Az SZTE Médiatudományi Tanszékének online magazinja


Maul Ági

"A természet a művész, nem a fotós"
Beszélgetés Szentpéteri L. Józseffel,
az idei World Press Photo magyar díjazottjával

Hosszú évek óta magyar díjazottja is volt az idei World Press Photo versenynek. A természet és környezet kategória második helyezettje végzett biológus, számos nemzetközi fotópályázaton ért már el eredményeket, emellett rajzol, néptáncol, népviseleteket varr, de hímzések és szűcsmunkák is kerültek már ki a kezei közül. Bár fényképezni autodidakta módon tanult, jelenleg több fotós kurzust is tart a Pécsi Tudományegyetemen. Rendszertanból készül doktorálni. Tagja két természetvédelmi alapítványnak. Most épp első könyvét készül írni, de már a másodikat és a harmadikat tervezi. Mindezt 25 évesen.
Szentpéteri L. Józseffel hivatásról és hobbiról beszélgettem.

Szentpéteri L. József- Bár most a természetfotó kapcsán kerültél a köztudatba, az életrajzodból kiderül, hogy néptáncolsz, népviseleteket varrsz, emellett pécsi egyetemen, a növénytani tanszéken PhD-zel.
Vegyük sorban: Hogyan kezdtél táncolni?

- A nővéremék osztályában nem volt elég fiú, ezért én is beálltam a szalagtűző táncba. Szatmári táncokat próbáltunk, a tanár felfigyelt rám, és ajánlott nekem táncegyütteseket.
A néptánc által kerültem ki egy évre a pittsburghi Duquesne Egyetemre is. Felvételiztem a néptáncegyüttesébe, a Tamburitzans-ba, ami kelet-európai folklórt mutat be. Egy két és fél órás műsorral léptünk fel negyven államban összesen nyolcvan alkalommal. Igazi cigányélet volt. Általában teltházas előadásaink voltak, fel léptünk ötezer ember előtt, de egyszer Texasban ötven előtt is.

- Varrás?

- A néptánc hozta magával, mint ahogy a hímzést és a szűcsmunkákat is. A tánc által szembesültem azzal, hogy a folklórban micsoda értékek vannak és mennek veszendőbe. Ezeket a ruhákat ritkán hordom, a lényeg, hogy mialatt elkészül beleásom magam a hagyományokba.

- Biológia, természetszeretet?

- Mindenről a szüleim tehetnek. Mindketten agrármérnökök. Zseniálisan tereltek minket a testvéreimmel a természet szeretete felé. A mesekönyvek mellett ott voltak a szép képes szakkönyvek is. Az is meghatározó volt, hogy Debrecen mellett Hajdúnánáson és Tedejen töltöttem a gyerekkoromat. Tedejen a legszélső házban laktunk, ott volt az erdő a nádas, a csatorna. Apukám lelkes horgász volt és én mindig elkísértem. A testvéreimmel mindhárman speciális biológia tantervű gimnáziumi osztályban tanultunk, majd én a debreceni egyetemen végeztem biológia szakon, most Pécsett PhD-zek. Amióta az eszemet tudom, oda vagyok a természetért.

- Mi a kutatási területed?

- A kökörcsinek és más növénykék rendszertanával foglalkozom. Ehhez a témához egy természetvédelmi projekt vezetett. A természetvédelemmel a Terra Alapítvány és a Tátorján Alapítvány tagjaként is foglalkozom. Előbbi célja egy környezetvédelmi szemlélet kialakítása oktatási segédanyagok segítségével, utóbbié a veszélyeztetett növények megóvása - nevét is egy védett növényről kapta.

- Fotózás?

- Aki biológia területén dolgozik, előbb utóbb mindenki szembesül azzal, hogy le kell fotózni azt, amivel foglalkozik. Gimnazistaként vettem az első fényképezőgépemet. Szerettem rajzolni a természetet, de ez nagyon aprólékos munka volt, rájöttem, hogy a fényképezőgéppel mindez csak egy gombnyomás.

- Arra nem gondoltál, hogy embert fotózz?

- Felmerült már bennem, megpróbáltam úgy felfogni az embert, mint egy érdekes állatot. Nem túlzottan inspirál a téma.

- Hogy készül egy jó természetfotó?

- Néhány jó fotót készíthet bárki, de sok jó képhez szükséges a biológia. Komoly kutatás előzi meg egy akciófotó készítését. Rengeteg olyan dolog van, ami egy laikus számára teljesen lehetetlennek tűnik, pedig pontosan kiszámítható előre. Persze rengeteget kell a terepen ülni. Vannak trükkök. Például a beetetés, amikor a megfelelő helyre kitesszük az állat élelmét. De az is előfordult már, hogy azért leheltünk egy virágot, hogy kinyíljon, mert csak egy napunk volt, hogy lefotózzuk.

