 |
 |
|
Az SZTE Médiatudományi Tanszékének online magazinja |
 |
|
Költők, szerelmek a háborúban
|
|
Egy generáció lírai rekviemje három képben, két szünettel – ez olvasható az előadás-kalauzban. Ez az általános műfaji meghatározásnak: a zenés játéknak, egy pontosabb árnyalatát jelzi. A nyitány és a zárószám közé eső rész egy modell-történet szürreális képekkel, azaz egyes szereplők fantáziálásaival kiegészítve. A darab az 1961-es ősbemutatója óta folyamatosan jelen van. Most egy szegedi, fiatalos és új perspektívából szemlélhető meg. A meglehetősen összetett darab nehéz feladatot adott az ifjú színészeknek, mert a színpadon egyszerre jelen van szerelem, érzelem és értelem, és meg kell teremteni azt az atmoszférát, amelyben mindezek elpusztulnak. Az ember-párt Bálintot és Júliát alakító Bánvölgyi Tamás és Csorba Kata, a fiatal költő és kedvese a fiatalkori szerelmesek mindig hű képét adták. A darab szerzője, Hubay Miklós valószínűleg Radnóti Miklósról mintázta a költői karaktert. Paradoxonként megjelenik egy tény: a költőnek a bevonulásnál, saját életénél fontosabb, hogy a fordításkor megtalálja a megfelelő rímet egy Apollinaire-vershez. Talán az egész darab a költői létnek és a háborús költészetnek állít emléket. A drámai hangulatot megelőzik főleg a darab első részében, a zenés betétek, vicces párbeszédek, melyek a rózsadombi villa boldog perceit idézik. A lakók szegények, de álmaik berendezik és felvirágozzák a lakást. A gondtalan, összejárós költői élet rajzolódik ki. A dél-amerikai kalandort, a nagystílű szélhámost, Viktort játszó Ilyés Lénárd a természetesen bohém játékával megteremti a humor alapját. Ugyanakkor a háború feltűnésekor a halál szele őt is megérinti, ezért kétségbeesve énekli: „Az etikett, az etikett, Ennek a félelmekkel teli hangulatnak a megteremtésében fontos alak, a bíró szerepében Tóth Gábor, aki a darab konflikusképző karaktere is, hiszen megjelenésével a bűn és a vádak is pódiumra kerülnek, megszűnik az idilli légkör, és a háború megindul. A produkciónak alig van díszlete, csak a legfontosabb tárgyak vannak jelen, telefon, verses kötet, piros sálak a halálra várók nyakában. A színészi játékon van a főhangsúly. A Pinceszínház ennek a darabnak hálás társa, tere: a közönség a szegedi utca pincéjében egyszerre átélheti a költők, szerelmek és a háború korának hangulatát. Ebből nem billenti ki semmi, mert a szövegmondás és a színjátszás gépezete hibátlanul működik. |
|
2005. október 20. |
A második világháború borzalmainak megjelenését és a művészsors hanyatlását a színpadi munkán kívül a hatásos zenék is segítik. Ránki Györgynek Vas István verseire írott dalai ehhez édes-szomorú hangulatot keltenek. A zongora és az ütős hangszerek a Pinceszínház kis terében jól érvényesülnek. Az előadás mégsem a háborúról szól, Henker százados figurája, akit Molnár Tünde alakít, a pusztító közeg metaforája, a brutalitás megjelenítője.
Tóth Lambert és Császár Dávid a szelíd és szigorú költőtársat jelenítik meg a darabban, akik a költészetnek élve hol szomorúan, hol jókedvvel, de állandóan együtt verselnek. A kedvesét féltő Júlia metakommunikációja a játéka mellett nagyon hitelesen segíti a háború borzalmainak felvillantását a színpadon, a halálfélelem, a magány, a fájdalom jelenlétét. 
