Búcsú Adrienn

Földalatti tömlöc,
kaloda és kivégzőszék
Az egyetlen az országban a kiskunfélegyházi börtönmúzeum

Kiskunfélegyházának nem volt börtöne. Amíg 1753-ban az addig Kiskunhalason működő tömlöcöt Mária Terézia ide nem helyeztette. A váratlan esemény indította meg Kiskunfélegyháza mezővárossá fejlődését.

Az áttelepített börtönt 1773-ban kezdték el építeni, először a városháza szomszédságában. De ez a hely csak ideiglenes lehetett, mivel szűkösnek bizonyult. Félegyháza nem volt felkészülve arra, hogy kerületi központtá váljon. Az új börtönépület, mely már a Kiskun Kapitányság területén épült, 1793-ban lett kész, de nem sokkal ezután leégett. Utódját egy évvel később, nyolc település
segítségével húzta fel a város.

Mészáros Márta, a Kiskun Múzeum múzeumpedagógusa régi dokumentumokat vesz elő, amelyek a fenyítő kellékek összegyűjtéséről adnak tájékoztatást. A hagyomány szerint ugyanis a gyűjtemény Pestről származik, ahol Vajna Károly királyi tanácsos, az Budapesti Gyűjtőfogház igazgatója 1910-ben létrehozta az első Országos Börtönügyi Múzeumot. Anyagának összeszedését ő szorgalmazta. Gazdag tényanyagot, tárgyi emlékeket, levéltári forrásokat feltáró és értékelő kutatómunkát végzett. Felkészültségét a könyvritkaságnak tekinthető Hazai régi büntetések című művével bizonyította. Munkájának köszönhetően olyan, jórészt 18. és 19. századi börtönemlékeket tett ismertté és múzeumalapítóként védetté, melyek akár el is kallódhattak volna. Mint ahogyan többé-kevésbé elvesztek a 15.-16.-17. századi büntetéstörténet tárgyi emlékei. A gyűjteményt 1912-ben mutatták be először. Sajnos azonban Vajna Károly kezdeményezései félbemaradtak, és a nagy gonddal és hozzáértéssel kialakított, komoly értéket képező anyag is széthullott.

A két világháború, különösen a második pusztításai után nem volt könnyű a hagyománytiszteletet egyeztetni a börtönemlékek tervszerű megőrzésével, gyarapításával. A pesti gyűjtemény szinte feledésbe merült, félretették. Valószínűleg helye sem lett volna.
Az értékes anyag széthullását Gál Károly, a Kiskun Múzeum akkori igazgatója akadályozta meg – meséli Mészáros Márta. - Felmerült ugyanis az az ötlete, hogy a pesti fenyítő eszközöket Kiskunfélegyházára menekítsék, és a helytörténeti emlékekkel kiegészítve állítsák ki őket. A gyűjteménytöredékek átvétele 1949-ben valósult meg. Az első önálló börtönkiállítást a múzeum 1969-ben rendezte, „Magyar büntetőjog emlékei 1514-1919-ig” címmel.

Viszonylag ugyan kevés a 16-17. században használt, eredeti muzeális tárgy, de bőségesen találhatunk a 18-19. században alkalmazott büntetőeszközök között a középkorra is jellemző emlékanyagot.

Az eszközök mind a megszégyenítést és a fenyítést szolgálták. Noha már többször jártam a börtönmúzeumban, rideg, régies hangulata ma is hatással van rám. Ritka a gyűjtemény eredeti, földalatti tömlöce, ahová nemritkán 70-80 embert zsúfoltak be. A rabok gyakran bokáig érő talajvízben senyvedtek. Székesfehérvárról származik a szégyenpad, a mellette elhelyezett két szégyentáblával. A szégyenköveket- és súlyokat fenyítésre és megszégyenítésre is használták. A gyűjteményben látható nyak-és kézkaloda, azaz garicsa, illetve egy többszemélyes lábkaloda, amely az egész terem szélességét betölti. Elmaradhatatlan fenyítő eszköz volt a deres, a korbács, a sós vízben áztatott kötél. Szám szerint 89 rab-bilincs, 12 tábori bilincs, 5 kézre való vas, 3 nyak-kaloda, 2 fafurkó és egy deres található a gyűjteményben.

A falakon levő jelenetek egy-egy büntetés végrehajtását ábrázolják.
A halálbüntetést és az ezt kiegészítő, középkorból és újkorból származó kínzóeszközök eredeti vagy másolati példányait külön teremben láthatjuk. Itt található a kivégző kerék, melynek használatáról rajzok, metszetek, történelmi krónikák mellékletei nyújtanak információt. Ugyanitt helyezték el a hóhérpallost és a 18. századi kivégzőszéket. A korabeli oszlop-akasztófa az emeletre vezető lépcső mellett lett felállítva, közelében a falon Haynau elismerő levelével, melyben Both Ferenc hóhért precíz munkájáért dícséri.
Az emeleti folyosó falai a legismertebb alföldi betyárok, orgazdák fényképeit őrzik. Betyárhistóriákat, a századvég börtöneiben készített felvételeket mutatnak be. Külön termet rendeztek be a betyárok és pandúrok korabeli viseletének – melynek ritka darabja a pandúrkalap -, illetve fegyverzetüknek.

Vannak persze kevésbé elrettentő darabok is a gyűjteményben, melyek szintén ritkaságnak számítanak.
A polgári korszak börtöneit és munkaábrázolásokat bemutató teremben haladva egy nagyméretű faórára bukkanhatunk, valószínűleg 1916-18 között készült, egy Vácott őrzött rab keze munkája. Megnézhetjük, milyen volt a korabeli börtön konyhája. A szabadkéményes tűzhellyel ellátott helyiség, mely a rabok élelmezését szolgálta, a „börtönőr lakása”-részletben található.
A kiállítás befejező részlete az 1514-1919 közötti népi mozgalmak üldöztetéséről, mártírjairól ad áttekintést.

A börtönben korabeli siratószobát és falrajzokat is találunk. Egyik rab a börtönőr fejét örökítette meg szénnel. A szoba szegényes: egy faágy, egy szék és asztal, rajta feszület.
Mészários Mártától megtudom, a két szintes börtönépület földszintjén öt, emeletén nyolc börtönszoba helyezkedett el. Fent főztek a raboknak, és itt pihentek az őrök is egy nekik berendezett helyiségben. Lent volt a börtönparancsnok lakása. A börtön ezen részét csak férfiaknak tartották fent, a nőknek az épületen kívüli, tíz férőhelyes helyiséget alakították ki a kápolna mellett.

A fogvatartás körülményeiről Mészáros Márta múzeumpedagógus mesél, a korabeli dokumentumok alapján. A legkorábbiak 1850-es, 60-as évekből származnak – mondja. A részletesebb korabeli adatokat Fekete János helytörténész és Törökné Gémes Tünde munkáiból ismerik tüzetesebben, akik hosszú ideig foglalkoztak a börtön történetével. Ezekből kiderül: A pince, ahová a rabokat bezárták, négyszer huszonöt férőhelyes volt. A fogva tartottak naponta egyszer kaptak enni, tizenegy órakor, és csak csütörtökön, illetve vasárnap adtak nekik húst is.




A rabok fehér ruhát hordtak. Naponta udvari sétára mehettek, és vallásgyakorlásra is volt lehetőségük. Akkoriban a pénzbírság sokkal gyakoribb volt, mint a bebörtönzés. Az intézményben százkilencven fegyenc fért el. Átlagosan háromszázan raboskodtak évente Félegyházán.

2003. március 27.