Kerek öt hónapig Udine, az észak-olasz kisváros volt az otthonom. Szerettem ott lenni. Kedves, nyugodt hely, fiatal egyetemmel és első osztályú futballklubbal. Egy ösztöndíjnak köszönhetően nyílt alkalmam jobban megismerni az olasz embereket és kicsit magát az országot is. Minden nap és mindenhol olaszokkal találkoztam: az órákon, a kávézókban, a boltokban, a pizzériákban, a focipályákon. Közvetlenségüknek hála, sokukkal közelebbi ismeretségbe is kerültem (egy sajtboltban is közel negyed órát töltöttem el vásárlással, mert az eladó tudni akarta, nálunk milyen sajtokat készítenek). És persze ilyen alkalmakkor mindig szóba kerül, honnan is jöttem? És mikor meghallják: Ungheria, elmosolyodnak, és csöppnyi zavartsággal hangjukban mondják: Ah, bello! De utána mintha kissé kínos lenne a pillanatnyi csend. Mintha kutatnának az emlékezetükben, hogy valami magyar vonatkozású dolog felemlegetésével biztosítsanak arról, hogy tudják, mi is az az Ungheria - de nem jut eszükbe semmi...

Természetesen ilyen (viszonylag) rövid idő nem elegendő ahhoz, hogy egyértelmű kijelentéseket tehessek. És az általánosítás egyebként sem helyes dolog ilyen helyzetekben. Csak néhány példát tudok megemlíteni, amelyekből azonban leszűrhető valamiféle végeredmény, hogy ebben a viszonylag közeli, és hihetetlenül gazdag kultúrával rendelkező országban, a művészetek hazájában, Leonardo és Michelangelo, Dante és Boccaccio, Garibaldi és Berlusconi, Totti és Tomba népe mennyire ismer minket, magyarokat?

Miután már ott voltunk egy ideje, és rengeteg sületlenséget hallottunk - egy néni pl. azt feltételezte, hogy Magyarországon németül beszélnek, egy középkorú férfi, albérletem tulajdonosa pedig (egyébként építészmérnök, azaz tanult ember) valahova a Balkán-félsziget déli részére saccolt minket, Törökország és Bulgária közé - elhatároztuk Sarlai Szabolcs barátommal, hogy végzünk egy kisebb felmérést, hogy valamelyest teljesebb és úgymond, statisztikai adatokkal is alátámasztott képünk legyen hazánk ottani ismertségéről. A teszt összeállítása során, ahogy majd látni lehet, törekedtünk arra, hogy ne riassza el a leendő válaszadókat a mennyiség, és a kérdések nehézségi foka sem. Első ránézésre például viccesnek tűnhet, hogy szerepelt a fővárosunk nevét firtató feladat is, de, mint később kiderült, azért ezzel is akadtak gondok.

50 lányt és 50 fiút kérdeztünk meg (nem egy nagy szám, és statisztikailag se értékelhető talán, de nem is egy teljes körű felmérés volt a célunk, csupán a kíváncsiság hajtott minket). Mindannyian egyetemisták, átlagéletkoruk 23,6 év. Vegyesen `bölcsészek`, természettudományos érdeklődésűek, és jogászok (az arányokat itt nem vettük figyelembe, nem volt jelentős tudásbeli különbség a különböző karok hallgatói között). Az első kérdés azt kívánta kideríteni, az olasz fiatalok milyen gyakran járnak tőlük keletebbre. Nos, összesen 17-en fordultak meg Magyarországon, legtöbben Budapesten, de előfordult Pécs, Szeged, Veszprém, Szombathely neve is, meg persze a Balatoné. És ami örömteli, meglepően jó benyomásokat szereztek nálunk. Általánosságban, nagyon tetszettek nekik azok a helyek, ahol jártak. Sokan dicsérték az ételeket, a műemlékeket, a vendégszeretetet (még az "irigylésre méltó" jelző is előfordult), a szívélyes és udvarias embereket, akik között szinte otthon érezték magukat. Volt, aki megemlítette a gazdag tradíciókat, volt, aki büszke és hagyománytisztelő nemzetként titulálta a magyart. Budapestre is szívesen emlékeztek vissza, csak egyszer fordult elő kritika ("kissé koszos"). Ezután földrajzi kérdések következtek, és itt helyenként égnek állt a hajunk... 14-en nem tudták, mi a fővárosunk ( ebből kettő válasz Prágát, kettő Bukarestet említette). Mindenki maga döntse el, hogy ez nevezhető-e jó aránynak - hisz végül is 86%-uk tudta a helyes választ - én személy szerint meg voltam győződve, hogy legfeljebb 1-2 rossz feleletet fogunk hallani- kissé tehát megdöbbentő volt ez az eredmény. Aztán szomszédunként rendszeresen Lengyelországot (hát, majdnem) és Bulgáriát (hááát...) is felsorolták, de még Törökország, Görögország (ajjaj!), és Grúzia és Azerbajdzsán is (ajjajaj!) előfordult (sőt nem egyszer Csehszlovákia is, ugyanis néhányan nem értesültek felbomlásáról). Azaz Magyarországot valahova keletebbre helyezték, és kissé talán délebbre is, egyáltalán nem Közép-, és nem is Közép-Kelet Európába.

