Végső István (Vegso.Istvan@stud.u-szeged.hu)

Trianon Kiskunhalason

„Se a művelődési ház, se a filmszínház nem akarta vállalni a vetítést. Pesten csak egy mozi volt hajlandó játszani” – hangzottak el a valótlan állítások a helyőrségi klub előcsarnokában egy, a filmre várakozó személy szájából. Koltay Gábor dokumentum filmjét, a Trianont, Kiskunhalason a tiszti klubban október 2-án délután és este mutatták be. A „betiltott film” a két időpontra több mint 650 embert vonzott. Telt ház a javából. A jegy ára 600 forint volt, hiába se Krisztus, se Trianon koporsóját nem őrzik ingyen. Az első filmvetítésről a jobboldal helyileg ismert, közéleti figurái jöttek ki. Mindenki el volt ájulva, de nem csak a levegőtlen terem miatt, hanem a dokumentumfilmtől is. A helyiség a második menetre is gyorsan megtelt, az előző nézőcsoporthoz hasonló beállítottságúakkal. Boldog-boldogtalan szomjazta az igazságtalanságban rejlő igazságot az alkotásban, amely a Szilády Áron Társaságnak köszönhetően jutott el Kiskunhalasra. Az egyesület elnökének köszöntő szavai után megkezdődött a nemzeti tudattágítás 1920. június 4-ről.
Ennek a nemes feladatnak a megtestesítői, és emblematikussá vált figurái Raffay Ernő és Nemeskürty István, akik először is elmagyarázzák nekünk, hogy a dualizmus milyen álnok, gonosz és reménytelenül rossz rendszer volt. A liberalizmus és a szabadkőművesség mindent áthatott, és el is rontott. A két „nemzeti entellektüel” az elméleteikkel nem csak egymás és saját maguk szavait ütötték, de még a logika alapvető szabályinak se feleltek meg nem hogy a történelmi valóságnak. Lehet, hogy ezt ellensúlyozva jelent meg Fejtő Ferenc professzor, aki ha hallotta volna az előtte szólókat, akkor tuti, hogy egy konferenciát szervezett volna, hogy rácáfoljon azok mondandójára.
A következő stáció: Károlyi Mihálynak, Kun Bélának és társaiknak pellengérre állítása, valamint az 1919-1920 közötti időszak részvevőinek démonizálása, vagy istenítése volt. A képletek és a hipotézisek halmaza már nem tudni, hogy hol álltak egymással szemben és párban. A lényeg, hogy az ellenforradalmi korszak csupa jót hozott. Minden államférfija kitűnő személyisége volt e hazának. Igaz, mindannyian az eddig rugdosott monarchia-időszak emberei voltak, mint például: Bethlen István, Klebesberg Kunó, Teleki Pál, Horthy Miklós és Tisza István. Fogalmak összevisszaságban: kényszerpálya, holokauszt, visszacsatolások, kitelepítés, svábok, zsidók, magyarok, zsákutca. Az ellentmondások kavalkádját hol hosszabb, hol rövidebb irodalmi kitérő oldották fel. Versek, dalok, művészek, filmrészletek enyhítették a gondolkodó nézők kínjait. Glatz Ferenc volt a következő aduász. Kisebbségi létről és a közép-európai gondolkodásmódról beszélt. Majd újra vissza a sötétségbe, és az 1945 és 1990 közötti „rémuralom” is megkapta a magáét a film alkotóitól.
A feszültség egyre nőtt. A történészek tovatűntek. Egyre több lett a líra. Ami nem volt baj, de emellett feltűntek az eddig nem hiányolt politikusok is. Pozsgay Imre unalmas és sokszor hallott morfondírozása után következett Csurka István, Tőkés László és Duray Miklós. „Nemzetvesztés”, „reménytelenség”, „globalizáció”, „összesküvés” stb. – herderi világvége-hangulat a tetőfokon. A mára eljelentéktelenedett politikacsinálók lehangoló képet festettek a mostani helyzetről, amiben élünk. Nincs kiút. Csak akkor, ha összefogunk Trianon ellen. A filmet természetesen egy Koltay rendezte színdarab nemzetlelkesítő dala zárta, Varga Miklós előadásában.
130 perc hőség, hatásvadászat, összesküvés-elmélet gyártás, egyedi történelemmagyarázat után felszabadult vastapsot kapott a film. Az udvarra kitántorgott magyarok egy kicsit tanácstalanul álltak. Merre tovább? Mit lehetne tenni? Mert a film „nagyon jó volt” meg „csodálatos”, sőt „kitűnő”. Az ismerősök, barátok, szomszédok, rokonok megbeszélték, hogy ezt érdemes volt megnézni, és elmondatják Trianon volt Halason.

2004. október 8.