Vissza a címlapra!

Az SZTE Médiatudományi Tanszékének online magazinja



Fábián Barbara - liyahh@citromail.hu

Becsületjáték
A friss diplomás Nagy Milán darabja a Kulturális Fesztiválon



Felolvasóestre készülnek a Szegedi Nemzeti Színház művészei. A Becsületjáték című darab írója, Nagy Milán idén végzett a Szegedi Tudományegyetem magyar szakán. Művét Galkó Bence rendezi.

Évekkel ezelőtt drámaíró versenyt szerveztek Szegeden. Ott figyelt fel a Becsületjáték rendezője, Galkó Bence először Nagy Milán színművére. Mivel a színház fontosnak tartja a kapcsolatot az egyetemmel, Székhelyi József igazgató – aki a szerző egyik tanára volt – úgy gondolta, kezdeni kéne valamit a 23 éves drámaíró darabjával. Nagy Milán elmondása szerint őt a kulturális irodából értesítették arról: az ő „gyermekét” választották ki, hogy az idén biztosítsa az együttműködést az egyetem és a színház között. Rábólintott a dologra, holott semmi konkrétat nem tudtak még neki mondani: sem azt, hogy ki lesz a rendező, sem azt, hogy a színészek közül kiket választanak ki. „Annak, aki drámaírással foglalkozik, végeredményben az a célja, hogy bemutassák a munkáját. Örültem a lehetőségnek.” Mint mondja, nem rettent meg a felkéréstől, inkább kihívásnak érzi, hogy a közönség és tulajdonképpen önmaga előtt is megmérettetik a Becsületjáték.

A történet az ötvenes évek elején játszódik, középpontban egy családdal. A családtagok hosszú ideig távol éltek egymástól. Különböző kellemetlen helyzetekbe keveredtek, rossz döntéseket hoztak, fütyülve az állandó életveszélyre, ami akkoriban jellemezte a társadalmat. Ezek az embereknek most újra találkoznak, és meg kell, hogy vívják harcaikat egymással és a körülöttük lévő világgal, problémáikkal el kell, hogy számoljanak egymás és önmaguk felé. A történet ötlete egy korabeli újságcikkből született.

Nagy Milánt az ötvenes évek világa már középiskolában foglalkoztatta, egyetemi szakdolgozatát is erről az éráról írta. Sok munkát fektetett abba, hogy hiteles történelmi képet tudjon mutatni, de mint mondja, a szándéka mindössze az volt, hogy az idő a történések kulisszájaként szolgáljon.

A szerző egy másik művével 2002-ben részt vett a nemzetközi fiatal drámaírók európai fesztiválján, az Interplay-en. Ezt tartja eddigi pályája legsikeresebb momentumának.

A Becsületjáték már három változatot élt meg. Arra a bizonyos drámaversenyre beadottat, majd ennek ősszel, a felolvasás ötletének születése után létrejött formáját, végül pedig azt a végleges változatot, amelyet a szerző Galkó Bence rendezővel közösen készített el. „Miután Bencével elbeszélgettünk, és ő tanácsokat adott, javaslatokat tett, mit és hogyan lehet még jobban kihozni a darabból, én átírtam. Visszavittem neki, azt ő elfogadta. Kérdezték, hogy részt akarok-e venni a próbafolyamatban, de nem kívántam bábáskodni felettük. Ők is jobban szeretnek úgy dolgozni, hogy nincs ott az író, hogy nem zavarja őket senki. Miért kockáztatnám akkor én a munka sikerességét?” A változtatások – mint mondja – nem igényeltek túl nagy kompromisszumkézséget, mivel ő is érezte, hogy amikre Galkó Bence rámutatott, finomításra szorulnak. Így tehát száz százalékos összhangban tudtak dolgozni.

Galkó idén februárban nagy sikerrel olvastatta fel színészeivel Gáli József Válás Veronában című darabját. Nagy Milán darabjáról azt mondja, izgalmas, bátor kísérletezés: egy fiatalember megpróbál rendet teremteni múltunkban. „Ami vagy sikerül, vagy nem, de szerencsére Milán nem annyira a történelmi, mintsem a morális, emberi oldaláról közelíti meg a témát.” Hogy a Becsületjáték színpadra kerül-e a felolvasáson túl, a rendező megfogalmazása szerint annak is a függvénye, hogy a darab miként mérettetik meg: mennyire alkalmas a közvetítésre. „Hogyha lesz harminc ember, aki nem fér be a helyszínre, akkor nagyon boldog leszek, mert az azt jelenti, hogy komoly érdeklődés van.”

A Becsületjátékot október 21-én este hét órától az SZTE Aulában hallgathatja, nézheti meg a közönség.

 

2005 október 19.