Vissza a címlapra!

Az SZTE Médiatudományi Tanszékének online magazinja



Bozó Szilvia

A stukker körbejár
Görgey-komédia a Pinceszínház színpadán



A szegedi Pinceszínházban a színitanodás fiúk Toronykői Attila rendezésében bemutatták Görgey Gábor egyik legtöbbet játszott színpadi művét, a Komámasszony, hol a stukker? című komédiát. Ez a jó hangzású cím a ’70-es, ’80-as években sokszor felbukkant a színházakban. A darab még a szocializmusban íródott, de a hazai bemutatókon kívül külföldön is sokat játszották, eljutott Las Vegasba, Londonba.

Ez a Görgey-komédia gúnyrajza mindenfajta hatalmi tébolynak, primitív gondolkodásnak. Abszurd komédia, melynek megvan a maga realitása még napjainkban is. Az öt szereplő – öt társadalmi kategória képviselője – egy zárt térben egymás között váltogatja a hatalom bitorlójának és ősi szent öröklésének szerepét. Foglyok mindannyian és ugyanaz a céljuk: kijutni minél hamarabb. Megvan a kulcs is a kivezető ajtóhoz. De mindig van egy, aki mást akar. Az, akinél a stukker van, élvezni kezdi a hatalmat és bezárja a többit. A fegyver körbejár, mindenkiből másképp, de kibújik a gazember. A viszonyok állandó megváltoztatásával a pozícióváltáskor a forma változik, de a tartalom ugyanaz marad.

A egy felvonásos darab „in medias res”-szel indult a Pinceszínházban. Az öt szereplő már a színpadon várta a közönséget, mindenki a szerepének megfelelően elfoglalta a helyét. Az előzményekről szinte alig kapott információt a néző, azonnal egy cella zárt világának a résztvevője lett. A színmű teljes egészében a szituáció, a helyzetkomikum kínálta eszközökre épült. A jól megírt szövegek kitűnő lehetőséget nyújtottak a színészeknek. Az állandó színpadkép egyszerű volt, nem igényelt sok díszletet a darab: öt szék, egy íróasztal és a vécécsésze kellett. A Pinceszínház megfelelő helyszín a cella atmoszférájának megteremtéséhez.

A nyitó képben Cuki úr - akit Szívós László alakít - az intézetben nevelkedett, börtönviselt vagány, fegyverrel a kezében a színpad jobb oldalán kényelmesen trónolt hatalmas karosszékében az íróasztalánál. Vele szembe összezsúfolódva, árnyékban ültek hallgatagon az „áldozatai”. A különböző apró gesztusok, melyek a figurák alapvető jellemvonásai a rövid csendben jól érvényesültek.

Cuki úr vérbeli diktátorként, alvilági bűnözőként a darab első részében a fegyver hatalmával kizsarolt magának a foglyaitól: magas szellemi magatartást, híres ősöket, még a paraszt nagykeblű menyecskéjét is megszerezte magának és közben a komikum eszközeit bőségesen használta. Szívós László testalkata és kommunikációja a szereplőt hitelessé tette és nem játszotta túl.

Először K. Müller – a mindig változó hatalom mellé ügyetlenül helyezkedő, félős – a szükségleteire hivatkozva engedélyt kért a vécé használatra, de kudarcba fulladt próbálkozása. Tóth Lambert játékával elindul egy mozgalmas cselekménysor. Szövegstatisztikailag a legtöbb mondanivalója neki volt és megfelelő szövegmondása a darab lendületességét adta. Ez a figura penge élen táncol, hiszen a nyalizós és a bicskanyitogatós között végül egy szánalmas alakként búcsúzott a közönségtől.

A Méltóságost, Bánvölgyi Tamás jeleníti meg. Ez a komédia szempontjából nézve nem túl hálás szerep, mert kevés a vicces kiszólása. Mégis játékával megteremtette a színpadon az egyetlen biztos pontot, és a többi bohém figurát maga köré vonta. Ő egy cövek, aki zsinórdíszes Bocskai-ruhában egyenes testtartással, komolyan és határozott léptekkel átvette a hatalmat Cuki úrtól. A nemesi származású úr csak életbölcsességszerű mondatokat hangoztatott, úgymint: „A történelmi balsors megtanít egy embert befelé sírni.” Persze az ilyen mondatok, megfelelő helyen a komikum forrásai lettek.

Harkai Istvánnak volt a legnehezebb feladata, mert Márton, a vidéki szerepe egyszerre ötvözte magába a magyarországi parasztemberek összes jellemvonását, a nyírségitől a szögediig. Egy univerzális rittyentős földművest jelenített meg népviseletbe öltözve, akinek az élete a föld és a legnagyobb baja, hogy az üldögélés miatt nem tud „bütyökmagot” vagy „tavaszi kunkort” vetni. A nehéz nyelvezetet dinamikusan, hiba nélkül az egész darabban azonos teljesítménnyel vezette végig és közben magyar nótákkal is színesítette. Bár a mai társadalomtól a földesúr és a parasztember karaktere távolabb áll, mégis jól érzékelhető volt a két különböző réteg legfőbb jellegzetességei, a statárium és konszolidáció kora a két szereplő által. És a torzsalkodás közben a vidéki Mártonból, egyszerre még nemes is lett „Vitéz Bütyökfarki Kunkor Márton” néven.

A fegyver Kiss, az entellektüel – azaz Illyés Lénárd kezében volt a legveszélyesebb, hiszen ő már négy társa likvidálására készült fel. A darab itt éri el a tetőpontját. Számára a legfontosabbak a könyvek és mindenáron kiállni az eszmék mellett. Drámai pontokon az ő segítségével lendült tovább a darab, hiszen átlátta a helyzetet és a kijutásra összpontosított, ez a szellemi vezető szerep a játékában megfigyelhető volt

Ez a jól megírt színmű alkalmas volt arra, hogy az öt fiú együtt dolgozzon a színpadon. Valamint bemutatták, hogy rendelkeznek a vígjátékhoz kellő improvizációs készséggel a különböző karakterekben. A színészek a közönséggel együtt dolgoztak és figyeltek arra, hogy a nevetés miatt a szöveg értelmezése és a humor soha ne sérüljön.

A zenei betétek dallamai folyamatosan követték a hatalomváltások hangulatilag felfokozott és lenyugvó állapotát. A Meseautó és a Tavaszi szél… dallamai jól megfértek egymás mellett és mindig a megfelelő karakter szájából hangzott el. De emellett a csendnek is fontos szerepe volt, a fenyegetettség érzetét keltette a nézőben. A darab hangulatát a szövegtempó, ritmus és szünet megfelelő arányai adták. Az alaposan szemlélő nézők észrevehették, hogy a díszlet a karakterekhez volt igazítva: K. Müller a spicli nyalizós egy kis sámlin feszeng, Márton egy tulipán mintázatú támlás széken ücsörög és az éppen hatalmat birtokló pedig párnázott, karosszékben foglalt helyet.

A cím egy nevettető komédiát ígért, a színészek ötletet ötletre halmoztak, hogy minél többet nevessen a közönség, még aktuális, napi hírek is belekerültek a szövegbe. A komédia záró képe Cuki úr uralmával újrakezdte a történetet, ez azt sugallta, hogy a történelem megismétli önmagát, körforgásszerű. Ebből a szempontból a magyar történelem tragikuma is megfogalmazódott a másfél órás előadás végére. De a szerző szerint: „ebben a komédiában azért röhög és röhögtet, nehogy a világ folyása láttán sírva fakadjunk.”

A közönség mosolyogva távozott.

 

2005. november 20.