Az SZTE Médiatudományi Tanszékének online magazinja




Garai Szakács László

Az egyház sohasem fogja feladni az elveit

Gyulay Endre Szeged-Csanád megyei püspök talán az egyik legfontosabb ember a régióban. Véleménye, hozzászólásai mindig mindenben irányadóak, függetlenül attól, hogy egyházi vagy világi kérdésekről van szó. Az alábbi interjúban az egyház és az egyetem kapcsolatáról éppúgy beszél, mint a valóságshow-kkal folytatott harcáról, illetve az oly sokat emlegetett katolikus megújhodásról.

- Milyen most a magyar katolikus egyház és a Szegedi Tudományegyetem kapcsolata?

- Nagyon régóta nagyon jó a kapcsolat. Sok éve már, hogy különösebb gond nélkül tudunk együttműködni az egyetemmel. Nagyon jó együtt működési szerződésünk van a különböző karokkal, szakokkal. Nem egy kurzusra lehet hozzánk áthallgatni, és a mi növendékeink is lehetősége van arra, hogy a különböző szakok bizonyos óráit felvehessék. Emellett az egyetem vezetői közül sokakat mondhatok személyes jó ismerősömnek, barátomnak is.

- Történt-e valamilyen változás az elmúlt években ezen a téren?

- Nincsen, hiszen kezdettől fogva partnerei, szövetségesei voltunk és vagyunk egymásnak.

- Legalább olyan fontos a jó viszony az oktatókkal, a hallgatókkal. Ebben az egyre inkább elvallástalanadó világban mennyien fordulnak az egyház felé?

- Kollégiumunk, a Szent Imre Kollégium körülbelül száz hallgatónak nyújt nyugodt körülményeket a tanuláshoz. Katolikus Ifjúsági Egyesületünk, a Milleniumi Kávéház egyaránt népszerűek és látogatottak. A fenti egyesület és intézmény rengeteg előadást szervez, koncerteket, felolvasó- és vitaesteket bonyolít le, egyszóval élnek, pezsegnek ezek a szerveződések. Emellett kisebb csoportokban, ha szabad így mondanom bázisközösségekben is terjed a katolikus életvitel. Ezeknél a közösségeknél a mélyebb vallásosság figyelhető meg, de ők is ugyanúgy szerveznek vitaesteket, előadásokat, mint a már említett "világibb" intézményeink. Elég szép számban vannak jelen a városban, bár nem olyan nagy számban, mint, amit mondjuk a katolikus hallgatók jelenléte megkövetelne, de alapnak mindenképpen használható. Elégedett vagyok a munkájukkal, körülményeikhez képest tisztességgel végzik munkájukat.

- Mostanában, ha a katolikus egyház megjelenik a sajtóban szinte mindegyik cikkben szólnak a megújhodás jelentősségéről. Sokan Erdő Péter megválasztásától is azt remélték, hogy ez a folyamat felgyorsul.

- A kimondott szavak akkor érnek valamit, ha az ember tudja, hogy a tartalma micsoda. Fogalmam nincs, hogy ezeknek a cikkeknek a szerzői, és azok, akik ezekben az írásokban megszólalnak, mit értenek megújulás alatt. Ha arról van szó, hogy az egyház jobban fog dolgozni, mint eddig, akkor azt válaszolom: nem tudom, hogy lehetséges-e ennél jobban dolgozni. Ha arról van szó, hogy föladja azokat az elveit, amiket eddig képviselt a szabadságnak, a liberalizmusnak az oltárán, akkor azt válaszolom az egyház önmagát köpné szembe. Ezért nagyon nehéz a megújhodásról beszélni.

- Akkor máshogy kérdezem: véleménye szerint azzal, hogy Erdő Péter nevezték ki Paskai bíboros helyére másfajta szellemiség lesz az uralkodó az egyházi vezetésben vagy minden marad a régiben?

- Nagyon összetett ez a kérdés. A magyar katolikus egyház a világegyháznak a része. Ennek a kormányzása a Vatikánban II. János Pál pápa kezében van. Ennek a világegyháznak püspökségei vannak. Minden egyes egyházmegye püspöke a maga módján tökéletesen szuverén. Én nem tudok és nem is akarok beleszólni például az esztergomi egyházmegye dolgába és az esztergomi érsek sem szól bele az én munkámba. Annak idején a tizenkét apostol is végezte a saját munkáját, és nem szóltak bele egymás dolgába. A magyar egyháznak a II. Vatikáni Zsinat óta lehetősége van arra, hogy - a zsinatnak az előírásait betartva - a püspöki konferencia vezetőjét megválassza, és ne a Vatikán nevezzen ki valakit az élére. A püspöki kar közös dolgaiba van beleszólásuk, azonban egy-egy egyházmegye belső ügyébe nincsen.

- Simonyi Gyula közgazdász, teológus szerint a magyar katolikus egyház olyan, mint egy nagy tankhajó. Ha elfordítjuk a kormányt, akkor idő kell neki, amíg irányba fordul. Elfordult-e a kormány, és ha igen, akkor irányba fordult-e már a tanker?

- Ezek a blöffök mindig nagyon szépen hangzanak. Azonban konkrétumok nincsenek mögöttük. Mondják meg világosan, mi az, amit kívánnak az egyháztól. Például: adja föl a cölibátust - nem fogja föladni; legyen szabadabb a házasodás, akár azonos neműek is kössenek házasságot - nem fogja sohasem hagyni. Nem fog az egyház zátonyos vizek felé hajózni, és elsüllyedhet. Vannak dolgok, amikben haladni tud az egyház és vannak, amikből nem engedhet. A tudomány és az egyház az utóbbi időben párhuzamosan haladt előre. Azonban a tudomány néha elhagyta az egyházt, és nagyon sokszor szembefordult vele. Ezekre az ütközésekre az egyház mindig nemet fog mondani. Az egyház sohasem fogja feladni az elveit.

