Az SZTE Médiatudományi Tanszékének online magazinja


Magyar Rita

Beszélgetés Dobóczky Zsolt diaporámással
Diaporáma - az elfelejtett műfaj

A technikai fejlődésének köszönhetően a fotózás, a filmezés, a zene az utóbbi évtizedben jelentős változáson ment keresztül. Ennek művészi értékén lehet vitatkozni, az azonban tagadhatatlan, hogy általa a végtermék nagyobb közönséghez jut el, így az alkotók több pénzt keresnek, és profikká válhatnak. A diaporáma esetében éppen fordítva történt: a nyolcvanas években virágzó műfaj amatőr maradt, alkotóinak jelentős része mással kezdett foglalkozni, a hazai rendezvények sorra szűntek meg, közönsége megcsappant.
A műfaj múltjáról, problémáiról és szegedi helyzetéről beszélgettem Dobóczky Zsolttal, a Szegedi Diaszínház egyik tagjával.

Dobóczky Zsolt-Mi a diaporáma?

-Egy vászonra vetítenek két vetítővel. Amikor az egyik elalszik, a másik kivilágosodik, így egyszerre egy kép van, de a vetítés maga folyamatos. Ehhez járul zene vagy szöveg.

-Mennyire ritka, hogy a diaporáma alatt szöveget hallottunk?

-Magyarországon nem jellemző, Franciaországban viszont a diaporáma előadás elképzelhetetlen dallamos felolvasás nélkül. Ez is az adott alkotó jellemző stílusjegye. Én a képek tartalmi kapcsolódását tartom a legfontosabbnak, hogy legyen valamiféle dramaturgiája. Ha ez párosul egyfajta formai kapcsolódással, akkor briliáns dolgokat lehet alkotni. De erre kevesen voltak képesek.

- Honnan származik a diaporáma?

- A 60-as évek elején Franciaországban kezdtek kísérletezni az áttűnéses vetítéssel. Nálunk a váci fotóklubban próbálkoztak vele először az évtized közepe táján. A 70-80-as években élte virágkorát, rendszeresen voltak fesztiválok, komolyabb vetítések, aztán fokozatos hanyatlásnak indult. Sosem vonzott tömegeket, de azért egy színházat vagy művelődési házat meg tudott tölteni.

- Mi a hanyatlás oka?

- Akik a leginkább és legjobban foglalkoztak a műfajjal, elsősorban anyagi okokból, másodsorban valamiféle csalódottságnál fogva leírták. A 80-as évek végén megváltozott a világ. Itt nem a politikára gondolok. Robbanásszerűen fejlődött a televízió, a számítógépes multimédia, a videótechnika. Ez alkotókat és közönséget vett el. Ezzel párhuzamosan növekedett a képes információk száma. Ma a vetített kép nem olyan kuriózum, mint a 80-as években volt, amikor a tévé adásideje délután négytől este tízig tartott. Azokban a mozikban, amelyeket addig építettek, most félházas előadások vannak. Valamint nemcsak a diaporáma vesztetett közönséget, hanem a színház, a mozi, a kiállítások is.

- Miben csalódtak az alkotók?

- A legkézzelfoghatóbb az anyagi oldala. Néhányan profivá szerettek volna válni, de nem tudtak megélni belőle. A diaporáma minden igyekezet ellenére amatőr műfaj maradt. Az Őszi Kulturális Fesztiválon beszorult a dia, nem a megfelelő hang indult el, elváltott a vetítőgép. A legtöbb előadáson nemhogy mindegyik, egyik sem szokott előfordulni, de gyakoribb a hiba, mint egy filmvetítésnél. A másik oldala, hogy az utóbbi időben iszonyúan elment mellettünk a technika. Az általunk alkalmazott technikából egy fejlett országban gyakorlatilag csak a vetítőt használják. Számítógép vezérelt, négysávos datról vagy minidiscről megy a hang, számítógépben kevert, váltott képek jelennek meg. Magyarországon a többségünk a mai napig analóg módon dolgozik.

- A diaporáma külföldön is amatőr műfaj maradt?

- Vannak profi vállalkozások. Például 10-12 évvel ezelőtt itt volt az Egyesült Államokról szóló utazó kiállítás. Az egy multivízióval kezdődött, amit hasonló technikával vetítették. Azzal a különbséggel, hogy a vászon volt az ajtó, ami magától ereszkedett. Ha Salzburgban fölmegy a várban, egy diaporáma szól a városról. De alapvetően mindenhol amatőr maradt.

- Kik kíváncsiak a vetítésekre?

- Olyan esetekben, mint a fotóhónap keretében történt Millennium Kávéházi vetítés, inkább a hely törzsközönsége. Szabó András a gimnáziumban szokott vetíteni, ott a diákok jelennek meg, vagy akik valamilyen személyes ismeretség révén érintettek ebben a dologban. Létszámban talán ez a legnagyobb közönség.

- Más országokban mennyire népszerű ez a műfaj?

- Nem utazok sokat, így csak áttételes tapasztalataim vannak. Németországban a diaporámának negyedéves folyóirata van. Franciaországban, Belgiumban, Angliában évente több fesztivált rendeznek. De a nemzetközi fesztiválok alkalmával sem színházakban vetítenek, hanem a magyar művelődési házaknak megfelelő intézményekben.

- Nem akar külföldi fesztiválokra kijutni?

