Az SZTE Médiatudományi Tanszékének online magazinja


Magyar Rita

Határozottan szerencsétlen


C. W. Briggs New York-i biztosítási nyomozó mosolyogva érkezik munkahelyére, büszkén meséli, hogyan oldotta meg legutóbbi ügyét, cicázik a titkárnővel, majd amúgy férfiasan beviharzik a szervezési szakértőhöz, és az asztalra csap.


Woody Allen
ezzel a kezdéssel majdnem elhitette velem, hogy a negyvenes évek elején játszódó, a Jade Skorpió átka című filmjének főszereplője nem önbizalom hiányos, szerencsétlen kisember, aki ezer fóbia szorításában él. De csak majdnem. Ama bizonyos csapás után Betty Ann Fitzgerald (Helen Hunt) észérvei meghátrálásra késztetik Briggs-et, és megroggyan az illúzió, miszerint Woody Allen is játszhat igazán határozott figurákat. A nyomozó személyiségében rejlő kettősség persze nem nyilvánvaló az első pillanattól. A vállalati összejövetelen azt gondolhatjuk, csak azért viselkedik pipogyán, mert egy Polgar névre hallgató hipnotizőr őt és Betty Annt transzba ejtette.

Túl sok idő azonban nem marad arra, hogy ezen töprengjünk. A nyomozót hamarosan rejtélyes ékszerrablási ügyhöz hívják, ahol a Kensington vagyon elkényeztetett és csábos örökösnője (Charlize Theron) kikezd vele; a szervezési szakértő két magánkopót szabadít rá, mert gazdaságosabbnak tartja, ha saját alkalmazott helyett külső iroda nyomoz a biztosító ügyeiben; majd az újabb ékszerrablás után Briggs egyre gyanúsabbá válik. Így hősünknek már nemcsak az erényeit és az állását kell féltenie, de a börtön réme is fenyegeti. Ilyen helyzetben pedig ki máshoz fordulhatna, mint Betty Annhez. A döntés logikus, annyira utáljál egymást, hogy nála senki nem keresné. Végül persze minden a helyére kerül: bűnös rács mögé, ékszerek a jogos tulajdonosukhoz, Briggs szabadlábra, Betty Ann a nyomozó karjaiba.

Ahogy azt Woody Allennél megszokhattuk, a stáblistán most is sztárok szerepelnek. Helen Hunt hitelesen formálja meg a kemény "antinőt", akiről a film végére kiderül, hogy tényleg erős személyiség, de nem teljesen nőietlen. A hipnotizőrt alakító David Ogden Stiers már a megjelenésével és faarcával eléri a megfelelő hatást, az már csak ráadás, ahogy a hangjával játszik. Charlize Theronnak nem kell megszakadnia, hogy élethűen domborítson a szőke démon szerepében, de a célra tökéletes. A kétszínű főnököt Dan Aykroyd játssza, méghozzá meglepően jól. Csak annyira komikus, mint bárki, aki a szeretője miatt beadja a válókeresetet, de amikor az új kapcsolat mégsem jön össze, visszakéredzkedik a feleségéhez. Woody Allen pedig egyszerűen csak Woody Allen. A korlátjaival tisztában lévő Briggs lassan felfedi komplexusait, majd a záró képen ott áll előttünk teljesen lecsupaszodva, és tekintetével azt kérdezi: Tényleg kint vagyok a vízből? És ez a nő tényleg engem választott?

A filmet áthatja Woody Allan sajátos humora, de a cselekmény ezúttal sokkal lendületesebb. Nem monologizálja végig a teljes filmet saját problémáin és az élet nagy kérdésein rágódva, éppen ezért azoknak is érdemes beülniük a moziba, akik esetleg nem rajonganak feltétel nélkül a New York-iért.

A Jáde Skorpió átka - The Curse of Jade Scorpion
Rendezte: Woody Allen
Főszereplők: Woody Allen, Helen Hunt, Charlize Theron, Elizabeth Berkeley, David Ogden, Stiers

 

2002. november 23.