 |
 |
|
Az SZTE Médiatudományi Tanszékének online magazinja |
 |
|
Ahol a szerelemért halál járhat
|
|
Annak, hogy az ő szemén keresztül látjuk az eseményeket, megvannak a maga előnyei és hátrányai is. Ugyan afgán népről nem beszélhetünk, mert ilyen nemzetiség nem létezik, az ország pastuk, tádzsikok, hazarák és más népek olvasztótégelye, mindenestre nyilván egyikük sem úgy látja a mindennapokat, és főleg nem így írná le egy könyvben, mint egy európai. Külföldi nőként abban a kiváltságban részesült, hogy szabadon találkozhatott és beszélgethetett férfiakkal és nőkkel egyaránt, rá nem vonatkoztak a nagyon szigorú elkülönítési szabályok. Ez a sajátos státusz lehetővé tette, hogy mindkét féllel beszéljen, s azzal a valós problémával foglalkozott leginkább, hogy milyen a helyi nők élete. Már ha azt annak lehet nevezni. Történetei alapján egy dolog szűrhető le: a nő értékét csakis az adja, hogy ki lehet házasítani, és cserébe a családja pénzt kérhet újdonsült vejétől. A nőnek pedig nem túl sok beleszólása van abba, hogy kivel köti össze az életét. Tisztelettudó lány arra a kérdésre, hogy megfelel-e neki a férj-jelölt, lesüti a szemét, és nem válaszol. Nem ritka, hogy tizenéves lányokat olyan férfiak veszik el, akik akár a nagyapjuk is lehetnének. És ha a nászéjszakát követően nem egy véres kelmedarabot visznek a lány családjához másnap reggel, akkor a lányt küldik haza, óriási botránynak kitéve egész famíliáját. Hogy bármely férfi kérdés nélkül feleségül vehet valakit, ugyan már várja otthon egy másik. Hogy a szégyent elkerüljék, anyai kérésre a fivérek megölhetik húgukat, mert az megcsalta férjét. Vagy egy randevú miatt egyhónapos szobafogságra és verésre ítélnek egy lányt. De ott ez a természetes. A könyv igen érdekes ötvözete a regénynek és riportnak. Valójában egy regényes formában megírt riportkötet. Formáját tekintve inkább az előbbi: a család története számos epizóddal megtűzdelve, melyek gördülékenyen követik egymást. Ezek a betűzdelt történetek teszik színessé, széles látókörűvé a művet, mivel nem csak egy szűk értelemben vett családra szorítkoznak az események. Ráadásul így nem is válik unalmassá az olvasás, mindig valami új következik. Tartalmát és módszerét tekintve viszont már sokkal inkább a riport műfajába sorolható. Néha burkába rejtőzve járta az utakat, hogy minél inkább a háttérben maradva figyelje az eseményeket. Árnyékként követve a család tagjait, járt Pakisztánban üzleti úton, esküvőn, családi látogatásokon. A Khan család tolmács rokonával tartva Afganisztán hadurai által ostromolt területeket is felkereste, egy másik újságíró nyomában, aki az amerikai különleges erők nyomába szegődött. Mindenkivel beszél, akivel csak tud. Seierstad nem ismeri a perzsa nyelv helyi dialektusát, a darit, ezért tolmácsoltak neki, nyilván a saját véleményeik nyomán erőteljesen megszűrve a másik mondandóját. De azért kerek történet lett a végén. A műfajkeveredés is jól sikerült, a tényanyagot remekül ötvözi az olvasmányosság követelményeivel, tényleg nagyon gördülékeny a történet, habár rengeteg szereplője van. Igaz ugyan, hogy vonzza a tekintetet, ettől függetlenül a legrosszabb döntésnek a borítót tartom. Az ember nyilván felkapja a fejét, amikor egy rózsaszín pírral bevont sápadt, tizenévesnek tűnő lányt pillant meg, aki teljesen eltűnik a fekete fejkendő gyűrűjében. Az már a ráadás, hogy szőke, hullámos tincsek bújnak elő a hijábja alól. Mellesleg tudomásom szerint ilyen fejkendőt, ilyen formában senki nem hord nemhogy Afganisztánban, de