondták, csináljam azt, amit szeretek, egyengetik az utamat. Nyilván, ha drogdílerként kezdtem volna, akkor nem támogatnának.

Természetesen igaza van.

2002. november 20.