- Miért érezték szükségét 1996-ban, hogy művészmozit nyissanak Szegeden?

- A terv jóval előbbi, már 1993. óta foglalkoztunk a gondolattal. Pesten ekkor már legalább 15 volt, nálunk meg egy sem és a Móra Kollégiumban már nagyon régóta egyetemi filmklubot szerveztem. Úgyhogy részemről már eleve adott volt egy ilyenfajta érdeklődés és gyakorlat is, nem beszélve arról, hogy a hallgatók is inspiráltak. Amikor egyszer „könnyelműen” nyilatkoztam egy szegedi rádiónak, hogy lesz Szegeden művészmozi, akkor erre sokan ráharaptak és, mintegy, számon kérték, hogy áll a dolog. Ekkor megkeresett engem Nagy Mária, majd hozzánk csatlakozott még Szabó Éva és így hárman elkezdtünk munkálkodni, többek között jogi formát adtunk az egésznek, vagyis létrehoztuk a KÉP-SZÍN-HÁZ Művészmozi Alapítványt. Már akkor is az motivált bennünket, hogy ez ne csupán egy mozizással foglalkozó hely legyen, hanem általában a vizuális kultúrával foglalkozó filmes tevékenység, amihez szorosan hozzákapcsolódik az irodalom, a képző- és fotóművészet, a zene. ’93-tól ’96-ig igen rögös volt az út, végül a várostól kaptuk meg azt a lehetőséget, hogy a Belvárosi Mozi 2. emeletén lévő, akkor kihasználatlan helyiségeket átalakítsuk mozivá. A pénzt állami támogatással tudtuk előteremteni ehhez és 1996. szeptember 30-án a mozi elindult.

- Honnan jön a Grand Café név?

- A névválasztás rettentő nehéz volt, merem állítani, hogy volt olyan nehéz, mint bármi más. Végigvettük a filmcímeket, a filmtörténeti vonatkozásokat, a régi mozi neveket, szegedi és magyar filmtörténeti kiadványokat bújtunk, hátha rátalálunk a megfelelő névre. Végül is azért döntöttünk a Grand Café mellett, mert az első mozielőadást Párizsban, 1895-ben egy kávézóban tartották, ez a filmtörténeti vonatkozása, nem beszélve arról, hogy a Belvárosi Mozi helyén is egy kávéház volt, a Kossuth Kávéház, ahol szintén voltak vetítések a ’10-es években. Ez a név a filmtörténet első pillanatát idézi, amikor a kávézókban középen leeresztett vásznakon peregtek a képek, minden oldalról lehetett látni, mellette a vendégek csevegtek, italoztak. Akkoriban a café elnevezés még nem volt divatban, ma már szinte minden helyet a funkciójától függetlenül cafénak hívnak, de mi nem ezt a divatot akartuk meglovagolni.

- Milyen nevek merültek még fel?

- Nagyon szerettem volna kitartani Mándy Iván Zsámboki mozija című kisregénye mellett, mert a magyar kortárs írók közül ő volt a legnagyobb filmbolond, gyermekkorát szinte a pesti mozitermekben töltötte, és erre a műveiben is gyakran reflektál. Erről azzal az érvvel beszéltek le, hogy ezt nagyon kevesen értenék. A társamnak a Körhinta név tetszett borzasztóan, mert ez egy örökérvényű magyar filmtörténeti darab. Volt olyan, hogy Szegénylegények, Nagy Balhé, Kék Angyal és mindenféle, amikor már viccből, kínunkban próbálkoztunk. Néhány hétig élt az Esti Kornél, mert van benne néhány szép sor Szegedről, az lehetett volna a mottónk, de mégis maradtunk a Grand Cafénál éppen a filmtörténeti vonatkozás és a szegedi kávéházas múlt miatt.

- Ha jól tudom most egyedül vezeti a mozit…

- Erről szó sincs, az egyik legfontosabb sikere a Grand Cafénak, hogy egy olyan csapatot sikerült összekovácsolni az elmúlt évek alatt, amivel mindent közösen csinálunk. Az, hogy én egy kvázi vezető szerepet vállalok egyrészt amiatt van, mert kezdeményezője voltam, meg összefogni és felelősséget vállalni kell egy személy, de mindenben közösen döntünk. Továbbá van egy holdudvara is a Grand Cafénak, akik szintén nagyon sokat segítenek, rengeteg ötlettel jönnek. Tehát a programjaink szerkesztése úgy néz ki, hogy a beérkezett ajánlatokat illesztjük bele a műsorba. Azért is jó, hogy működik egy kávézó, mert szinte a vendégeinkkel, a barátainkkal közösen szerkesztjük a műsort.

- Milyen koncepció alapján válogatják a filmeket?

- Attól is függ, hogy mi van a levegőben, másrészt, hogy milyen filmek jelennek meg. Mindig van egy vagy több profilja a hónapnak, például egy cseh vagy német kultúrával foglalkozó hónap, vagy a tenger tematikát végigjáró hónap stb. A lehetőségek tárháza kimeríthetetlen, itt tulajdonképpen az ötleteknek csak az szab határt, hogy meg tudjuk-e szerezni az adott műveket. Rettentő nehéz megtalálni őket, mert van a filmarchívum és a különböző filmforgalmazók, ahonnan meríthetünk, de rengeteg filmnek lejárt a jogdíja és ezeket nem is szabad vetíteni. Nem lehet megszokni azt a kötelező gyakorlatot, hogy a joglejárt filmekhez nem lehet hozzájutni. Ez olyan, mintha Thomas Mann-t vagy Dosztojevszkijt kivonnák a magyar könyvtárakból, mint ahogy van a filmes világban, hogy egy Fellini, egy Bergman vagy egy Wim Wenders film forgalmazási joga lejár, akkor nem lehet nyilvánosan vetíteni. Ennek a szerzői jogi vonatkozásait szerintem majd akkor fogj k újragondolni a nemzetközi jog szempontjából is, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy az internetes világban gyakorlatilag lehetetlen a szerzői jog szerint szelektálni.

- A magyar filmek mekkora szerepet kapnak a mozi műsorában?

- Szeretnénk, ha minél nagyobb szerepet kapnának, főleg azokat a filmeket, amelyek az egyetemista korosztályhoz közelebb állnak. Van most egy ún. Simó-osztályhoz tartozó filmrendezői kör, akik egyre-másra hozzák azokat az alkotásokat, amelyek megnyerik a fiatalabb korosztályt. Gondolok például Török Ferencre, vagy Mundruczó Kormélra, Fliegauf Benedekre, ezek a rendezők mind vendégeink voltak, Török Ferencet kivéve. De a középnemzedék rendezőit is meghívtuk már, például Enyedi Ildikót, Sopsits Árpádot, de itt volt Jancsó Miklós is, a nagy öreg, Szabó Istvánt is próbáltuk lehozni, de ő nagyon elfoglalt.