Volt még egy földrajzi jellegű kérdés, mely azt firtatta, milyen városokat, helyeket, esetleg földrajzi tájegységeket (folyókat, hegyeket) ismernek hazánkban (tehát megelégedtünk a névvel is, nem vártuk el, hogy megmondják, miről nevezetes). Itt nagyjából csak a nálunk jártak tudtak értékelhető válaszokat adni, bár sokszor csak jelentős segítséggel. A többiek általában "Budapestig jutottak", néhányuknak még eszébe jutott a Balaton is, de más már nem.

A következő kérdések híres embereinkre vonatkoztak, foglalkozásra való tekintet nélkül. 20 nevet felírtunk, ezzel is megkönnyítve a dolgot, melléjük csupán a foglalkozást kértük odabiggyeszteni (ezenkívül ha más is eszükbe jutott, természetesen volt lehetőségük feltüntetni). Igyekeztünk olyanokat feltenni a listára, akik nemzetközileg is ismertek lehetnek, vagy napjainkban élnek, tehát újságot olvasva már felbukkanhatott a nevük - így az előző és a jelenlegi miniszterelnököt is-, vagy valamiféle olasz kapcsolattal rendelkeznek. Írók közül például olyanokat soroltunk fel, akiknek műveit lefordították olaszra, vízilabdázóink közül Benedeket és Kásást, a legismertebb idegenlégiósainkat, a történész-hallgatók kedvéért beletettük a válogatásba Tüköryt is, aki Garibaldi vörösingesei között küzdött az olasz egységért, és így tovább. Ezután a legnépszerűbb magyar személynek egyértelműen Henger Éva pornósztár mutatkozott (54-en! jelölték meg, ebből 35 fiú), mellette Cicciolina csillaga is elhalványodni látszik már (28 rajongó). A srácok között viszonylag népszerű volt Détári Lajos neve is (15-en emlékeztek bolognai és anconai szereplésére). Puskás neve is beugrott néhányuknak (11). Kertész Imréről viszont senki nem hallott. Bár otthon is csak a Nobel-díj elnyerése után lett széles körben ismert a neve - de azért hogy 100-ból 0... Bár ezt szituációt egy kedves lány azzal magyarázta, hogy náluk szinte agyonhallgatják a Nobel-díjat. Ugyanez volt a helyzet Teller Edével, Kádár Jánossal és Széchenyi Istvánnal is (0). Politikusaink közül Kossuth (4 "pipa") és Nagy Imre már ismertebb volt (5-en említették). Orbán Viktor egyetlen szavazattal ugyan, de megelőzte Medgyessy Pétert (1-0). Meglepően sokan ismerték viszont Molnár Ferencet (15-en!), és 9-en olvasták is a Pál utcai fiúkat. A magyar irók közül még Füst Milán (1 alkalommal) és Márai neve merült fel (kétszer, Eszter hagyatéka, A gyertyák csonkig égnek), a filmrendezők közül pedig Szabó Istváné (1). Kodály (7) és Bartók (14) neve se csengett rosszul. Pólósainkat egy srác ismerte, egy bírónövendék Puhl Sándort dicsérte, egy leányzó Mátyás királyunkról is hallott már.

Arra a kérdésre pedig, hogy mi jut eszükbe, ha Magyarországra gondolnak, a legtöbben Budapestet jelölték meg (24), sokan az Osztrák-Magyar Monarchiát említették (és a lányok Sissit), a téliszalámi ismertebb volt, mint a gulyás, és a tokaji, a fiúk a szép magyar lányokról is áradoztak, meg a Forma 1-ről, egy páran a szegénységet is megemlítették, a cigány kultúrát, a hasonló zaszlót, az `56-os forradalmat és a szovjet megszállást; azt, hogy nehéz a nyelvünk; és jópár embernek elsőként a Kelet ugrott be (nem éppen valami hízelgő értékelése egy folyton nyugatra igyekvő országnak...) 17 embernek viszont egyáltalán nem jutott eszébe semmi hazánkról (pedig sokszor perceket gondolkodtak ezen a kérdésen). Annak a leányzónak pedig, akinek a válasza az volt, hogy Magyarország egy hideg és misztikus hely, sok kastéllyal és erdővel, kicsit összekeveredhettek az emlékei... A legkifejezőbb talán egy 22 éves fiú felelete volt, aki sommásan így intézte el: "Egy ismeretlen, kis ország."