- Keveredtél már kalandokba?

- Legutóbb a Tiszán a díjnyertes fotósorozat készítése közben. Elfelejtettem, hogy hol van a löszpad vége, és zutty a nyolc méteres vízbe. A fényképezőgépet reflexszerűen magasba emeltem, beletelt egy kis időbe, míg kievickéltem. A leghúzósabb esetem egy hortobágyi bivalycsorda fotózásánál történt velem. Épp elkészültem a fotózással, és nem vettem észre, hogy felőlem fúj a szél. Mivel nem lehet kellemes többszáz kilós állatok patái alá kerülni, őrült futás lett a vége.

- World Press Photo előtt milyen fontosabb eredményeid voltak?

- A kisebb nemzetközi pályázatok mellett fontosnak tartom, hogy az UNEP által 2000-ben kiírt "Focus on Your World" című pályázatán jutalmazták az egyik beküldött fotómat. Ez a pályázat azért is sokat jelentett, mert ezután kölcsönözte nekem a Canon cég azokat a felszereléseket, amelyekkel többek között a mostani díjnyertes képeket is készítettem

- Miért pont a tiszavirágzást választottad témául?

- Nagyon jól tudtam, hogy ez a sztori csakis érdeklődést válthat ki. Ennek az állatnak már az élete is hihetetlenül drámai. Három évig fejlődik a víz alatt lárvaként, aztán több millió kel ki egyszerre és három óra alatt el is pusztulnak. Ilyenkor tényleg megőrül az egész természet. Ehhez járul még a dolognak az az oldala, hogy ez a jelenség egykor egész Európában elterjedt volt és mára már főleg csak Magyarországon létezik.

- Mit hozott neked a World Press Photo?

- Csak az első helyezettek kaptak pénzdíjat, úgyhogy én "csak" a nyilvánosságot kaptam, de ez nagyon sokat jelent.
A díjat 12 képre, a teljes fotósorozatra kaptam, de a békás kép lett a leghíresebb. Bejárta az egész világot. Volt, ahol a kiállítást nem is a fődíjas fotóval reklámozták, hanem ezzel a képpel. Nagyon jól esett, hogy amikor Amszterdamban, a díjkiosztáson kivetítettem a képet, felhördült a terem. Itt tartottam életem egyik legjobban sikerült előadását is. Mire sorra kerültem már annyira nyomott volt a hangulat a sok véres téma után, hogy bár egy komoly előadással készültem, mégis arról kezdtem beszélni, hogy érezheti magát az a béka a terülj - terülj asztalkámnál. Az egész terem nevetett, megkérdezték miért nem mentem humoristának.

- Itthon hogy fogadták az eredményt?

- Vegyesen. Megnyilvánult a jó magyar "dögöljön meg a szomszéd tehene is" mentalitás, de azok, akik kicsinyes vádakkal illettek és gyalázkodtak csak a biológiához és a fotózáshoz való hozzá nem értésüket árulták el. Persze nem ez volt a jellemző. Korniss Péter barátjaként üdvözölt. Felhívott pl. egy Amerikába kitelepült debreceni orvos, aki könnyeivel küszködve mondta el, hogy neki, mint Tisza mellett felnőtt embernek mennyire sokat jelentenek a képeim.

- Annyi mindennel foglalkozol. Elsősorban minek tartod magad?

- Biológus fotós néptáncos kézművesnek. Nem szeretném egyiket sem elhagyni. Hiányérzetem van, ha csak biológusnak mondanak Nem szeretem, ha fotósnak hívnak, és gyűlölöm, ha fotóművésznek titulálnak. A természet a művész, nem a fotós. A biológia és a fényképezés a fő profil, ezzel szeretnék pénzt keresni. Magyarországon ez nem fog menni, viszont külföldön élni sem vagyok hajlandó, tehát marad, hogy itthonról dolgozom külföldnek. Távlati tervem, hogy szakújságíró legyek. A lényeg: feldobni egy sztorit, mint pl. a tiszavirág és a nagyvilág tudomására hozni. Ismeretterjesztő munkát végezni, közérthetően és széles körben. De pusztán a szöveg nem elég, nagyon jól kell fotózni hozzá. Michael Nicols a National Geographic fotósa egyszer készített egy szenzációs anyagot Afrikában egy vidékről, amit le akartak rombolni, ezek után természetvédelmi területnek nyilvánították. A fotóval lehet hatni, és kell is.

- Ennyi minden mellett, hogy jut idő a szórakozásra, magánéletre?

- Sehogy. De nincs rá igényem. Mindent, amit csinálok, szeretek. Ha hiányát érezném a kikapcsolódásnak, valamit biztosan elhagynék. Egyelőre nagyon jól érzem magam így.
A cikkhez kapcsolódó linkek:
 

 

2002. december 11.