Az SZTE Médiatudományi Tanszékének online magazinja


Sarnyai Tibor

Elfogtunk egy levelet


Kern András nem íróember. Nem dolga tehát, hogy népben, nemzetben, vagy akárcsak alany-állítmányban gondolkodjék. Kern András színművész, parodista, színházi ember. A legjobbak közül való. Nemrégiben kapott egy szerepet, jöjjön egy licencműsorba, ahol hét, köztudottan jó humorú ember kommentál néhány aktuális eseményt.

Kern András - egyesekkel ellentétben - egészen komolyan vette feladatát, azt, hogy néhány százezer embernek könnyű szórakozást nyújtson. Kern András nem "okos" (nem úgy az, mint mások), nem világmegváltó, nem akar semmiről vérrel és verítékkel meggyőzni, nem fáraszt kirohanásokkal és apostoli intelmekkel. Ehelyett néha elfog egy-egy levelet. Fanyar, örkényi humora van. Szövegei kortünetek. Bemutatják, hogy ez, ami van, úgy, ahogy van, "szahar" (Esterházy szava), de azért kiröhögni még érdemes, ha már komolyan venni nem lehet, változtatni rajta pedig pláne nem.



A most megjelent kötet levelei hihetetlenül finom játékok a valóság és a fikció keskeny határmezsgyéjével. Az olvasó ugyanis mindig pontosan rá tud mutatni arra a nagyon is valóságos jelenségre, politikai, gazdasági vagy morális anomáliára, amiről a levél beszél, de a kifigurázott alakok sosem indíthatnának, mondjuk, helyreigazítási vagy rágalmazási pert, mert a levél végig csak játék, mese, szatíra, mely nem a valóságról, hanem csupán a Kern András nevű empirikus személy fantáziájában lévő emberekről mesél. Nem arról a Korompay Nikolettről szól a levél, aki a Konkordia Közraktározási Kht. vezetője volt, hanem arról, aki szeretne mások által húszmilliósnak becsült villát építeni, noha csak pedikűrös a szakmája - hogy csak a kedvencemet említsem a kötet levelei közül. Érdemes lenne minden kezdő jegyzetíró és publicista kötelező olvasmányává tenni a Kern-kötetet, és nem azért, mert a színész olyan mestere lenne a nyelvnek, mint teszem azt, Megyesi Gusztáv vagy Esterházy Péter, hanem mert minden témáját éppen csak érinti, és mellé célozva mindig telibe talál. Tehetséges, nagy írók sajátja mindkét tulajdonság. Néha persze Kernnek sem sikerül tökéletesen ez a varázslat, nem sikerül pontosan erre a határmezsgyére kerülni. Vannak túl valóságos és túl fikciós levelei is. Nyilván szerkesztői hanyagság, hogy ezek műsorba és kötetbe kerültek.

A könyvből is kiolvasható, hogy Kern András egy tehetséges ember, aki a művészetek több ágában is képes, ha nem is tökéletesen örökérvényűt, de az itt és mostnál jóval maradandóbbat alkotni. Olvasható könyvet írt, ajánlom mindenkinek mikulásra, karácsonyra.

Kern András: Elfogtunk egy levelet (Glória Kiadó - Jószöveg Műhely, 2002. 2290 Ft.)

 

2002. november 26.