A magyar művészettörténet nagyjai és ismeretlen alkotók egyaránt képviseltetik magukat a Móra Ferenc Múzeum régi táncokat bemutató kiállításán. Nemcsak a magyar, hanem az összes, valaha Magyarország területén élő nép szerepet kap a képeken, melyek közül a legrégebbiek az 1600-as évekből valók.

Osztrák és francia származású, illetve ismeretlen művészek festették meg a szlovák, szerb, román határőröket tánc közben. Több kép mutatja be a pandúrok táncait: Pandúr a szeretőjével, Bakugró pandúrok, Táncoló pandúr. Állandó figurái a képeknek a parasztok, a cigány muzsikusok, a csikósok. Az alkotások egy része olajfestmény, nagyobbik részük pedig tussal készült: képregény-szerű jelenetekre emlékeztetnek, az élethű mozgásábrázolás és a technika miatt. Precíz vonások, aprólékos kidolgozás jellemzi a stílusban hasonló munkákat. A tusrajzok alkotói általában csak a főszereplő figurákat színezik ki, illetve a táj hozzánk közelebb eső részleteit. A háttér fehér, vagy egészen halvány, elmosódott, ezzel is kiemelve az előtérben táncolókat.

Osztrák művészek munkáin találkozunk először magyar táncokkal. Így például Carl Beyer Magyar verbunkos dudás, vagy a Vígan táncoló magyarok című képén. Visszatérő téma a cigánymulatság, a lakodalom, a katonák verbuválása, a hadfogadás. Hasonlóak a helyszínek és a tájak is: vidék, sátortábor, falu főtere, természet, csárda. A középpontban mindenütt a táncolók, akiknek nemcsak a mozgására, de ruhájuk kidolgozására is nagy hangsúlyt fektettek az alkotók. A táncok mellett az adott kor népi viseleteiről is tájékoztatást kapunk.

Az olajfestmények között megtalálhatók Lotz Károly és Barabás Miklós paraszti témájú táncos képei, Rudnay Gyula Cigányok mulatozása című műve. „Táncosnő” címmel Székely Bertalantól, Vaszary Jánostól, Rippl-Rónai Józseftől is láthatunk munkákat a tárlaton. Technikájukra főként az akvarell, a tempera és a ceruza alkalmazása jellemző. Az 1900-as évek elejét képviselik modern szellemiségű alkotásaikkal a többi között Bartnyik Sándor, Aba-Novák Vilmos, Vértes Marcell.