- Wildmann János az Egyházfórum főszerkesztője viszont azt mondja, hogy “a posztmodern korhoz az egyháznak alkalmazkodnia kell. Az emberekkel szót kell érteni, és nem volna szabad csupán dogmákat ismételgetni.”

- Wildmann úr kiválóan képzett teológus. Csak éppen az a baj vele, hogy liberális. A liberális vonal az egyházon belül föl akar szabadítani mindent, és el akarja hagyni mindazt, ami értéke az egyháznak. Ez azonban képtelenség. Természetes dolog, hogy szót kell érteni az emberekkel, és mi szót is értünk. A papjaim rendszeresen látogatják a családokat, beszélgessen a hívőkkel. Az, amit a Wildmann úr elképzel, miszerint nyugaton már sokkal liberálisabb az egyház, azt valójában nem tudjuk vállalni. A II. Vatikáni Zsinat világosan kijelölte az egyháznak az útját. Ezt kell nekünk követni. Ma egy olyan társadalomban élünk, ahol alkalmazkodni kell. De alkalmazkodni nem az elvek feladásával kell, hanem a gyakorlattal. Hiába akartam a hatvanas években szerzetesrendeket indítani vagy gyűjteni be volt tiltva, nem lehetett. Föld alatti mozgalmak próbáltak kibontakozni, de hivatalosan nem volt rá mód. Alkalmazkodnunk kell, de az egyház kereteiből nem tudunk kilépni, akár tetszik akár nem.

- A kisegyházakkal, például a Jehova tanúival vagy a Hit Gyülekezetével most nem éppen felhőtlen a kapcsolatuk. Normalizálódhat ez valaha?

- Évszázadokkal ezelőtt is szakadtak ki egyházak a római katolikus egyház testéből. Velük a párbeszéd megindult, a szeretetkapcsolat megvan, mert ők is szeretetkapcsolatban akarnak élni a római katolikus egyházzal. A mostani kis egyházakkal kapcsolatban nem hiszem, hogy én vagy bármelyik püspöktársam kiátkozó szavakat használt volna akár a szószéken, akár a hétköznapi életben. Ezzel szemben a Jehova tanúi azt állítják, hogy mi vagyunk az Antikrisztus, gyűlölni kell minket. A Hit Gyülekezete ugyanezt mondja: ők az egyetlen igaz egyház, mi tévedünk és a többi. A gyülekezet vezetője engem név szerint nem egyszer említett istentiszteleteiken nem éppen pozitívan szólva tevékenységemről.

Úgy érzem, hogy nem a mi részünkről van szeretetlenség és aktív harc ellenük, hanem az ő részükről. Amennyiben a gyűlölködő hang, ami állítólag az elveikből következik megszűnik, akkor lehet valamilyen kapcsolatot felvenni. Amíg ők “karddal” jönnek ellenünk, addig meggondoljuk, hogy szóba álljunk-e velünk.

- Annak idején, mikor elindultak a valóságshow-k felemelte a hangját, bízva abban, hogy szavai megértésre találnak. Most újra mennek ezek a műsorok, s nincs bennük túl sok változás. Elérte, amit akart, vagy belenyugodott abba, hogy ezeken nem lehet érdemben változtatni?

- Annak idején három-négy igazgató szólt, hogy próbáljak csinálni valamit. Az ő hatásukra néztem bele a műsorba, és írtam meg a cikkemet. Az ORTT hatmillió-nyolcszázezer forintra büntette azt a bizonyos adót, miközben a valóságshow előtt egy reklámperc nyolcmillió forint. Így nemigazán volt értelme. Megtettem, amit megtehettem, az már nem az én hibám, hogy ilyen büntetés született. Azóta sem néztem ezeket a műsorokat, és nem is kívánok velük foglalkozni. Igazából nem a valóságshow-kkal van a probléma. Nem hiszem, hogy a magyar társadalom ennyire primitív lenne. A sajtónak emelni, és nem süllyeszteni, zülleszteni kellene a kultúra színvonalát. Olyan tudósokat, művészeket, értelmiségieket kellene bemutatni “reklámozni”, akik igazi példaképek lehetnének. Azóta egyébként a Magyar Katolikus Püspöki Kar vezetői is “fölébredtek”, és hasonló cikket írtak, mint én akkor - hasonló hatékonysággal. Se erkölcs, se Isten, se magyar kultúra nem számít. A pénz a fontos. Nagyon szomorú, hogy egyedül a haszonhozás számít.

- Idén aranymisézni fog…

- Igen, állítólag eljutottam az ötven évhez…

- Készül erre a misére? Nem hiszem, hogy ez egy átlagos, hétköznapi mise lesz…

- Hétköznap lesz, pünkösdhétfőn, ami azonban ünnep Magyarországon, a liturgia szerint pünkösdvasárnap az ünnep. Hétfőn lesz tehát. Úgy csinálom, hogy meghívom az évfolyamtársaimat, és közösen fogunk misézni.

- Hányan vannak?

- Kilencen. Ebből nyolcan biztosan itt lesznek. Együtt tartanánk meg a megemlékezést, s adunk hálát Istennek, hogy idáig megtartott minket.
A cikkhez kapcsolódó linkek:
 

 

2003. március 26.