Schwartz Noémi (noemi.3@index.hu)

Az utca ad meg mindent
Beszélgetés Nagy Terézia szociológussal egy hajléktalankutatás kapcsán

Nagy Terézia, kulturális antropológus, az MTA békéscsabai Regionális Kutató Központ szociológusa, a Corvinus Egyetem PhD hallgatója tavaly folytatott kutatást a szegedi hajléktalanokról. Résztvevő megfigyelőként közelebbről megismerte életmódjukat, és lehetőségeiket arra, hogy kitörhessenek abból a világból, melyben élnek.

- Hogyan definiálhatjuk a hajléktalanokat?
- Nehéz meghatározni. Van, aki rajta kívülálló okok miatt, más a saját akaratából lett hajléktalan, mert nem hajlandó bemenni semmiféle szükségszállásra, intézménybe, nem hajlandó a rokonai nyakán élni, mert azok csak parancsolnak. A lényeg az, hogy az utca adja meg mindazt, ami szükséges az életében: a szállást, élelmet, ami a létfenntartáshoz kell.
- Miért nem próbálnak valamilyen segítséget kérni?
- Kérni kérnek: „Adjál már egy ötöst! Miért nem adsz többet?” Bemennének intézményekbe, hogy ott lakjanak. De a bentlakásnak vannak feltételei, amiket viszont nem mindig hajlandóak, vagy nem tudnak teljesíteni, például nem ihat alkoholt, mert ha alkoholt iszik, nem engedik be. A ferencesek minden nap adnak reggelit és vacsorát, de ahhoz imádkozniuk, mosdaniuk kell egy kicsit. És ha ez nem jön össze, akkor oda se mehetnek többet. Emellett elvesztenek olyan alapvető normákat, mint a sorbanállás. Lökdösődnek, hangoskodnak, nagy a zűrzavar, mert hátha nem jut.
- A szociális munkások nem tudnak segíteni nekik?
- Segítenének, de ehhez valamilyen bizalom kell: segítek, de akkor te pedig legyél becsületes. Aki nem rúgja fel, annak sikerül. Viszont a szociális munkások gyakran élnek abban a tehetetlenségben, hogy segíteni akarnak, de azt látják, hogy hiábavaló az erőfeszítésük. Hiába mondja azt, hogy jöjjön be, ma ne igyon, oldjuk meg, kap ruhát, szállást. Mert napközben kimegy az utcára, ott vannak a hajléktalan barátai, ismerősei, és minden megy a maga útján. Ami úgy néz ki, hogy napi másfél, hat liter pillepalackos lőrét vagy „evavermutot” isznak. Ha jön valami pénz, azt aznap el kell költeni, vagy pedig eltűnik. Lenyúlja egy ismerős, egy barátnak hitt valaki. A maguk között való barátság a leginkább azt jelenti, hogy nem becsapni a másikat. A másik visszahúzó erő, hogyha valaki kiemelkedik, megtalálják. Mihelyt valakinek van egy kis pénze, rengeteg barátja van. Nagyon jó az információs hálójuk, ha akarják, megtudják, ki hol él és dolgozik, és miért ne akarnák, hiszen annak van egy albérlete, és miért ne mehetnénk mi is oda. Eddig is megosztottunk mindent. Viszont az igazán bizonytalan lábakon álló munkájából nem tudja eltartani az összes barátját. Tehát bennmaradni sokkal könnyebb, mint onnan egy picit is feljebb jutni.
- A családi kapcsolataik teljesen megszűnnek?
- Képtelenek fenntartani az érzelmi kapcsolataikat. Ha van valakinek ilyen családtagja, az nem szívesen látja. Amíg megy, támogatja, de aztán kiütköznek a problémák: számon kérik, mire költött, s ezt ők nem viselik el. Ha valaki lejjebb csúszik, mint te, akkor afelé zár az ember automatikusan. Lefele zárni és felfele nyitni mindig könnyű, és ez így működik. Emellett sokan szégyenlik magukat a társadalom, a régi vagy meglévő családjuk előtt. Vannak, akik tudják támogatni a gyerekeiket. Néhány napig koldul, összejön egy számítógépre való és megveszi a gyerekének. Ez pár évre elegendő büszkeséggel tölti el.
- Ha valaki egy kicsit följebb kerül, a többiek nem segítik, hogy esetleg ők is vele menjenek tovább?
- Nem. Mindig születnek álmok. Például veszünk egy tanyát, ott dolgozunk, megtermelünk mindent. Később odahívunk újabb embereket, akik szintén felemelkedhetnének. Csak az probléma, hogy a legtöbb hajléktalan nem ért hozzá. Másrészt ez megint megkövetel egy életritmust, de mivel pont ezt vesztették el, így ez sem lehetséges. Harmadrészt mire pénz lenne belőle, az egyik azt mondja, nekem a pénz kellene, nem a tanya, és benneteket is utállak. Csináltak egy rehabilitációs otthont valahol, ahhoz megint az emberkének a szándéka kell. Amíg nem látja a problémát, és ez így van alkoholbetegnél, drogosnál, és azzal védekezik, hogy ő így szabad, és így is meg tud élni, addig nem lehet és nem is tudnak rajta segíteni.

2004. október 7.