Ádelhardt Izabella

Örkénységek
A Szabad Ötletek Színházának előadása a JATE Klubban

A tánc helyett az irodalom játszott főszerepet kedden a JATE Klubban. Örkény életét, gondolatvilágát a három színész az író műveinek tükrében mutatta be. Bár az érdeklődők száma korántsem volt annyi, mint bulik idején, ez az előadás hangulatát nemhogy rontotta, hanem inkább családiassá tette. Ez azt jelenti, hogy mintegy 30 ember nézte végig a másfél órás előadást, s bár nem volt telt ház, néhány nézőnek be kellett érnie az első sori fapados helyekkel.

Az előadás gerincét Örkény életútja adta, amit évszámok és érdekességek elegyeként tártak a közönség elé. Ehhez fűzték hozzá az író híres egyperceseit, a Tótékból vett részletet, a darabot egyébként szerzőként is jegyző színészek. A különböző írásokat úgy válogatták össze, hogy egy pillanatra se tudjon lankadni a nézők figyelme. A groteszk, az irónia mindig nevetésre késztette őket, vagy legalább egy kicsit keserű szájelhúzásra, a komorabb Örkény-darabok színre kerülésénél. Hogy ezek a művek még jobban átélhetőek legyenek, a legtöbb egypercest valamilyen hangeffektus is kísérte. Hallhattunk puskaropogást, vonatot, francia sanzont, és ha ezek az effektek nem csúsztak el kicsit a szövegtől, mindenképp emelték a műsor színvonalát és némiképp ellensúlyozták az igencsak szegényes díszletet, ami mindössze három székből egy asztalból és egy nagy piros telefonból állt. Persze a rossz körülményekről is elfeledkezhet a néző, ha jól játszanak a színészek. Volt, aki jól játszott. Volt, aki többször is belesült a szövegbe, kereste a megfelelő szavakat, könyörgőn tekintett hátra kollégájára, egy kis segítségért. A kínos, hosszú szünetek ugyan kimaradtak, de lehetett kicsit érezni rajtuk a fáradtságot, hogy nem ez az első előadásuk azon a napon. Ezek a helyzetek a szövegtől függetlenül is eredményeztek megmosolyogtató pillanatokat. A darab egyetlen csókjelenete után a női szereplő arcán megjelenő fintor némileg hiteltelenné tette az alakítást. Talán az is a fáradtságnak tulajdonítható, hogy a színészek nem vették fel igazán a kapcsolatot a közönséggel. Nekik játszottak, de nem velük. Többször is hiányzott a szemkontaktus, és végig érezhető volt egy vékony fal néző és színész között. Ennek ellenére a közönség az előadás végén nagy tapssal köszönte meg a fellépést. Néző, színész egyaránt elégedett. Utóbbi azért is, mert a kedvenc írója műveiből összeállított műsorral járhatja az országot, és talán ez is példázza azt, hogy legmerészebb

2004. február 24.