Búcsú Adrienn

Karakterré formálni a sokszínűséget
Beszélgetés Tandi Lajossal, a 15 éves Szeged folyóirat főszerkesztőjével

A Szeged első számának megjelenését hosszas készülődés előzte meg. Már jóval előtte voltak próbálkozások a lap elindítására. A Szegedet én alapítottam, alkotógárda akkoriban még nem segítette a tevékenységemet - meséli a lap születését Tandi Lajos főszerkesztő.

- Mi motiválta a lap elindításakor?

- Miután kirúgtak a televíziótól, az akkori tanácselnök felkérésére a városházára kerültem. Kényszerből. Nagyon rosszul éreztem magam a bürokratikus közegben. Ekkor, 1988 tavaszán már érezhető volt a változás szele, az, hogy olyan dolgokról kell beszélni, amiről addig nem lehetett, nem volt szabad. Felmerült például, hogy kezdeni kellene valamit a Széchenyi téren levő két szovjet hősi emlékművel. Meg kellene nézni, valóban van-e valami a Hősök kapuja levakolt íve alatt, avagy csak legenda a freskó létezése. Felkerestem Papp Gyula akkori tanácselnököt azzal, hogy indítani kellene egy - ahogy akkor nevezték - várospolitikai lapot, amely visszaadná a szegedi polgárság presztízsét. Hiszen az elmúlt rendszer leglényegesebb ideológiai tettként elvette az emberektől azt, hogy öntudatos polgárok legyenek. Nem ismerték a lakóhelyük történetét, nem tudták, milyen személyiségek, események fűződnek egy-egy épülethez. Az 1919 és ’44 közti időszak például fehér folt volt Szeged történetében. Erről annyit lehetett tudni és tanulni, hogy léteztek a szabadtéri játékok, a szegedi fiatalok művészeti kollégiuma. De hogy hogyan került ide a püspökség, vagy a szegedi egyetem, erről nemigen hallhattak. Lehetőséget kaptam arra, hogy megteremtsem a folyóiratot, de akkoriban a lapindítás legalább egy éves tortúrával járt. A városnak volt egy hivatalos közlönye, ennek mellékleteként jelent meg először a Szeged 1988 szeptember végén. Az egészben volt valami tragikomikus. Az első írásom egy interjú volt Papp Gyula tanácselnökkel, a várossal kapcsolatos programjáról, amely olyan terveket tartalmazott, ami dícséretére válna minden polgármesternek. De épp ezzel egy időben világot látott egy leleplező riport is arról, hogy Papp Gyula tanácselnökként szerzett jó információit kihasználva vásárolt két hold szántót, melyet később belvárosi telekké nyilvánítottak Újszegeden. Az ügybe belebukott, és lemondott a tisztségéről. Ekkor úgy tűnt, hogy a Szeged folyóirat be is fejezte pályafutását.

- Mégis megmaradt. Mi történt?

- A következő tanácselnök is felvállalta a lapot, vele szintén csináltam interjút, de ő is belebukott. Az őt váltó tanácselnök ugyancsak elment. Hat vagy hét ember volt, aki a Szegedben megjelent interjú után távozni kényszerült a posztjáról. Már úgy mentem oda interjút kérni egy-egy alanytól, hogy készüljön fel rá, más állást kell keresnie a cikk megjelenése után. De végül is elült a vihar, a folyóirat pedig maradt. Mostanáig hét városvezetést élt túl a lap. Érdekes, hogy Szeged az egyetlen nagyváros, amely a rendszerváltás óta minden ciklusban új polgármestert kapott. Minden vezető váltáskor nyilván átértékelnek mindent, és elemzik az előző időszakot. A folyóiratot az mentette meg, hogy sosem foglalkozott aktuálpolitikai kérdésekkel. Legfontosabb célkitűzésünk mindig az volt, hogy a szegedi polgár tudja, hol él, mivel tartozik a lakóhelyének, mik a kötelezettségei, jogai, és ezekkel él is.

- Milyen témák kapnak hangsúlyt a lapban?

- A lap egy része Szeged történetével foglalkozik. Betölti a már említett fehér foltokat, vagyis a helytörténettel igyekszik megismertetni a lakosságot. Kiváló szakemberek dolgoznak, kutatnak itt, akik fáradtságot nem kímélve próbálják a legapróbb részleteket is megtudni egy-egy épületről, egy '30-as évekbeli színházi előadásról, vagy egy festmény történetéről. Ezek mind fontosak ahhoz, hogy a város polgára tudja, hol él, kik voltak az elődei, kik tettek sokat a városért, ki építette a nevezetes házakat. Ugyanakkor feladtunk bemutatni a helyi értékeket is. Ezért járunk különböző tudományos és művészeti műhelyekbe, írunk portrékat kortársakról, mutatunk be olyan személyiségeket, akiket kitüntetett a város, esetleg díszpolgárok, vagy sikereket értek el az élet valamely területén, és tovább vitték Szeged hírét a világban.

