 |
 |
|
Az SZTE Médiatudományi Tanszékének online magazinja |
 |
|
Alex és Alex a Föld körül
|
|
Alex és Alex ikrek. Fiú-Alex és lány-Alex (hivatalosan Alexa, de csak az óvónéniknek és tanároknak), a harmincas éveikben. Mindaz, ami velük történik, itt zajlik, köztünk, majdhogynem velünk. Szinte banális. Hiszen kevés kivételtől eltekintve mindenkit elhagy az első szerelme, és az sem ritka, hogy elfelejt szólni, ha váratlanul érkezünk, egy hibátlan mosolyú istennő fog kiragyogni az ágyából. Megesik, hogy a fotószakkör vezetője szerelmes reménytelenségével mattrészegen és csuromvizesen mászik végig a folyosón, hogy egy sosemlátott rockzenész halála segít visszatalálni az évek óta elveszített könnyekhez. Hétköznapi, átlagos történetek. Éppen ezért közeliek. Akármelyikünkről szólhatnának. Csak nem tudná akármelyikünk így megörökíteni őket. És nincs akármelyikünknek ikertestvére, hogy az érem másik oldalát is megmutassa. Szerencsés viszony az Alexeké. Testvérek, kollégák, társtulajdonosok, harcostársak. Tízéves koruktól a családot a nagymamájuk jelentette, az ő halála után már csak ketten voltak egymásnak. És a hatalmas közhelyből működő, erős kettőst varázsoltak. Nincs ez a kapcsolat túlmisztifikálva a regényben. Nem folyik a rózsaszín cukormáz, nincsenek patetikus himnuszok. De Alex mindig ott van, ha Alexnek szüksége van rá. Amikor a fiú szerelmével felrobban a jeruzsálemi busz, amikor a lány egy szélhámos álfestővel ámokfutja végig Párizst. Ámokfutássá válik néha az olvasás is. Úgy beszélnek Alexek, mint akik Török Ferenc Moszkva teréből léptek elő, és ugyan felnőttek azóta, de ez csak annyi változást eredményezett, hogy szókincsük és kifejezésmódjuk igazodott az elcsépelten rohanó 21. századhoz, a fiú sok cyberszót, a lány kevés mondatvégi írásjelet használ, ha elkapja őket a hév, olyan lendülettel mesélnek, ahogyan sokativós éjszakák minek-már-kijózandoni hajnalain szoktak, szoktunk, zaklatottan és csapongva, őszintén és hirtelen meglátva összefüggéseket, sírva, nevetve, boldogan és kiábrándultan, de mindig hittel, az ember huszon- harmincévesen már lehet elég bölcs dolgokhoz, de még nem koptatta el magában a gyermeket, mindenről tudni és mindenről beszélni egyszerre, attól félve, hogy holnap más késő lesz, hát így valahogy. Ebben a sodrásban születnek a legszebb gondolatok, amikor már elgondolkodunk azon, hogy esetleg heveny delirium tremensben fogantak a novellák vagy fejezetek, amikor már nem értjük, hogy ki kivel mikor, akkor egyszercsak, ahogy ők, megvilágosodunk mi is, amíg Alex megérti, hogy mit művelt vele a legjobbnak hitt barátja, addig mi is rájöhetünk, miért fáj nekünk az, ami vele történik. Mert fáj bizony. Nemcsak az, ami bántó, megalázó, javíthatatlanul megromlott. Amikor semmi jóvátehetetlen nem történik, akkor is kiszivárog a sorok közül valami csendes, belenyugvó szomorúság. Alexek sosem maradéktalanul boldogok, még akkor sem, amikor annak tűnnek. Mindig rejtőzik valahol egy halvány utalás arra, hogy aki most rózsaszín felhőben érzi magát, az is rájön majd idővel. Akit anya szült, az mind csalódik végül. Ez a majdnem cinikus, de mégis csökönyösen hinni akaró hangulat sejteti azt a tűsarkús démont. Aki talán nem is Alexek démona, inkább a szerzőé. Aki megszemélyesült a Két tojásban, aki kísértett mindenki életében a Bodzagőzben is. Nem is személy ő, inkább torz kép a világról. A Jégkirálynő tükre, amelyben minden hibásnak, csúnyának, bűnösnek látszik. Amelyben ez a világ hagyja, hogy szomszédok és tanárok gyereklányokat rontsanak meg, ahol minden derűs család mosolya mögött háború zajlik, ahol senki sem azt az életet éli, amelyet szeretne, de senki nem tudja a kiutat. Alex is csak azt tudja, amit a nagymamájától tanult: „… a legfontosabb, hogy az ember elengedje a bűneit. Másként hogyan lehetnék a legjobb barátja annak a tökéletlennek, aki vagyok?” a van úticélja Alexeknek, hát ez az. Elindulnak és ugyanoda érkeznek, de Portugálián, Dánián, Cipruson, Párizson és Rómán át megjárják a szerelmek, barátságok, családi viszonyok minden útvesztőjét. Csalódáson, haragon, megbocsátáson át jutnak el ahhoz a tökéletlenhez, akivel a végére – talán – megbékélnek. Hosszú az út. Esze Dóra: Alex és Alex a Föld körül, Ab Ovo, 2005, 176 oldal |
|
2004. december 1.. |
Hömpölyög az új regénye is, az Alex és Alex a Föld körül, amely fülszövege szerint tizenkét lazán összefüggő novella, de valójában annál sokkal több. Körutazás a világban, néha csak virtuálisan (virt, ahogy a két Alex közül az egyik mondaná), máskor csak lélekben, de leggyakrabban valódi járműveken.
