Az SZTE Médiatudományi Tanszékének online magazinja

Gyuris Éva (gyuriseva@index.hu)


Pillangókisasszonytól a Csárdáskirálynőig


Tájékoztató a szegedi színházi évadról a Virágban

A Szegedi Nemzeti Színház új évadjáról Székhelyi József igazgató és kollégái a Virág Cukrászdában tartottak sajtótájékoztatót, ahol ismertették a műsortervet és szóltak az egyetemmel és Mórahalommal megkötött együttműködési szerződésről is.

A szegedi médiában megjelenő, nem éppen pozitív tartalmú cikkek kritikájával kezdte beszédét Székhelyi József. A jutalomként kapott hatalmas összegekről és indokolatlanul magas fizetésekről szóló „leleplező” hírek szinte mindegyikét megcáfolta, részletesen kitérve mindegyikre. Azt is elmondta: nagyon bántja az alaptalan gyanúsítgatás.
A direktor felvázolta a színház tavalyi katasztrofális helyzetét, amelyből ő és munkatársai áldozatos munkájuk árán kirángatták a társulatot. Bár a versenytársak száma igencsak megnövekedett az utóbbi években, és ingadozó színvonalúak voltak a szabadtéri előadások láthattunk, Székhelyi mégis sikeresnek értékelte a rekordbevételt hozó nyári szezont. Bejelentette: az Új világ balettprodukciót és a Nabucco című operát a nagy sikerre való tekintettel jövő nyáron újra műsorra tűzik.
Kitért az egyetemmel kötött kulturális szerződésre, amelynek keretében szeptembertől ismét játszották az egyetemisták által színpadra állított István, a király című rockoperát.
Mint elhangzott, az elmúlt évtized egyik sikerdarabjának tartott Pillangókisasszony újbóli bemutatásával folytatódik az évad. Felköszöntötték a darab címszerepét éneklő Vajda Júlia, operaénekesnőt, akitől egy áriát is halhattunk abból az alkalomból, hogy 25 évvel ezelőtt szeződött a szegedi operatársulathoz. Az előzetes programtervvel szemben a Hegedűs a háztetőn helyett a Csárdáskirálynőt játsszák majd októberben, amelyben Székhelyi is szerepet vállalt - a rossz nyelvekkel ellentétben nem azért, hogy kítúrja a Pesten vendégszereplő Király Leventét, hanem hogy költséget takarítson meg, ugyanis nem fogad el érte pénzt. Az előadásban Urbán Nagy József vendégként énekel, akit eddig elsősorban operákban hallhatott a szegedi publikum.
A harmadik zenés mű A végzet hatalma lesz Toronykőy Attila rendezésében, amely egy érdekes cenírozott előadásnak ígérkezik. Szintén zenés darab az Anconai szerelmesek, amely a komolyzenei repertoárba visz egy kis könnyedséget, kellemes szórakozást ígérve. Prózai darabként a Kopogós römit is tovább játsszák.
Nem csak az egyetemmel de Mórahalom városával is létrejött egy kulturális szerződés, amelynek keretében három előadást is eljátszanak a helyi közönség előtt. Végezetül Papp Janó jelmeztervező mutatkozott be, ugyanis jelmezterveiből és babáiból október 22-én kiállítás nyílik a színház földszinti társalgójában.


 

2004. október 14.