Pintér Anita

"Mocsadék élet"
A Sógornők a Kamara-Tantuszban

Elégedetlenek. Kiábrándultak az életükből, a háziasszony-rabszolga kettős szerepükből, és a férfiakból. Magányosak. Még akkor is, ha nem vallják be maguknak. Kapzsik, irigyek, féltékenyek. Mindemellett nem vetjük meg őket, nem állnak olyan távol tőlünk, ismerjük őket. Ezek a nők nővérek, anyák, feleségek, s a szomszédaink. Hétköznapi, minden értelemben közönséges asszonyok, lányok, akik akár a mi ismerőseink is lehetnének. Bár kissé előítéletesek, korlátoltak, és néha álszentek, azért lelkiismeretesek és szeretetre vágynak. S szeretetre méltók. Mert megnevettetnek minket. Pedig egyáltalán nem mulatságos, hogy néha betegek, a férjük tárgyként kezeli őket, hogy nem bírják már elviselni mások örökös kiszolgálását, az elnyomottságot, s nem bírják elviselni egymást sem; hogy valódi értékek hiányában a hamisaknak örülnek. Mert egyáltalán nem felemelő gondolat, hogy a szerencsejátékok, a nyerő vetélkedők, a lottó, bingó iránti szenvedélyük élteti őket. Egyáltalán nincs igazuk abban, hogy ha nyernek egy utazást, vagy egy halom pénzre váltható bélyeget, akkor boldogságot is nyernek. S bár nevetünk rajtuk, ha mérgükben cifra káromkodással illetik egymást, s ha időnként egymás hajába kapnak; s könnyesre röhögjük magunkat, mikor pálcát törnek az erkölcstelenség felett, s aztán maguk is szembeköpik a becsületességet, s egyikük tolvajaivá lesznek; azért kicsit el is borzadunk. Elborzadunk, mennyi megpróbáltatást kell kiállniuk, s mégis mennyire erősek, s milyen kitartóan hisznek a jobb jövőben.

Michel Tremblay '60-as évek óta sikerrel játszott darabja nem kis meghökkenést keltett a szegedi közönségben. Az erősen szabad szájú nők először meglepődést, aztán hatalmas derültséget idéztek elő a nézők soraiban. Az volt az érzésem, a hullámzó nevetés csak azért halkult el időnként, hogy a következő "poént" is vehessék. Székhelyi József rendező dinamikusan váltogatta a párbeszédeket a monológokkal, mely utóbbiakhoz elsötétítést s csupán egyetlen székre fókuszáló fényt rendelt, s e megoldás a lélekben dúló viharok kihangosításaként szolgált, az őszinteség megnyilatkozásait rögzítette. Leendő és gyakorló anyák, feleségek, de még a férfiak gyomra is összeszorulhatott volna a sok panasz, vádaskodás hallatán, de a csoportos rapstílusban elmondott kimerítő heti program, a testüket áruló nők iránti megvetés, s a "bingódal" inkább a tőlük való elhatárolódásunkat erősítette. Mi sosem leszünk megtörtek, előítéletesek, fanatikusak. S bár a beszélgetés gyakori tárgyai, az udvarlók, férjek, apák egyszer sem jelentek meg, hogy megvédjék magukat, vagy megvigasztalják a nőket, nem volt hiányérzetünk. Müller Júlia tenyeres-talpas munkásasszonya a maga agresszív s irigy megnyilvánulásaival, vastag röhejeivel; Fekete Gizi a mókamester csaló testvér, nagymama s egyben keserű kismama; az örökké Hjurópával hencegő, folyton kényeskedő Perjési Hilda; a józan életvitelt mímelő, s szórakozásigényét titkolni kényszerülő Voith Ági; a megfáradt elméjű, mindenki nyakán kolonc anyóst félelmetesen valósághűen visszaadó Hőgye Zsuzsanna; az egyetlen emberséges testvért és kurvát megformáló Szabó Gabi s barátnőik betöltötték a színpadot. Maximálisan lekötötték figyelmünket, még akkor is, ha időnként úgy éreztük, a kibontakozást túl sokára követi a tetőpont, s hosszú percek alatt nem történik semmi, ami előrelendítené a cselekményt. S még akkor is, ha az alig titkolt tanítómese láttán elhúztuk a szánkat, mikor a feslett erkölcsű Pierette (Szabó Gabi) volt az egyetlen, akiben munkált még a szeretet, a becsület, s az önzetlenség. S bár gyakran a szánkba rágták, hogy az egész móka nem más, mint a kib…tt mocsadék élet, bennünk nem maradt keserűség a függöny legördülte után.

2003. február 23.