Talán ez a legfőbb gondolat, vagy inkább életérzés, amit meg akar osztani velünk az író Meghalni Vukovárnál című kötetében. Majoros Sándor egy vajdasági faluból menekült Budapestre a jugoszláviai háború elől, melyhez magyarként semmi köze sem volt, és nem utolsósorban azért, hogy teljesítse álmát: elismert író akart lenni. Azokban az időkben hazájában erre ugyancsak kevés lehetősége volt. A bácskai irodalmár eddig megjelent három novelláskötete után 2003-ban egy rövidebb regénnyel jelentkezett.

Harmincöt éves múltam, s még nem öltem embert – hangzik a kötet első sora. – Mifelénk a tyúklopás is nagy ügynek számít, nemhogy az emberölés.

Az egyszerű kijelentés rögtön megalapozza a könyv hangulatát. Az író felidézi a bácskai szülőföldön töltött boldog gyermekkort. A megszokott, de vidám falusi élet apró mozzanatai tárulnak elénk. Azután egyszer csak az Ivo Andrics expresszen találjuk magunkat a főszereplővel együtt, aki immár a Keleti Pályaudvar felé tart, és még a vonaton is rémálmok gyötrik.

A nyugodt, verőfényes bácskai táj és a benne élők lassan, könyörtelenül részesei lesznek a tőlük távol álló, mégis az életüket fenyegető balkáni testvérháborúnak. A boldog gyermekkor színhelye veszélyes odúvá válik, ahol átmenetileg meghúzhatja magát, de előbb-utóbb érte jönnek. A megszokott biztonságérzet szertefoszlik. Csak két választása van. Ha marad, a vukovári hadszíntéren hal meg értelmetlenül. Ha elmegy, lelkileg hal meg egy kicsit. Majoros az utóbbit választja. Nekivág az idegen nagyvárosnak, egy hátizsákkal meg egy cetlivel a zsebében, amelyre édesanyja felírta a rég látott pesti rokon címét. Végül a vonaton megismert helyi lány lesz a társa vívódásában, helykeresésében.

A cselekmény két párhuzamos szálon fut. Múlt és jelen váltják egymást. A visszaemlékezés szép és rettenetes momentumaiban jelenik meg a rég- és a közelmúlt: a "füstös, ködös, pálinka- és lőporszaggal áthatott Balkán", egy régi boszniai utazás, a kafanák – kávézók - hangulata, a régi szabadság varázsa, a tuzlai barát, akiből egyszeriben horvátok oldalán álló ellenség lesz, majd a szembenézés a halállal. Mellette pedig a főszereplő budapesti megpróbáltatásai tárulnak elénk, ahol még mindig üldözik őt a múltból jövő rémképek. Ahogy Mányoki Endre írja: a főhős számára Budapest a hely, "ahol rendre-másra feléled a múlt, és ahol újra meg újra meg akar születni a jelen." A zaklatott lelkű fiatalember gondolatainak részesévé válva szinte elviselhetetlenné nő az a gyanakvás, mely minden egyes szembejövőben a rosszakarót feltételezi.