Utolsó kérdésünkre: ha lenne lehetőségük, tanulnák-e a magyar nyelvet, elég sokan válaszoltak igenlően (több mint huszan). De ezeket inkább nem vettem figyelembe, mert sok esetben csak udvariasságról volt szó.

Utólag persze felmerült bennünk a kétség, vajon nem vetődhet-e szerény kutatásunkra a dilettantizmus árnyéka. Valószínűleg igen; mentségünk mindössze annyi, hogy még soha nem végeztünk hasonló munkát, és nem rendelkeztünk etéren semminemű tapasztalattal. Úgyhogy tisztelettel kérjük a statisztikusok és szociológusok kegyelmét.

Különösebben nem akarom értékelni ezeket az adatokat, hisz egyrészt ehhez rendkívül kevés embert kérdeztünk meg, és meglehet, több diaknál, és/vagy más korosztályokban, más társadalmi csoportoknál esetleg jobb (vagy rosszabb) végeredmény jönne ki. Másrészt egy ellentétes felmérést is el kellene végezni, azaz megtudakolni, a magyarországi egyetemisták mennyire ismerik Olaszországot. Látatlanban most azt mondanám, hogy jobban, mint az olasz hallgatók a mi hazánkat, de ilyan elbizakodott kijelentésre nem merek vállalkozni. Sőt, nagyon kíváncsi lennék, mit hozna egy hasonló felmérés például Franciaországban, Németországban, Oroszországban, esetleg Finnországban, Szlovákiában, vagy az Egyesült Államokban. Érdekes lenne tudni, széles e világban hol cseng a leginkább jól hazánk neve.

Egyvalamit azért szeretnék rögzíteni: ezzel a felméréssel egyáltalán nem az volt a célünk, hogy úgymond "beégessük" az itteni diákokat. Nagyon sokszor előfordult, hogy a megkérdezettek zavartan mosolyogtak, és szabódva mondták, mennyire tudatlanok, de valóban ilyen keveset tudnak csak Magyarországról, és hogy ne haragudjunk ezért rájuk... És nem is haragudtunk, miért is tettük volna? Hisz többen is elmondták, hogy az olasz oktatási rendszerben nem fektetnek túlzottan nagy hangsúlyt a kelet-európai országok megismertetésére. És innentől kezdve már csak a személyes érdeklődésen múlik, mennyire figyelik, ismerik a tévéből, újságokból áramló, hazánkra vonatkozó politikai, kulturális, sport és egyéb híreket, felfigyelnek-e országnépszerűsítő-reklámjainkra ( ezekből az öt hónap alatt összesen egyet láttam, egy milánói metróban - rögtön nagyot dobbant a szívem, főleg hogy szülővárosom, Kecskemét is szerepelt, mint meglátogatásra érdemes helyszín). Legfeljebb csak azon meditálhattunk el, hogy nagyon kevés ilyen kíváncsi hallgatóval találkoztunk...Nem hozza lázba őket Magyarország, enyhén szólva. De nem biztos, hogy ez az ő hibájuk. Persze akár kesereghetnénk is, hogy bezzeg mi, mennyit tudunk róluk, ők meg enyhén szólva tesznek a fejünkre... de ez a kesergés nem vezet sehova.

Tény, hogy én is jobb eredményt vártam. És az is igaz, hogy nem töltött el különösebb örömmel, hogy még mindig a puszta, a gulyás, a csikósok, és a Cicciolinák hazája vagyunk, "valahol ott, keleten...". Nagy pofonok az ilyenek, de: pofonokból tanul az ember.

Nem értek az országimidzseléshez, de valamit biztos javulhatnánk ezen a téren. És sürgősen javulnunk kellene... Kis ország vagyunk, az igaz, de nálunk is vannak csodaszép helyek, a történelmünk is fordulatokban gazdag, és talán kultúránkra, művészeti értékeinkre se panaszkodhatunk. Csak fel tudnánk mutatni mást is, mint az egyébként valóban isteni gulyáslevest és tokaji bort, és pornósztárjainkat...