 |
 |
|
Az SZTE Médiatudományi Tanszékének online magazinja |
 |
|
„Szólt az ember" |
|
Két ember. Egy harmadikról. Szavalja és énekli a műveit. A róla elnevezett klubban. Kiknek? Maguknak és másoknak. Másoknak, akik más korban, más körülmények között próbálják megérteni egy régen halott szegedi diák gondolatmenetét. Sikerült? Talán. A JATE klub nagytermében, a színpadon, ahol előző nap még delíriumban táncoltak az egyetemisták, most két szék és egy asztal áll. A nézőtéren meglepően ritkásan elrendezett sorok várják az érdeklődőket. Kevésnek bizonyul a hely, hiszen rengeteg nézőt vonz Jordán Tamás és Sebő Ferenc József Attila -estje. Barátságos, meghitt a hangulat, bár nem teljesen az előadóművészek elképzelései szerint; csak mi, nézők látunk, ők azonban csak a sötétséggel szembesülnek. Még így is, hogy a megszokott színházi keretek között zajlik az előadás, rendhagyónak mondható. Zene és költészet fonódik össze különös párbeszéd formájában. A két művész József Attila művein keresztül társalog: gitárral kísért megzenésített versre szavalás a válasz. A versek nem a megszokott rendben, címmel ellátva hangzanak el. Teljes versek, részletek követik egymást elválasztás nélkül, egymásba olvadva; monológok. Ezek a hosszabb egységek túl sokat mondanak, túl sok mindent felkavarnak. Ezekre érkezik a felelet ugyancsak a költő saját szavaival; meg nem csonkított versek próbálják meg kibogozni az előbb összekuszálódott szálakat. Persze szintén bonyolultan. Az énekelt versek is újabb talányok, kérdések; a zene és költészet közötti kapcsolat teszi azzá. A válasz talán a következő monológban van elrejtve, talán az est egészében, ahol a végén kikristályosodik minden. Vagy nem. Nem magyarázzák, nem erőltetik a „kötelező” mondanivalót. A párbeszédek között törekednek arra, hogy érzékelni lehessen a „három pontot”, azaz, mindenki gondoljon arra, amire akar. Vagy akinek úgy tetszik, csak élvezze az ide-oda csapongó beszélgetést, érezze át a hangulatát, a költő jelenlétét. |
|
2004. október 29. |
