Búcsú Adrienn

„A magyarság sosem hitte el,
hogy Petőfi meghalt”
- állítja Dr. Kiszely István, a Petőfi-kutatás vezetője

Amikor a professzor elkezdett foglalkozni azzal a gondolattal, hogy Petőfi talán mégsem halt meg Segesvárott, számos helyen utánanézett korabeli adatoknak. Ezekből azt a következtetést vonta le, hogy Petőfi valójában nem vett részt a segesvári csatában, sokan látták a csatát követően, 1854-es bécsi jelentésekből pedig kiderült, hogy még abban az évben is érvényben volt Petőfi elfogatása. Józsa Antal történész megtalálta a szentpétervári levéltárban azt az 1849-es fogolylistát, melyen a költő neve is szerepel.

Dr. Kiszely István 1989. januárjában látott hozzá a kutatáshoz. Morvai Ferenc vállalkozóval együtt még ezév júliusában ásatásokat végeztek a Bajkál-tó melletti Barguzinban, ahol több figyelemreméltó személyt is találtak: az ötös parcellából egy lengyel fogoly, a hatosból az orosz dekábrista vezér, míg a hetesből egy magas homlokú ismeretlen került elő. Az 1848-as Barabás-litográfiában lerajzolt Petőfi-homlokvarrat hasonlított a megtalált csontvázéhoz. Bal szemfoga jellegzetes, kis agyarra hasonlított, álla keskeny, visszafelé hajló volt. A jobb hatos bordája törött. Petőfi ezt törte el fiatal korában. Medencéje széles volt, bal lábának sípcsontja torziósan csavarodott, bal térdkalácsa pedig hiányzott. A térdkalács-hiánnyal járó nagyon ritka betegség, amely Petőfi Sándor édesanyját is gyötörte, az ő életét is megkeserítette. Sohasem mászott hegyre, a lépcsőn is oldalazó lépésekkel ment fel. A holttest 164 cm-es magassága is egyezett Petőfiével. Huszonhárom jellegzetes ismérv alapján egy angol és egy orosz igazságügyi szakvélemény megállapította: a csontváz nagy valószínűséggel Petőfié.

Az expedíció tagjai talán nem is sejtették, hogy egy lavinát indítanak el Petőfi kiásásával. Mai napig lezáratlan huzavona kezdődött el azért, hogy bebizonyosodjon, valóban költőóriásunk feküdt-e a barguzini sírban.
Az antropológus és kollégája 1991-ben Moszkvából Amerikába csempészte a csontokat, ahol elvégezték rajta az elemző vizsgálatokat. Kiszely doktor azóta is állítja, ott már a kezdetekkor megállapítást nyert, hogy férfi csontvázról van szó. A washington-i, 1994-ben befejezett genetikai elemzés során azonban az Amerikai Védelmi Minisztérium Fegyveres Erők Patológiai Intézete kétszer, a Pennsylvania Egyetem pedig egy alkalommal végzett DNS-vizsgálata azt állapította meg, hogy a csontok nőtől származnak. A bejelentés nevetségessé tette az expedíció tagjait – mondta az antropológus. Ő úgy látja, itthon már 1991-ben kiemelt állami érdekként kezelték, hogy a csontvázat nőnek nyilvánítsák.
2000 májusában az MTA azt kérte, hogy a maradványokat semmisítsék meg. Dr. Kiszely István és kollégái Bostonban daguerrotípiát és arckonstrukciót végeztettek el a csontvázról. Ez tovább erősítette a bizonyosságot, hogy az Petőfi Sándoré – vélte az antropológus. Hozzátette: az MTA állásfoglalása nem változott. Elmondása szerint bevallották: tudják, hogy a csontváz Petőfi, de nem foglalkoztak vele.

A professzor azzal folytatta: Amerikában közben hat kutató megvizsgálta a DNS-láncot, és jellegzetes kiugrást talált rajta. Ilyen minden bizonnyal Petőfi édesanyjának is volt. A mitokondriális DNS lenne a bizonyíték, mivel ez csak anyai ágon öröklődik. Megindult a törekvés a Petőfi-család sírboltjának felnyitásához Magyarországon, hogy Hrúz Mária DNS-ével összehasonlítva egyértelművé váljon, valóban a költő maradványait találták meg Barguzinban.
Az ügy immár tizenhárom éve húzódik. Igaz, Grespik László egyszer már engedélyt adott a sírbolt felnyitásához, ehhez azonban az ő beleegyezése nem lett volna elég. További ÁNTSZ-engedélyekhez kötötték az akciót.

A jelen álláspont szerint a miniszterelnöknek kell eldöntenie, felnyithatják-e a Petőfi-kriptát – mondta az antropológus. - Erre azonban máig nincs válasz.
A csontváz nincs Magyarországon. Azt egy európai szerzetes kolostorban helyezték el, ott jó kezekben van. Arra vár, hogy kelljen a hazájának. Hogy lesz-e újratemetés, csupán politikai döntés kérdése – így a professzor. - Olyat talán felvállalok, hogy egy férfit egy nőtől nem tudok megkülönböztetni, de hogy egy országban ne lehessen befejezni egy természettudományos vizsgálatot, ráadásul poltikiai okokból, ilyet még sehol sem tapasztaltam. Kifejtette: Itt nem Petőfiről van szó, hanem egy szabadságeszméről. Abban a tekintetben, hogy a történelmet ezúttal is többször megpróbálták meghamisítani, nem történt az elmúlt években jelentős ideológiaváltozás Magyarországon. Senki sem meri a nagy temetést felvállalni, Antall éppúgy nem merte, mint Horn, de ugyanígy Orbán és Medgyessy sem. Nehogy kicsit magyarok lehessünk. Hiányzik ennek az országnak, hogy kicsit kihúzhassa magát.

Az előadás utolsó felében Dr. Kiszely István a közönség kérdéseire válaszolt. Az új feltételezések szerint Petőfi Sándor 1854. május 10-én halt meg. 1851 március 10.-én került tizedmagával Barguzinba, fogolytársai még emlékeztek rá, mindent le is írtak róla, az adat tehát meggyőzőnek tűnik. Hogy miért nem adott életjelet magáról, az antropológus azzal magyarázta: valószínűleg nem tudott, hiszen a terület, ahová került, ma is olyan elmaradott, hogy telefon sincs. A legközelebbi város pedig több mint háromszáz kilométerre van. Többen érdeklődtek a költő barguzini munkássága iránt. Barguzinban is írt vereseket, ötvennégyet, ezek közül dr. Kiszely István közzétett már tizet. Kiadni azonban mindaddig nem érdemes – vélte-, amíg Petőfiből gúnyt űznek. Reményét fejezte ki, hogy eljön majd az idő, amikor tisztelettel hajolunk meg személye előtt.

Arra a kérdésre, ezek után nem kell-e abban is kételkednünk, hogy Petőfi Zoltán valóban a költő fia volt, a professzor azt válaszolta, ez a tény minden kétséget kizár. Mindazonáltal kifejtette, hogy kíváncsi lenne az ő, illetve Petőfi öccsének, Istvánnak a DNS mintáira is.
Kiskunfélegyháza önkormányzata aláírásgyűjtést kezdeményezett azért, hogy Petőfi Sándort városukban temessék el, amennyiben bebizonyosodik, hogy valóban az ő maradványait találták meg. Remélik, hogy minél többen támogatják majd az ötletet.

2003. április 3.