- Mennyire népszerű a folyóirat? Hiszen alapvetően nem egy szórakoztató jellegű lap a Szeged.

- Mindenképpen van egy jövőbeni szerepe, akkor is, ha csak 10 példányban jelenik meg. 50 év múlva már forrásértékűnek fog számítani. De komolyra fordítva a szót, sosem volt pénzünk arra, hogy reklámozzuk az újságot. Hatszáz olyan olvasója van, aki megveszi, illetve előfizeti a lapot. Elsősorban értelmiségiek, de már akad köztük egyre több középiskolás és egyetemista is. Ebben valószínűleg szerepet játszik az, hogy tanítok médiaszakosokat a tanárképző főiskolán, akik továbbviszik a lap hírét. Eljuttatjuk a Szegedet minden iskolába, fiókkönyvtárba. Ez kevés, lehetne sokkal több is, persze ennek anyagi feltételei is vannak. Ha több pénzt kapnánk, több példányt nyomnánk, és el is tudnánk adni egy kis segítséggel.

- Ilyen körülmények közt megéri működtetni a lapot?

- Ha a nyereséget nézzük, valójában nem. De úgy gondolom, egy ekkora városnak kell, hogy legyen annyi presztízsigénye, hogy áldozzon évente 6-7 millió forintot egy értékközvetítő folyóiratra. Ugyanis annak a két-háromszáz szegedinek - matematikusoknak, biológusoknak, könyvtárosoknak, akadémikusoknak, muzeológusoknak - a szellemi terméke nem jelenhetne meg, ha nem lenne fóruma. Célunk az is, hogy ezekből az emberekből kihozzuk a felgyülemlett tapasztalatot, tudást, értéket.

- Min változtatna, ha több pénzük lenne?

- Elsősorban a terjesztésen. A 15 éves évfordulóra például szívesen megjelentettem volna 200 darab nagyméretű plakátot, mivel találkozom olyan értelmiségiekkel, akik még csak nem is hallottak a 15 éve működő folyóiratunkról. A Szegedhez csak bizonyos helyeken lehet hozzájutni. Az újságosnál például azért nem árusítják, mert az a tapasztalatunk, hogy a terjesztő negyven százalékot azonnal levesz az árból, mielőtt kibontaná a csomagot.

- Terveznek-e újításokat így, az évforduló után?

- A hagyománynak és a megújulásnak mindig egyensúlyban kell lennie. Ha csak a hagyományokkal foglalkoznánk, beszűkülne a lap, ha viszont csak újítunk, elveszíti a gyökereit. Persze van több új tervünk is. Januári számunkban szeretnénk egy nagy összefoglalót közreadni Szeged és a világ címmel. Ebben 70 szegedi, vagy szegedi kötődésű embert szólaltatnánk meg külföldi tapasztalatairól - arról, mit tudott továbbvinni Szegedről nagykövetként, ösztöndíjas professzorként, sakkozóként, vízilabdázóként vagy akár hallgatóként a világ azon pontjára, ahol járt. Kiderül majd, hogy a városunk neve a világ szinte minden pontján előfordul. Legyen szó sportról, tudományról, kultúráról vagy művészetről. Jövő év májusában az EU-csatlakozással egy időben egy olyan összeállítást tervezünk, melyben bemutatnánk Szeged testvérvárosait. Jövőre lesz 125 éve, hogy az árvíz elöntötte a várost, erről meg kell emlékeznünk. 100 éves évfordulója lesz Bálint Sándor kiváló néprajz-kutató születésének, Móra Ferencnek születési és halálozási évfordulójáról sem feledkezhetünk meg. Tehát rengeteg a munkánk, sosem maradunk feladat nélkül. Szerzőink is vannak, akik közt egyre több a fiatal, egyetemisták, PhD-sek. Ez nagyon fontos, hiszen a Szeged nem az öreg lokálpatrióták nosztalgikus lapja kíván lenni, hanem igenis élő, eleven dolgokkal akar foglalkozni, az értékőrzés mellett az értékteremtés lapja is. A témánk Szeged, minden, ami itt születik, ide kötődik, vagy innen indul el. Nem tudom azt mondani, hogy kulturális, vagy tudományos, vagy művészeti folyóirat. Mindez együtt. Szeged rendkívül sokszínű város. Lapunk feladata ezt a sokszínűséget karakterré formálni. Cél, hogy a szegediek legyenek büszkék a városukra, mert rengeteg érték teremtődött és születik itt. Az érték, a mérték és a minőség az a három dolog, amiért dolgozunk.

2003. október 15.