„A legtöbb élet szívszorító, mégis szép”
Rakovszky Zsuzsa irodalmi estje a Mórában

Több irodalmi rendezvénynek is otthont adott Szeged március 27-én. A hagyományos szegedi „csütörtökeste” délutánján Grecsó Krisztián beszélgetett Balogh Tibor újságíróval a TÁK-ban (lásd keretes írásunkat), hogy aztán később ő is feltűnjön a nézők között azon a beszélgetésen, melyet Rakovszky Zsuzsa és Darvasi László folytatott a Móra Kollégiumban. Az idén Magyar Irodalmi Díjjal kitüntetett szerző néhány szóval életéről, költészetéről, valamint díjazott nagyregényéről, „A kígyó árnyékában”-ról vallott az illusztris vendégeknek, illetve az összegyűlteknek.

Kedves kollégista hölgyek fogadják az érkezőket este hét óra előtt, és „szakirodalmat” osztanak szét a nézők között. A többoldalas papíroson a kollégium mai vendégének rövid életrajza, illetve munkáinak alapos bibliográfiája található. Kitűnő belépő. Egy nagyon ritka vendéget is köszönthet ma a Móra: Ilia tanár úr tiszteli meg az írónőt. Házigazdánk, Darvasi László közjátékkal kezd, kérdi Rakovszky Zsuzsát, van-e mobilja? Kiderül, nemcsak Krasznahorkainak, hanem Balla Zsófiának is megcsörrent a mobilja a saját estjén. Azonban az írónőnél nincs telefon, a fia használja Pesten.

Az első valódi kérdés az alkotói pályakezdésre vonatkozik. Sosem ért művészi értelemben elutasítás – feleli az idei irodalmi díjas. Megtudjuk, Rakovszky Zsuzsa Vas István telefonkönyvből kilesett címére küldi első verseit. A mester közlésre méltónak találja őket. Könnyű kezdés. Nehezen, lassan írok verset – mondja a költőnő, négy-öt év is eltelik, mire összegyűlik egy kötetre valónyi.

Darvasi felveti, mi lehet az oka, hogy mostanában ennyi női alkotó lépett be az irodalomba. Kellemetlen, hogy kettőnél több (plusz a jelen lévő) nőt nem tud megnevezni. Rakovszky segít sorolni a szerzőket, de választ ő sem tud adni. Elakad a beszélgetés. Probléma, hogy az írónő rendkívül szűkszavú, Darvasi pedig nem mindig figyel, néha leköti a következő kérdése. Jó kérdések persze. Egyik például magát a magyar költészetet kérdőjelezi meg azzal, hogy kijelenti: Magyarországon Petri és Orbán Ottó halálával megszűnt a nagy költészet. Rakovszky Zsuzsa is beismeri, hogy azt a szerepet, amit Petri például betöltött, a lángszavú váteszét ő nem tudja felvállalni. Ezért ír inkább szerepverseket, ahol nem ő szólal meg, hanem egy általa költött alak. Persze ebből is csak keveset, lassan.

A verseskötetek közti többéves űrt könyvtáros munkával és műfordítással pótolja Rakovszky Zsuzsa. Volt szerkesztő is a Helikonnál, de rájött, nem tud emberekkel, meg komoly ügyintézéssel foglalkozni. Remeteéletet élek – mondja, nincs tehát jelen a társasági életben, olvasni sem feladatként, következetesen olvas, hanem pusztán kedvtelésből. Ezek után gyanús, hogy a Darvasi által felsorolt szerzők kurrens munkáit nem nagyon ismeri az írónő, ezért nem is nagyon szól bele Darvasi ilyen irányú okfejtéseibe.

Ez után terelődik a szó a Magyar Irodalmi Díjat elnyerő alkotásra, A kígyó árnyékára. Megtudjuk, műfordítással szerzett magának gyakorlatot a prózaírásban a költőnő, mely nehezebb feladat, mint a versírás. A kötet egy évig fejben készült, aztán kezdődött rögzítése a számítógépen. Darvasi kérdéseiből rövidesen kiderül, két különböző alkotói módszer beszélget ma este egymással: a házigazdáé és Rakovszky Zsuzsáé. Így törvényszerű, hogy egy picit elbeszélnek egymás mellett. A Darvasi hangján megszólaló Rakovszky – egy igen hosszú mondatot olvas fel, bizonyítandó valamit –, szerintem kellemetlen, rossz szöveg. Nem ehhez szoktunk tőle. A könyv ettől még, vagy épp ennek ellenére siker, már az ötödik kiadásnál tart a tizenhetedik századi női szenvedéstörténet, ami csaknem tízezer eladott példányt jelent.
Magyarországon ez a siker. Meg az, hogy megismer a zöldséges – nevet a költőnő –, illetve ő eddig is ismert, csak azt nem tudta, hogy írok.

Az azonnali kérdések és válaszok etapjában egy hölgy a közönségből felveti, hogy a regény, amit Rakovszky a díjazott könyv írásával párhuzamosan fordított – a Hideg hegy –, egy nagyon hasonló történettel dolgozik. Az írónő szerint azonban csak a nőalakok hasonlítanak, illetve az, hogy mindkettő egy áltörténelmi regény. Ez után Erdélyi Ágnes méltatja szép szavakkal a regényt, mire a költőnő kedvesen zavarba jön.

Az est végén minden jelenlévő olvasó nevében köszöni meg Darvasi László Rakovszky Zsuzsának azt a nemes fájdalmat, amit regényével okozott, majd átadja az írónőt a dedikálásra várók seregének.