Vissza a címlapra!

Az SZTE Médiatudományi Tanszékének online magazinja



Sörös Judit - sorijuci@freemail.hu

Barangolás Popeye országában
Útikalauz Máltáról a Millenniumi Klubban



Az Ötágú Síp Kulturális Egyesület "Uniós barangolás" című rendezvénysorozatának első, Máltáról szóló előadására várunk.

Boda Magdolna magas, szőke, mosolygós, középkorú írónő, műfordító, képzőművész és mellesleg szerelmes Máltába. Máltai szépprózát fordít, s ezen belül a mese a szakterülete. Eddig két könyve jelent meg: Máltai mesék, és Gozo legendája címmel.

Az előadás kezdetén készült rövid interjúból megtudhatjuk, hogy minden egy máltai kisfiúval kezdődött, akivel az írónő angol gyakorlás céljából kezdett levelezni. Egyszer ellátogatott az országba, s onnantól kezdve már nem tudta és nem is akarta kivonni magát a sokféle, kedves, közvetlen, nyíltszívű ember és a téli hónapokban kizöldellő táj hatása alól. A sziklás és kopár szigetországban ugyanis csak két évszak van: a tél és a nyár. A tél a mi tavaszunkkal, a nyár pedig az afrikai hőséggel egyezik meg. Ennek ellenére az ott élő négyszázezer ember rendkívül büszke a hazájára, amit számos kultúra formált- kezd bele az előadásba Boda Magdolna. Az országot rengetegen lakták: szicíliaiak, főníciaiak, -akik kitermelték a terület összes fáját-, görögök, karthágóiak, normannok, németek, franciák, spanyolok, és végül 1800 és 1964 között brit fennhatóság alá vonták a szigetet. 1974-ben független országnak kiáltották ki, 2005-ben pedig az EU tagja lett. Függetlenségüket az előadó szerint nem sikerült feldolgozniuk, mert a szabadságukkal ennyi év után már nem tudnak mit kezdeni.

Ha Málta, akkor lovagrend. A lovagokról szóló rögtönzött történelem óra kissé elnagyolt adatokkal, s ezért hiteltelenül zajlott le, de beiktatási szokásaik és életmódjuk már több érdekes történetet foglalt magába: a jövendőbeli lovag egy gyertyával állt az oltár elé, a Mester a jelöltet aranykarddal megérintette, majd az elkötelezettséget jelképező övet fontak a derekára, illetve a gazdagság megvetésének szimbólumaként aranysarkantyút adtak a lábára. A lovagok sokféle nyelvterületről érkeztek, s ezen csoportok különböző alegységekbe tömörültek, vezetőjükkel az élen. Még az általuk alapított, s a sírhelyeikkel díszített Szent János Társkatedrálisban is elkülönített hellyel rendelkeztek, s feladatkörük is eltérő volt: a németek a várakért és erődítményekért, az olaszok a flottáért, a portugálok az adminisztrációért voltak felelősek.

Az érdekességek után a képek kapták a főszerepet, száznyolcvan dián keresztül jött el a Millenniumi Klubba a máltai életérzés, ami egészen különleges és semmi máshoz nem hasonlítható: a területen a múlt és a jelen ellenállhatatlan keveréke látható. A sziklába vájt barlangokban, a buszokon, az utcákon, az erkélyeken, a Coca-cola automaták mellett a mély és buzgó vallásosság jelei, kis oltárok és szentek szobrai találhatók.

A szentek ünnepnapjain hatalmas búcsúkat rendeznek, a hazai focicsapat győzelmét pedig két napon át tartó fieszta követi, több órás tűzijátékkal. A rendkívül szűk utcákat szám helyett névvel jelölt, beépített erkélyes házak szegélyezik, amelyek mindenhol a tengerre néznek. A szigeten még mindig számos tradicionális iparágat űznek: ezüstművesek, üvegfújók és csipkekészítéssel foglalkozó nénik trécselnek az utcákon. A máltai föld mindössze öt-húsz centi, nincs hegy, nincs folyó, nincs víz. A mezőgazdaságból élők élete ezért rendkívül nehéz: akarattal és kitartással azonban ezt olyannyira megoldották, hogy fellendült a szőlő-, és boripar, s krumpliból még exportra is jut.

Gazdagon berendezett, szökőkutas belső udvarok, rejtélyes ókori keréknyomok, egy nyüzsgő halászfalu vasárnapi piaca, a gyönyörűen díszített hajók és külön városrész a kacsák számára - ez fémjelzi ezt a kicsi országot, ahová az amerikai filmesek is gyakorta jönnek forgatni. A Trója, a Popeye díszletei, települései még mindig felkereshetők.

A nők hagyományos öltözéke, a hatalmas meleg ellenére sötét, nagy fejkendő, a falvetta szintén megtalálható, mégpedig a városi nők esetében fekete, a vidéken élők esetében pedig fehér vagy zöld színben. Ritka az a kultúra, mely egymás melletti településeken ennyire eltérő.

A legizgalmasabb és legmaradandóbb képek azonban nem az épületek, katedrálisok voltak, hanem azok, ahol emberek láthattunk: lovat mosnak a tengerben, görögdinnyéből isszák a bort, halat pucolnak a piacon, és dohányzás közben trombitálnak. Persze megjelentek az árnyoldalak is: a fel nem robbant második világháborús bombák miatt lezárt területek, a kicsi sziget miatt kialakult bezártság érzése, vagy a rengeteg szemét, amit nem tudnak feldolgozni és megsemmisíteni.

Málta varázsából a kérdések zökkentettek ki, az, hogy milyenek a konnektorok a szigeten nem igazán érdekelt senkit. Páran az előadás közben, a legtöbben pedig végén szállingóztak kifelé, s még a szervezők által kikészített pohár bort sem várták meg. Ennek ellenére számos maradandó képet vittünk magunkkal haza.

 

2005. május 12.