még Kabulban sem. Főleg nem kisminkelve, rózsaszín szájfénnyel az ajkain. Ez a viselet inkább a Közel-Keletre jellemző, és nem a közép-ázsiai országra, ahol a nők inkább burkát viselnek, mely egész testüket elfeledi, és általában kékes-zöldes árnyként közlekednek az utcákon. Mellesleg nyilvánvalóan montázsról van szó, azért egy kicsit szebben is megoldhatták volna a retusálást. Egy kicsit csökkenti a könyv hiteleségét ez a feketeruhás szőke lány, de a borítóválasztáshoz a szerzőnek általában semmi köze, így ez valószínűleg nem az ő számlájára írható. Szociológiai műként persze nyilván nem állná meg a helyét, mert nem igazán mondható reprezentatívnak, mindenestre egy olyan világba enged bepillantást, melybe mi még jó ideig nem tekinthetünk be személyesen. Kétségkívül hiánypótló abban az értelemben, hogy az afgán nők szemszögéből láttatja az eseményeket, bár a férfiak véleménye is markánsan megjelenik. Azt azért nem szabad elfelejteni, hogy a könyv nem egy átlagos családról szól. Abban az országban, ahol a lakosság háromnegyede írástudatlan, Seierstad pont egy olyan családhoz költözött, ahol többen folyékonyan beszélnek angolul, és iskolázottak. Ettől függetlenül úgy tűnik, képes ábrázolni az egész afgán társadalom mozgatórugóit, és erről a rejtett világról a tapasztalatait egy értékes és egyben érdekes könyvben adja át az olvasóknak. |
|
2005. november 10. |
A muszlim nők életéről írt regények lassan egy egész polcot elfoglalhatnak a könyvesboltokban, Nyugat-Európában már egy egész szekrényt is. Úgymond divatja van erről írni. Persze egészen más kérdés, hogy az emberek sztereotípiákban gondolkodnak, s inkább ezeket regényeket olvassák, ahelyett, hogy elbeszélgetnének egy muszlim asszonnyal, hogy hogy is van ez valójában. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem ez a valóság, de kár, hogy sokan csak innen, és a terroristákról szóló híradásokból ismerik az iszlám világot. Ennek a tudásnak az alapja a szinte már klasszikusnak számító, Iránban játszódó Lányom nélkül soha, vagy a szaúdi királyi házról szóló A fátyol mögött. Most az afgán változat is megjelent, immáron Seierstad tollából. De az ő regénye azért egészen más. Nem valakinek a történetei nyomán, egy diktafon mellett gépelve készítette a művét. Persze történetetek alapján is írt, de a könyv sajátosságát az adja, hogy ő ott élt egy afgán család négyszobás lakásában, aminek mellesleg erre az időszakra ő volt a tizennegyedik lakója.
Persze a könyv nemcsak a nőkről szól. A család történetének hátterében megjelenik a szovjetekkel vívott harc, egy polgárháború, a tálib éra, illetve az éledező, függetlennek nyilvánított Afganisztán első lépései. A vallási kérdések. Hadurak kegyetlenségei. A társadalom alapvető problémái. Az apa szava törvény, annak nem lehet ellentmondani. Még egy olyan liberális férfinak sem, mint Szultán Khan, aki igen művelt, saját könyvtára van, és akár az életét feláldozná a könyveiért. A tálibok alatt többször be is börtönözték, mivel olyan könyveket mert árulni, amikben élőlényeket ábrázoltak. Seierstad nem tud pozitív képet ad arról a férfiról, aki szívességből megengedte neki, hogy náluk lakjon. Ez a lépése nagy merészség, bár a tárgyilagos leírás azért megérdemli a dicséretet. Khant kíméletlen üzletembernek festi le, akinek a könyvek és a kultúra jelentenek mindent, a családja retteg a szavától, mindennek úgy kell lennie, ahogy ő akarja. Lehet, hogy így manipulál a szerző, de ilyen jellemábrázolás után úgy érzem, a mű többi része is a kőkemény valóság.