- Most is van egy próbálkozásom, a műsorom túljutott az előzsűrin, de nem aratott különösebb sikert. Megtudtam viszont, hogy lenne egy kis csapat, amely megszervezne egy nemzetközi fesztivált. Ha minden sikerül, akkor jövőre lesz egy nemzetközi, FIAP védnökség alatt megrendezett diaporáma fesztivál Magyarországon, sok-sok év után újra.

- Korábban hol voltak magyar fesztiválok?

- Bár Vácott rendeztek elsőször nemzetközi fesztivált, a pécsit ismerték a legtöbben. De jó pár éve megszűnt mindkettő. Ezenkívül Miskolcon volt a hazai biennále, ami legutóbb két évvel ezelőtt lett volna, de csekély számú nevezés miatt elmaradt. Szegeden is próbálkoztunk egy nemzeti fesztivállal, ami elég jól sikerült, de nem annyira, hogy megismételjük.

- Fesztiválok híján az alkotók hogyan tartják a kapcsolatot?

(Hosszú hallgatás, majd rövid nevetés.)

- Nehezet kérdezett, mert ha őszintén válaszolok, az nem való újságba. Úgymond baráti alapon tartjuk egymással a kapcsolatot.

- Ez mit jelent?

- Felhívjuk egymást, beszélgetünk. Meghívnak néhány ember vetíteni Vácra, Miskolcra vagy Szegedre. Így működik, időnként.

- Kik foglalkoznak diaporámával? Gondolom, elsősorban fotósok.

- Sajnos igen. Ők a fotó oldaláról közelítik meg a dolgot, de ez dramatizált műfaj, aminek lényeges része a fotózás, de csak egy része. Nagyon komolyan hozzátartozik a hang. Szabó András például művészettörténeti előadásokhoz kezdte használni a diaporámát, és emellett készített néhány etűdöt, amely önállóan is megállja a helyét. Vannak filmrendezők, dokumentumfilmesek, hangmérnökök is. A 80-as években volt egy alkotó, aki abszolút diaporámás volt, de azt hiszem, a mai napig ő az egyetlen.

- Mikor ismerkedett meg ezzel a műfajjal?

- A fényképezésbe bizonyos értelemben beleszülettem, mert a családban volt, aki fényképezett. Gimnazista koromban találkoztam Andrással, aki rajzot és művészet történetet tanított, nála láttam először diaporámát, és felcsigázta érdeklődésemet. Akkor úgy képzeltem el, hogy majd döngetek valami zenét, arra vetítek valami képet, és az milyen szuper lesz. A dolog persze egyáltalán nem így működik.

- Ön fotós, vagy a diaporáma miatt fotózik?

- Hullámzó. Lehet, hogy időben többet fotózom, de a diaporáma elsődleges. Van olyan, hogy szünetet tartok, de ilyenkor is inkább diázom, ritkábban csinálok fekete-fehér felvételeket, bár szoktam; készítettem színész portfoliót, voltam filmforgatáson fényképezni.

- Milyen témájú diaporámái vannak?

- Gimnazista koromban készítettem az első műsoromat, ami inkább András műveinek az utánérzése volt. Az első munkám, amellyel nagyobb közönség elé álltam, a Csöp-csap címet kapta. Ez akkor azzal aratott nagy sikert, hogy mindenidők legrövidebb diaporámája volt, mindenidők legkevesebb képével: 45-50 másodperc, három kép. A mai napi megmaradtam ennél a rövidségnél. A szemetelésről készítettem egy művet a képzőművészeti ismeretterjesztő filmek paródiájaként. Volt politikai témájú a rendszerváltás környékén, ez kikerült Németországba. Van egy diaporámám, amivel a primitív életörömöket próbálom megjeleníteni: lemegyek koncertre, sört iszom, nézelődöm, jól érzem magam. Valamint a Kinder Surprise - gyerek meglepetés. Magyarul, bocsánat, a legfinomabban is kétértelmű, ezt nem lehetett nem leütni. És ugyanennek a tárgynak a népszerűségére épít: a reklámban is mindent elárasztanak ezek a figurák.

- Egy magyar diaporámás mikor érezheti magát sikeresnek?

- A siker sok mindent jelenthet. Mondjuk, ha a Millenniumi Klubba nem lehet beférni, mert annyian kíváncsiak a műsorra. Vagy hogy évről évre megkeresik az Őszi Kulturális Fesztiválról, hogy kellene valami műsort produkálni. Ha külföldi fesztiválokon sikerül valamit elérni.

- És az ön számára?

- Diaporámában? (Nevet.) Akkor nagyon gyarlónak tűnnék, ha elmondanám. (Újra nevet.) Amikor először nem kellett veszekednem a tiszteletdíjamért. Ez most nevetségesen hangzik, de ez egyfajta elfogadottságot jelent. Egyébként harmadik helyezést értem el a miskolci biennálén, valamint az egyik munkám bekerült a német archívumba. Jellemző történet: meghívtak egy vetítésre, amelyet körülbelül négy meghívott vendég és három néző nézett meg. Ez rosszul hangzik, de az egyik vendég a német diaporáma szövetség egyik vezetője, és a műsor után felugrott, hogy másoljam le, küldjem el neki.

- Mennyien diaporámáznak Szegeden?

- Öt-hat ember, de ez soknak számít. Ha a fénykort nézzük, Szegeden akkor sem volt ennyi alkotó.

- Hol lehet megnézni a munkáikat?

- Úgy tervezzük, hogy decemberben vagy januárban lesz egy bemutatónk a Széchenyi István Gimnáziumban.
A cikkhez kapcsolódó linkek:
 

 

2002. december 2.