Megszámlálhatatlan sok lakókocsis autó kanyarog a kihalt téli tájon, valahol Norvégiában. Mindegyikükön egy svéd otthonkutató cég jelzése. A sofőrök küldetése, hogy több héten át megfigyeléseket végezzenek kiszemelt alanyuk házában, különös tekintettel arra, mit és hogyan csinálnak a konyhában. Hősünk, Folke (Tomas Norström) "házigazdája" azonban nem hajlandó tudomást venni az ottlétéről.

A rendező lassan építi fel a cselekményt, mely szinte végig egy helyszínen – a gazdálkodó házában és annak közvetlen környezetében – játszódik. Mégis, a film mintha két részre lenne bontva. A boldogtalan alkalmazott végeláthatatlan próbálkozását mutatja be az első rész, amelynek monotonságát az alkotó egy-egy mulatságos jelenettel igyekszik feldobni. A történések lassúsága érzékelteti az elszigetelten élő Isak (Joachim Calmeyer) életének sivár egyhangúságát. Felkelés, reggeli, pipára gyújtás, kávé, lócsutakolás, téli semmittevés.

Talán túl hosszúra is sikeredett a második rész, az átalakulás ábrázolása, mely során a főszereplőnek sikerül bejutnia a házba, majd lassan beférkőznie alanya szívébe, kitúrva annak legjobb barátját is. A rendező a burleszkes jelenetek és a mindennapi élet monotonon ismétlődő cselekedeteinek váltogatásával próbálja pörgősebbé tenni a történetet. De így is kissé vontatott. Nevetségesek, ugyanakkor szívszorítóak azok a részek, melyek a két magányos ember vergődését mutatják be egymás mellett. A mogorva gazdálkodót kezdetben roppantul idegesíti vendége, aki egy összeeszkábált, méretes megfigyelő székből mustrálja minden mozdulatát a konyhában. Azután ő visz színt az életébe: Isak gyerekes módon bosszantani kezdi látogatóját.

A vergődés bennünk is feszültséget keltő érzését fokozza a csend. A két szereplő egy szót sem vált egymással. Csupán a házba időnként be-belépő szomszéd, vagy Folke ritkán felbukkanó főnöke megjelenésével hangzik el néhány szűkszavú dialóg.

Isak végül elunja a dolgot. A filmet szinte kettévágja a "megváltó" mondat, melyet Folkének szegez: "Kér egy kávét?"

Ettől kezdve egyenes út visz a végkifejletig. A két ember között barátság szövődik. Folke azonban ezzel megszegi a szabályt: nem szabadott volna szóba állnia megfigyeltjével.

A film hangulata Philip Ogaard operatőrt dicséri. A képi világra is a monotonitás jellemző, sok az egyforma beállítás. A fáradt, unalmas téli napok visszaköszönnek a vászonról, lassan mi is részeseivé válunk. A történetet Hans Mathisen zenéje kíséri.