Tombácz Róbert:

A gyűrű kergetése
Tolkien-konferencia Szegeden

Könyveiből világszerte több millió példányt adtak el, irodalmi főművéből forgatott filmtrilógia eddig bemutatott két része nézettségi és jegyeladási rekordokat döntöget: J. R. R. Tolkien népszerűsége fél évszázada töretlen, sőt, növekedni látszik.

Sikerének okait több aspektusból magyarázhatjuk - mint ahogy nyilvánvalóan ezzel kísérletezett az a konferencia is, melyet Szegeden az MTA székházában rendeztek meg február 6-8. között.
A Magyar Tolkien Társaság, az SZTE Angol-amerikai Intézete és Médiatudományi Tanszéke, valamint az MTA Szegedi Bizottságának Modern Filológiai Munkabizottsága közösen szervezte a tudományos találkozót egy olyan szerző irodalmi szövegeivel kapcsolatban, amelyek szakmai szempontú befogadása, kanonizálása még várat magára.

A "Tolkien a tudományterületek között: párhuzamok, szövegek, használatok" című konferencia huszonegy előadása a humán tudományos megközelítések szinte teljes spektrumát bemutatta az angol szerző regényeire vonatkozóan: irodalomelméleti, komparatisztikai, filológiai, filozófiai, pszichológiai és kommunikációelméleti szempontok alapján vizsgálva a szövegek egyes rétegeit. Ezekből aztán a vájtfülű újságírók - mint mi is - "kihallhatták" a tudós berkekbe is - stílszerűen - begyűrűző siker kimondatlan okát, ami ezen közösségen belül nem más, mint hogy a szövegek a legkülönfélébb értelmezéseknek adnak fantáziadús táptalajt.

Mi a péntek délutáni interpretációs játékra látogattunk el kollégámmal, amely a "Tolkien és és az elméleti megközelítések" címet viselte. Az előtérben számtalan angol nyelvű könyv volt kapható Tolkien nevével fémjelezve - amelyek nagy részéről azonban kiderült, hogy vagy nyelvészeti tanulmányokat tartalmaznak vagy semmi közük az angol íróhoz. Maga az eredeti Középfölde-mitológia ugyanis hasonlóan működik más, jobbféle fantasy- vagy sci-fi-univerzumokhoz: alapanyagot képeznek "rajongó" írók számára a továbbírásukhoz - ahogy ezt az egyik előadó egy cigiszünetben informálisan megsúgta nekem. Az előadók köre egyébként igen változatosnak volt mondható: a középiskolai tanártól az egyetemi hallgatókon át a bölcsész-PHD-sekig az ország humán értelmiségének számos rétege képviseltette magát.

A félórás csúszással kezdődő délutáni szekcióülésen - a kiírtakkal ellentétben - az SZTE Angol Tanszékének tanára, Kiss Attila elnökölt, aki a 40-50 fős közönség előtt elhangzó négy előadás megállapításait igyekezett koordinálni és összefoglalni, illetve az előadások után fellángoló - néhol igencsak heves - vitát moderálta.

Az első előadó Szamosi Gertrúd, színtelen, unalmas hangon olvasta fel egyébként izgalmas gondolatokkal bíró előadását, nem csoda, ha a röviddel előtte elfogyasztott kávé mintha ellenkező hatást gyakorolt volna rám, szóval, nagyon küzdenem kellett, hogy ébren maradjak. Az minden esetre kiderült, hogy A Gyűrűk Urát Szamosi a hatalom szubjektumra gyakorolt hatásának allegóriájaként olvassa, ahol a hatalom az információbirtoklással és a varázslással függ össze. A hatalom centruma az Egy Gyűrű, amelynek mindenki csak úgy lehet "urává", hogy egyszersmind szolgájává is válik. A hatalom erejét pedig csupán a humanizmussal lehet ellensúlyozni, legyőzni - mondta Szamosi.

Másodikként a Pécsi Tudományegyetemről érkező Gyuris Norbert tartott meggyőző előadást a Gyűrűk Urának szerzőség-problémáival kapcsolatban. Kiindulásként rámutatott arra, hogy a regény alapja - a regénybeli fikció szerint - a Piros Könyv: maga A Gyűrűk Ura csak újraírása annak. Ha viszont elfogadjuk ezt a játékszabályt, akkor az elbeszélés folyamán olyan illogikus, paradox narratívákba botlunk, olyan strukturális "ficamokkal" szembesülünk, amelyek vagy az újraírás-fikciót hiteltelenítik, vagy ennek a - ahogy baudrillard-i fogalommal Gyuris kifejezte - szimulakrum-szerzőnek a mindentudását ill. létét. A szerzői szerep széttöredezettsége és megfoghatatlansága kapcsán a téma klasszikusaira, Barthes-ra és Foucault-ra hivatkozva magyarázta meglátásait.

A harmadikként az emelvényre lépő Regős Pál a szöveget a hatás felől vizsgálta meg: miért van az, hogy ilyen intenzíven hat ránk ez a regény, miért tűnik annyira "életszerűnek"? Szerinte ennek fő oka a szöveg-világ hihetetlenül aprólékos kidolgozottsága és a fikcionális történelem rendkívüli konzisztenciája. Ezt segítik a verbális tradíciók, a tárgyi emlékek és az ősöreg szereplők is, határozott köteléket teremtve a fikcionális múlt és jövő között.

A szekció záróelőadásában Oppelt Csaba főként a fantasztikumról beszélt - részben Tolkien példáján keresztül. A fantasztikum történeti és elméleti áttekintése után rendkívül érdekes kérdéseket fogalmazott meg Oppelt: hogyan határozható meg a fantasztikum és vajon mi az antinómája, inkább a horrorisztikus Lovecraft vagy a mítoszias Tolkien tekinthető a fantasztikum adekvát kifejezőjének, műfajnak vagy modornak kell-e inkább definiálni a fantasztikumot, stb? Oppelt meggyőző válaszokat adva ezen lényeges kérdésekre, elmondta azt is, hogy jó, ha tudjuk: a fantasztikum és a ráció komplementer, egymást kiegészítő dolgok, az ellentétüket csak a 19. századi pozitivizmus vezette be a köztudatba, addig ilyenről szó sem volt - most pedig, minthogy a pozitivizmus minden területen megbukott, egészséges lenne felülvizsgálni a fenti oppozíciót, hiszen lehetséges, hogy a regény sikerét valójában ennek a komplementaritásnak a felismerése indokolja.

Miután fotós kollégám már a harmadik előadás után távozott lévén, kezdett fehérből zöldre váltani az arca - talán a sok elméleti okfejtéstől készült ki -, úgy gondoltam, követem a példáját és meglátogatom a középföldi büfét, ahol, persze, egy darab lembast sem lehetett kapni. Miután a nagytermetű orkként vicsorgó büfésasszonyság kis híján letépte a fejem azt hallván, hogy Sprite-ot merek kérni, barátságos Gandhi-mosoly kíséretében kiegyeztem egy baracklében, majd kimentem elszívni egy cigit. Közben meg eszembe jutott, milyen jó is Gandalfnak, hogy elhajózott Nyugatra, hiszen ha itt élne közöttünk, a valódi nyugati civilizációban, biztos legyaknák őt is, hogy ne szívjon pipafüvet a büfében, mert azzal sérülnek a nemdohányzók jogai.

Welcome to the real world again!

2003. február 19.