Az SZTE Médiatudományi Tanszékének online magazinja


KOCSIS ANDRÁS (drisank@freemail.hu)

Könnyű nők – nehéz nők

Megkezdődött Szegeden az Őszi Kulturális Fesztivál

Mintegy 150 program várja az érdeklődőket október 4-étől 22-éig a már hagyományossá vált szegedi Őszi Kulturális Fesztiválon. A szervező idén is a Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája.

Nem tudatos választás volt, de az idei fesztivált női produkciók és női témájú előadások köré építették fel – tájékoztatta a Linklapot Tajti Gabriella, a kulturális iroda vezetője. Bár hagyomány, hogy minden évben egy-egy téma adja a fesztivál fő vonalát, a korábbi évekhez hasonlóan most is csak a program összeállítása közben ötlött fel a szervezőkben, hogy mi legyen az idei fő motívum. Ebben az évben a szokásosnál jóval több női előadó, festőművész, énekesnő lesz a fesztivál vendége, s ezt látva más programokat is e témának szenteltek. Így pl. a Grand Caféban „Női project – Öldöklő angyalok” címmel vetítenek majd filmeket több napon át, de a SZOTE Klubban is lesz mozi, méghozzá egész éjszakás, két alkalommal: egyik a „Könnyű nők”, másik a „Nehéz nők” címet viseli. A könnyed és a vad nők összesen 9 filmben szórakoztatnak bennünket, este héttől tíz perces szünetekkel akár hajnalig.


Nem csupán filmek lesznek persze, Tajti Gabriella a női előadók közül figyelmünkbe ajánlotta Carol Cass amerikai jazz-gospel énekesnőt, aki először lép fel Szegeden, az ő műsorát a Millennium Kávéházban hallgathatjuk meg október 11-én. A SZOTE Klubban pedig Sena-koncert lesz 19-én, a ghanai-magyar énekesnő friss tehetség, debütáló albuma tavaly decemberben jelent meg. A színházi előadások közül is kettőt emelt ki az irodavezető: 20-án a Bartók Béla Művelődési Központban Kulka János és Györgyi Anna játékát csodálhatjuk meg a Csehov szerelmei című darabban, melynek érdekessége, hogy mindhárom női szerepben Györgyi Annát láthatjuk. A Régi Zsinagóga pedig a Minket Gyuszi, szeretni kell című dokumentumjátéknak ad helyszínt október 6-án. Itt is ígéretes a szereposztás: Illyés Flórát Bertalan Ágnes, Illyés Gyulát Hegedűs D. Géza, József Attilát pedig Kaszás Gergő alakítja. A Grand Café nem csupán filmekkel várja a látogatókat, hanem a beszélgetőestek is érdekesnek ígérkeznek: Fodrász, pasik, karrier címmel négy költőnő társalog majd az élet fontos dolgairól október 5-én, míg a 11-ei összejövetelen Mártonfi Attila, az MTA nagyszótári kutatócsoportjának munkatársa beszél arról, van-e neme egy szótárnak.


Nem csupán női előadások és témák lesznek persze. A fesztiválnak mindig is kettős célja volt: egyrészt az egyetem öntevékeny csoportjainak, tehetséges hallgatóinak bemutatása, másrészt nevesebb alkotók, előadóművészek meghívása. Az Egyetemi Terasz (JATE Klub) kamarahangversenyeknek ad otthont délutánonként, október 11-én pedig az alsóvárosi templomban meghallgathatjuk a tanárképző főiskolai kar vegyeskarát, másnap ugyanott a zeneművészeti főiskolai kar orgona tanszakos hallgatói adnak koncertet. De érdekesnek ígérkeznek a Diákcentrum Universitas programjai is a Millennium Klubban, ahol valódi részesei lehetünk a színielőadásoknak.
Mára pedig oly nagy lett a fesztivál, hogy nem csupán kulturális programok kapnak benne szerepet, a koncertek, színházi előadások, kiállítások, filmek és beszélgetések mellett lesz pl. találkozó az olimpikonokkal, borkóstolás a villányi Bock József boraiból, dómlátogatás toronykilátóval, és még az SZTE Gólyabál is a rendezvénysorozat része lett.
Tajti Gabriella azt mondta, nehéz kiemelni egy-egy programot, mert igazán utólag lehet eldönteni, hogy mi volt nagyon fontos előadás – ezt pedig mindig a közönség dönti el. Hogy nem csupán egyetemi fesztiválról van szó, azt jól mutatja az is, hogy a rendezvényeken fele-fele arányban vannak jelen az egyetemi polgárok és a város lakói. A városban szinte minden jelentősebb helyen lesz programjuk, s az irodavezető hozzátette: az elmúlt 2-3 évben már a város intézményei szoktak jelentkezni a kulturális irodánál, hogy szívesen biztosítanának helyszínt egy-egy produkciónak vagy kiállításnak.


Sokan nem tudják, de az idei fesztivál megrendezése eleinte veszélyben forgott. A költségvetés nagy részét ugyanis országos nagypályázatokon szokták elnyerni évről évre, idén azonban ez nem sikerült. Ugyanakkor kiemelt támogatója a programsorozatnak az SZTE Hallgatói és Közkapcsolati Igazgatósága, valamint az egyetem és a bölcsészkar hallgatói önkormányzata. Az idei kisebb költségvetés azonban nem ment a programok rovására, hiszen a tavalyi 120-hoz képest még több rendezvény is lesz. Ez köszönhető a sok önkéntes fellépőnek is, akiknek fontos, hogy itt legyenek, hiszen a fesztiválnak már rangja van.
A fenti „mazsolázást” a programok között csak kedvcsinálónak szántuk, aki a teljes kínálatra kíváncsi, a fesztivál programját a neten az alábbi címen tekintheti meg:

http://www.u-szeged.hu/okf

 

2004. október 3.