Madarason, egy kis déli határmenti faluban dolgozott a 623 sírból álló lelőhely teljes feltárásán nyaranta. A páratlan lelet nagyobb részét a bajai Türr István Múzeum raktárában őrizték, pénz illetve hely hiánya miatt nem állították ki.

Most, a pécsi XIX. Nemzetközi Limeskongresszus alkalmából Szegeden, a Várban láthatjuk a feltárt leletek egy részét szeptember 2. és november 5. között. Harminc országból háromszáz tudós gyűlt össze Pécsett, s közülük körülbelül százhuszan ellátogattak Szegedre, ahol ugyanazzal szembesültek, mint én, amikor egy esős péntek reggelen betévedtem a Várba.
Bronz és ezüst fibulák (vagyis ruhaösszekapcsoló tűk), karneolból, mészkőből, borostyánból, korallból készült ékszerek, lelógó üveggyöngyökkel díszített övek. Sarló, kovakő- a letelepült életmódra, a tűzhasználatra utaló tárgyak. Minden olyan apróság, amelynek segítségével egyre inkább el tudjuk képzelni, milyen is lehetett itt, a Pannónia nevű római provincia határszélén a mindennapi élet mindennapi gondjaival együtt.

A szarmaták, ez az iráni eredetű népcsoport –amely a 2-3. századtól 567/568-ig élt itt a Lugio (mai Dunaszekcső) illetve Partiscum (Szeged) vonalán- ezen tárgyakkal együtt temette el szeretteit. Temetkezésük igen különleges: a hatalmas földhalmok alatt fagerendákból ácsolt termek rejtőztek, amelyekben a fatörzsbe vájt koporsók „feküdtek”, a halott lábainál helyezték el azon használati tárgyakat, amelyekről úgy hitték, megkönnyíthetik a túlvilági életüket.

A kiállítás megdöbbentően közel hozza őket hozzánk, s szembesülünk azzal, hogy egykor ők is hús-vér emberek voltak, ugyanúgy szerettek, ugyanúgy fájt nekik egy fontos személy elvesztése, ugyanúgy választ kerestek arra a kérdésre, mi is vár rájuk a halál után.

A tárlat kicsi, de hangulatos, a kor különleges írásjeleivel tarkított zászlókkal lesz igazán múltidéző és atmoszférateremtő.