A víg özvegy története egy képzeletbeli szláv állam, Pontevedró párizsi követségén játszódik. Zeta Mirko nagykövet nagyszerű tervet eszel ki arra, hogyan rendezze a város anyagi gondjait. Elhatározza, hogy összeházasítja a nemrégiben férje halála után húszmilliót örökölt Glavari Hannát a könnyelmű életet élő követségi titkárral, Danilovity Daniloval. Így a húszmilliós örökség Pontevedróba kerülne, s az meg lenne mentve. Ám mindez nem is olyan egyszerű. Kiderül, hogy Danilo régen megkérte Hanna kezét, mikor az még szegény varrónő volt, ám szülei megakadályozták a házasságot egy rangján aluli nővel, most pedig esze ágában sincs beállni a körülötte lebzselő hozományvadászok sorába. Ugyanakkor rájönnek, hogy még mindig szeretik egymást, de büszkeségük nem engedi, hogy ezt ki is mondják. Nagy szerepe van egy elveszett legyezőnek is, és mire kibogozzuk a szerelmi szálakat, vagyis hogy melyik asszony kivel csalja a férjét, minden rendeződik, s jön a happy end.

A címszereplőt alakító Dér Krisztina és a Danilo szerepét betöltő Harmath Albert játéka megfelel a várakozásoknak, bár az előbbi énekét nem mindig lehetett érteni, valamint Rácz Rita (Valencienne) és Piskolti László is remekül alakította szerepét. A darab egyik legeredetibb figurája Nyegus (Rácz Tibor), aki egészen a végéig a balek szerepében tetszeleg, akkor azonban nem várt szerencse éri. Emelte a produkció színvonalát, hogy a szereplők (főként a hölgyek) többször is átöltöztek szebbnél-szebb jelmezekbe, mely Csík György fantáziáját dicséri, mint ahogy a nem mindig egyszerű, de kifejező díszletek is.

Az operett magyarországi ősbemutatóját 1906. november 27-én tartották a Magyar Színházban. Sikere azóta is töretlen, a magyar és külföldi színházak újra és újra műsorukra tűzik. A Lehár Ferenc alakjához kötődő egyik legenda szerint az ősbemutató óta nincs olyan este, hogy valahol a világon ne játszanák az operettet. A darab népszerűsége nem kerülte el az Egyesült Államok figyelmét sem, Hollywood négy filmváltozatot készített belőle, s annak ellenére, hogy Európában mindmáig kevéssé ismert, a filmmusical egyik klasszikusaként tartják számon.