Elmondom mi történt velem és a családommal ebben a hónapban. Meghalt a nagymamám, karamboloztunk és totálkáros lett az autónk, csőd közelbe került a családi vállalkozás, a nagyapámat meg kellet műteni, ezért senki nem meri neki megmondani, hogy a nagybátyám vadi új lakásában csőtörés volt és az összes csempét, amit ő rakott fel, leverték a vízvezeték szerelők, az asztalos lelépett kétszázezer forintnyi anyagelőleggel, a festők tönkretettek két darab százötven éves bútort, ráadásul megfenyegettek, hogy szólnak a roma rokonaiknak és palacsintaként fogunk beköltözni az új lakásba, és ha ez nem lenne elég egy könyvelési hibából kifolyólag az adóhatóság háromszázezer forintot követel a családon.

Ha ezt így valakinek elmondom, nem hiszi el. Ennyire nem lehet szar az élet, hogy mind ez megtörténjen, ráadásul egy hónapon belül. Azt kell mondanom az élet szar, és ez a valóság. Na de mire való a mozi, ha nem arra, hogy az ember egy kicsit felejtsen, és boldog emberekről szóló történetekkel egy kicsit felvidítsa magát.

Na már most. Elmegy az ember a moziba. Megnézi a műsort, és kiválasztja a Ken Park című látomást, amit a világ összes filmfesztiválján jelöltek valamilyen kitüntetésre. Újszerű látásmód, a lényegre világító előadás, nyers igazmondás és az explicit képi kifejezés hangzatos jelszavaival eladott film felkelti elcsigázott elménk érdeklődését. A vége főcím után pedig következik a totális összeomlás. Meg kell jegyeznem nem a katarzis miatt, hanem azért, amit csak ezzel lehet kifejezni: még ez is!

Miről is van szó. Adott egy közepes minőségű pornófilm, két híradós anyag és egy pár emberi dráma, amit már százan százféleképpen elmondtak. Újdonságérték tehát nulla. A naturális képek nem megdöbbentőek, hanem gusztustalanok. Mi újat lehet mondani a gyilkolásról az Amerikai pszichó, az Isten városa, vagy a Született Gyilkosok óta. Az explicit szexjeleneteknek pedig negyed annyi művészi értékük van, mint Maya Gold Apácazárda című eposzának. Mindezek az összetevők egymásra halmozva még akkor sem okoznak döbbenetet, ha külön-külön megállítanának minket egy percre.

A cím egy fiú neve, aki az első harminc másodpercben, egy gördeszkás gyakorló pályán, mindenki szeme láttára teljes nyugalommal kiloccsantja az agyvelejét. Huh, kirázott a hideg. Van egy kettősgyilkosság is, amit egy zavarodott tini követ el a nagyszülein, részletesen elmesélve, de meg nem mutatva, az okokat is csak sejteni lehet. Ennyi a borzongásról. Nem fogok rosszat álmodni este.

A családi drámák száma három. Egy kiöregedett szurkolólány nyalatja magát lányának a fiújával, akit aztán meghív a családi vacsorára. A felesége halálát feldolgozni nem tudó, bigott vallásosságba menekülő papa, rajtakapja a lányát egy kis hancúron és ezért elveszi feleségül. Munkanélküli, alkoholista mostohapa alázza a nevelt fiát, azért mert titokban szerelmes bele és ezt egy éjszakai szopással bizonyítja neki. A mama meg nem fogadja el a valóságot. Ennyi. Mint kiderül a csemeték lelki életében nem okoznak túl nagy törést a történtek, és vígan folytatják csoportszexes összejöveteleiket. Ja és a srác, akiről a film kapta a címét azért lett öngyilkos, mert a barátnője teherbe esett, slusszpoénként a film végére már senki nem emlékszik a nevére.