Debreceni Mihály (dmisi20@freemail.hu)

Romaintegráció

"Zhanav ke jekh Ungriko them si: le romengo thaj gazhengo them. Van, aki érti, hogy ez mit jelent, ha mással nem, a szívével. Egy Magyarország van, romák és magyarok közös országa. És én büszke vagyok erre."- ez a kijelentés a kormányprogram vitáján Gyurcsány Ferenc miniszterelnök- jelölt szájából hangzott el.
Mondhatjuk erre, hogy jól hangzik. Esetleg azt is, hogy nemes gesztus a romákkal szemben, de az sem kizárt, hogy esetleg csak PR fogás, ahogy ezt Farkas Flórián is megjegyezte. Tény azonban, hogy ezekkel a mondatokkal nem lehet a magyarországi cigányság életterét, úgymond "európai színvonalra" emelni. A tettek pedig hiányoznak…
Nem is olyan régen történt meg velem, hogy Budapesten a Népstadionnál lévő metrómegállóból jöttem felfelé, amikor leszólított két cigány származású fiatalember. Közölték, hogy ők engem ismernek. Én erre azt feleltem, hogy dehogyis, hiszen nagyon ritkán vagyok fenn Budapesten, még ritkábban járok ezen a környéken. Ezzel hátat fordítottam és elindultam a dolgomra. Két- vagy háromszáz méterrel továbbhaladva azonban észrevettem egy autó szélvédőjén, hogy a két lepukkant fazon követ. Amikor az 1-es villamos megállójához értem, már megint azt kiabálták nekem, hogy álljak meg. Megálltam. Odajöttek hozzám és az egyikük nem teketóriázva, rögvest elő is vette a pillangó kését és elkezdett hadonászni vele. Közölték, hogy a telefonom érdekli őket meg az összes pénz, ami nálam van. Miközben erőteljesen remegett a lábam, gyorsan átgondoltam, hogy mi az, amit most tennem kellene. Gyorsan kellett cselekednem, nem volt vesztegetni való időm. Ekkor kitaláltam egy történetet magamról és ezt elő is adtam. Azt mondtam nekik, hogy a kerületi ukrán maffia tagja vagyok, és különben is mit keresnek ők a mi területünkön. A dolgot nyomatékosítottam azzal, hogy előhúztam a zsebemből a számomra annyira utálatosnak tartott ukrán útlevelet és megmutattam nekik. Mondtam még, hogy ezért számolni fogunk velük. Nem tudom, hogy hogyan sikerült, de a "csávók" úgy tüzeltek el onnét, mint akiknek meggyújtották a farkukat.
A minap, Szeged belvárosában a barátnőmmel történt hasonló dolog. Őt női mivoltára tekintettel taperolták is a romák. Le akarták fogni, meg ilyeneket mondtak meg neki, hogy "megdugunk bazzeg!!" Szegénykém dolgozatról jött és éppen eléggé fel volt vértezve, hogy el tudjon szökni. Nemrég apámat akarták kirabolni a Tisza nemzetközi gyorsvonaton, de szerencsére ő nem kis termetű ember. Itt is cigány származásúak voltak az elkövetők.
Az a legrosszabb, hogy ha leírjuk a létező problémákat és nem csak a széppel meg a jóval, és a sikerekkel foglalkozunk, akkor máris rasszistának, cigánygyűlölőnek és kirekesztőnek számítunk. Pedig nem azért írjuk le őket, mert annyira nem szeretnénk más nemzetiségeket, hanem, mert ezeket is meg kell oldani. Beszélni kell azokról a rossz dolgokról, amik megtörténtek. Nem csak segélyeket meg támogatásokat kell adni a cigányoknak, hanem munkát. Mert csak munkával és tanulással lehet egy réteget beolvasztani a normális életbe.
Elég unalmas már azt hallgatni a kormánypropagandáktól, hogy mennyire jól megy a romaintegráció, és mennyi siker van a felzárkózásukban. Ezt már látni is kellene. Egyszer eljön talán az az idő is, amikor a rendőrségi statisztikákból nem az fog kiderülni, hogy bűntetteket hetven százalékban ők követik el. Elég rendes becsületes cigány ember él ebben az országban, akik érnek annyit, hogy ne azért kelljen szégyenkezniük, mert romák…

2004. október 19..