Az SZTE Médiatudományi Tanszékének online magazinja

Kaplár Katalin

A nagy utazás
El Camino – Tolvaly Ferenc filmje a Santiago de Compostelába vezeto zarándoklatról

Egy hátizsák, egy útikönyv, Avilai Szent Teréz írásai, és az elhatározás, hogy végigcsinálja. Ezekkel felszerelkezve indul el a zarándok Tolvaly Ferenc filmjében. Santiago de Compostelába tart, Szent Jakab templomához. 800 kilométer áll rendelkezésére, hogy választ találjon a kérdéseire.

800 gyalogosan megtett kilométer. De az Út, az El Camino, a kereszténység harmadik legjelentosebb zarándokútja nem csupán fizikai eropróba. Próbája az akarateronek, az alkalmazkodás képességének, az alázatnak. A zarándokoknak csupán tizenhét százaléka kel útra hitbéli okokból. Legtöbbjük nem is tudja pontosan, mi indította el.

A film narrátor-foszereploje is csupán azt érzi, mennie kell. El akar szakadni saját korlátaitól, a hétköznapokon viselt álarcoktól, mindattól, amit felesleges súlynak érez az életében.

És elindul a nagy útra. Kisebb hátizsákkal, mint a zarándokok többsége, de csomag helyett egy operator kíséri végig. Ennek köszönhetoen a nézo teljes pompájukban csodálhatja meg a kora tavaszi Spanyolország változatos tájait, de ugyanakkor e láthatatlan személy jelenléte megöli azt az intimitást, amely nélkül egy zarándok útjáról szóló dokumentumfilm nem tud igazán a szívekig érni. Folyamatosan érezheto, hogy van még ott valaki, és ettol mintha az utazó is szerepet játszana, monológjai, amelyeket László Zsolt egyébként hitelesen tolmácsol, mesterkéltté válnak. Látjuk a zarándokot, ahogy egyre közelebb jut céljához, de nem tudjuk pontosan, mi is az, mit vár az út végétol. A táj gyönyöru, a naponta megtett távolság egyre no, de az egész mégis inkább hasonlít egy kedélyes, ám megterhelo teljesítménytúrához, mint szent zarándoklathoz. Avilai Szent Teréz gondolatainak folyamatos citálása néha a vallásos meggyozodés erolködo bizonygatásának tunik. Pedig ezt a meggyozodést egyetlen zarándoktól sem várják el, nem kérdezik, ki miért járja Szent Jakab útját. Az sem világos, hogy az erdélyi származású elbeszélo, aki végso elcsigázottságában egy magyar gyermekdalt dúdol, miért németül olvassa Teréz írásait és El Camino leírását. Nem tudjuk meg, miféle álarc volt az, amelyet útja végén lehullani érez, sem azt, milyen kétségek kínozták, amelyekre végül választ talált Santiago de Compostelába vezeto úton. Mindaz, amit tanulságként nyújt, közhelyízu.

A hosszú menetelésben a nézo is elfáradt, a csendek és monológok váltakozása elzsongította, kicsit kábultan ül a helyén. Talán egy kicsit még dühös is a zarándok-narrátorra. És mégis: a katedrálishoz közeledve kezd értelmet nyerni a végigkövetett 800 kilométer. A megérkezés öröme, a fáradt boldogság mégis leszivárog a vászonról. Az elégedettség és az áhítat a nézot is megkörnyékezi. Lehet, a narrátor tanulságai közhelyízuek. Az o válaszai nem felelnek a mi kérdéseinkre. Utazásának csak fizikai valóját tudta megmutatni, a belül megtett út nagyságát csak sejthetjük. De tudjuk, hogy megtette. Az El Camino azt üzeni: saját kérdéseinkre saját válaszokat kell keresnünk. Az Utat mindenkinek magának kell bejárnia. Kívül, belül.

2005. szeptember 27.