Az SZTE Médiatudományi Tanszékének online magazinja


Hraskó István

Túl a Maszat-hegyen
- Varró Dániel új kötete


"Maga az írás az, ami örömet okoz, a költészettel való ismerkedés. Egyrészt nincs olyan nagyon komoly, mély mondanivalóm, amit úgy nagyon meg akarnék osztani a világgal, másfelôl olyan igazi, saját hangom sincs"-mondta még 1999-ben, első kötetének megjelenése után Varró Dániel egy vele készült interjúban. Mai világunkban, a munka és a tévé szorításában az embereknek már alig jut idejük olvasásra, s ha könyv után nyúl is valaki (és nem a képernyőt bámulja), feltehetően inkább a prózát a választja. Ritkán olvasunk verseket, ezért is feltűnő, ha egy költő visszhangot vált ki egy kötettel. Főleg, ha az neki az első... Noha az egész országot lázba hozó, országos sikerről Varró Dániel Bögre azúrja kapcsán sem beszélhettünk, de az tény, hogy az akkori könyvhéten feltűnést keltett, s gyors egymásutánban három kiadást is megért. Sokan méltatták az akkor 22 éves, magyar-angol szakos egyetemista fiút, megszerették verseinek könnyed, játékos hangvételét és humorát, és kiemelték bravúros rímelési technikáját, mely bevallott példaképééhez, Kosztolányiéhoz hasonlítva is megállja helyét.

Nos, hosszúnak tűnő hallgatás után tavaly újabb művel jelentkezett a fiatal magyar költőnemzedék jeles alakja. A négy éves szünetet egyébként talán az indokolja, hogy Varró a költészet mellett műfordítással is foglalkozik, és meglehet, erre fordított inkább több energiát. Akik az első kötet játékossága után úgy vélték, hogy a következő kötetet inkább az elmélyültség, a komolyabb mondanivalót hordozó versek fogják dominálni, azok- tévedtek. Túl a Maszat-hegyen - Muhi Andris és a pacák birodalma díszeleg a borítón a cím, egy repülő zsiráfnak (zsiráfmadárnak?) és a rajta lovagló kisfiúnak a társaságában. Ezek után már nem hathat túlzottan nagy meglepetésként az olvasóra a műfaji megjelölés sem: verses meseregényen dolgozott hát ily sokat Varró Dani. Itt tartom fontosnak megjegyezni, hogy a költő ifjabb korában (tizenkét évesen) alkotott már egy hosszabb lélegzetű művet, egy, a Toldihoz hasonló trilógiát: Nyuszika, Nyuszika szerelme, Nyuszika estéje. Úgy látszik, hogy nem szereti magát szűk keretek közé szorítani... Nohát, erre most nem kényszerült: szabadon mesélhet oldalakon keresztül.

Meseregény: gyerekeknek szól tehát - gondolhatnánk rögvest, és ebben persze nem is tévednénk sokat. De azt hiszem, mindannyiunkban él valahol a gyerek... Csak van, kiben mélyebben lakozik, s van, kinél könnyebben előbukkan. Bevallom, én megkockáztatva környezetem minden cikizését, egyúttal bátran vállalva a "nagy gyerek" jelzőt rávetettem magam a könyvre; igen, eloroztam húgom elől, és azonnyomban elolvastam. És sajnos, nagyon hamar a végére jutottam, pedig még szívesen barangoltam volna abban a mesevilágban, ahol a Büdös Pizsamázó, Lecsöppenő Kecsöp Benő, Szösz néne és a többiek élnek... Igaza van Parti Nagy Lajosnak: tényleg varázslatos ez a könyv. Legszívesebben odaadnám minden gyereknek, hogy olvassa el (hisz azért mégiscsak nekik íródott). A sztorit homályban hagyom - már csak azért is, mert egy rendkívül szerteágazó, és rengeteg szereplőt felvonultató történetről van szó - ami talán a kisebbeknél a a megértés rovására is mehet. De természetesen olvashatunk királylányról, elrablásáról, gonosz cárról, önfeláldozó, világot járó legényről (ő éppen Muhi Andris), ármányról, szerelemről, harcról a Maszat-hegyiek és Pacacár között. Mindezt humorral átitatva, és - bravúrosan rímbe szedve (kivétel az utolsó fejezet, ahol áttér az időmértékes verselésre). Hihetetlen, hogy tud bánni Varró a szavakkal, mennyire birtokában van nyelvünknek - ezért minden elismerés megilleti. S emellett még arra is marad energiája, hogy megidézze más költők szellemét - ebből a szempontból is érdekes a mű talán legjobb "betétdala", A Bús, Piros Vödör dala, mely formáját tekintve József Attila Születésnapomra című versére "rímel" - egyébként pedig egy magányos vödör panaszolja el benne szerelmi bánatát:

" A Kék Lapát! A Zöld Lavór!
Volt életemben pár lamúr -
zománc-
románc."

Hát az ilyen és ehhez hasonló részek miatt lesz nagyon mulatságos és szórakoztató ez a könyv. Varró arra is odafigyelt, hogy a mai fiatalság hangján szóljon, ez jelent egyrészt némi lazaságot; másrészt pedig feltűnnek a műben olyan dolgok is, mint mobil, vagy e-mail. És felbukkan, nem is egyszer, a költő is, mint a főszereplő barátja, valamint egy bizonyos Morzsányi Géza - talán nem túl nagy merészség kijelenteni, hogy az ő alakjában Varró a Magvető Kiadó vezetőjét, Morcsányi Gézát örökítette meg. És ami még fontos: a kötetet a szerző nővérének, Zsuzsának a rajzai színesítik.

Bár Varró a mű folyamán többször is megemlíti az alkotás nehézségét, és korholja magát csapongásáért, azért szerintem elégedetten tehette le tollát. Lehet, hogy már megtalálta a saját hangját...?! Mindenesetre kíváncsian várhatjuk, hogy mivel jelentkezik legközelebb...

 
A cikkhez kapcsolódó linkek:
 

 

2004. március 16.