Vissza a címlapra!

Az SZTE Médiatudományi Tanszékének online magazinja



Bozó Szilvia

Bezzeg a finnek…



Amikor eloször utazunk egy számunkra idegen országba, minden ott tapasztalt dolog, ami a hazaihoz képest másmilyen, a vizsgálatunk alá esik és rögtön véleményt alkotunk jobb-e, rosszabb-e. Ez egy természetes emberi tulajdonság, hiszen a szellemi képességeink lehetové teszik, hogy két dolgot összehasonlítsunk. Sokféle szempont szerint végezheto a hasonlítás és szubjektív tényezok is befolyásolhatják.

Egy finnországi kirándulásom során felfedezhettem hasonlóságokat és különbségeket egyaránt. A két nép nyelvileg bár egy nyelvcsaládba tartozott hosszú idon keresztül, mégis a mai hétköznapi kommunikációban az alapveto különbségekkel találkoztam eloször. Mi finnül beszélo magyarok a kemény agymunkánkért kaphatunk elismero finn tekinteteket egy-egy megnyilatkozásunkkor, szinte mindig kapunk is. Ezek a tekintetek ösztönöztek a további nyelvtanulásra. Sajnos, ugyanez itthon nem tapasztalható. A finnek nálunk leginkább az angol nyelv segítségével tájékozódnak. Egy magyar átlagember alig tud valamit Finnországról, a finn emberekrol. Meglepo tény viszont, de egy magyar turista egy finntol hallhat Budapestrol a legtöbb információt. Neki nem kell elmagyaráznom, merre van országunk, mi a fovárosunk és foleg, hogy milyen. Hosszú percekig mesélnek a hazánkban szerzett élményeikrol, a Hungaroring eseményeirol.

A többmint nyolcvan múzeummal rendelkezo Helsinkiben sétálgatva, a finn történelem alapveto vázát megismerhetjük és rájöhetünk, hogy a finneknek voltak svédjeik és oroszaik, ahogy a magyaroknak törökjeik és oroszaik. Ismerik az elnyomás korszaka kifejezést. Mégis a XIX. században eloször megjeleno finn nacionalizmus egy mai finn számára erosebben és szebben él, mint hazánkban. Erre nem a nemzeti szimbólumok elofordulási számából lehet következtetni, hiszen Finnországban törvényileg büntetendo a zászló jogosulatlan használata. Valahogy benne van a levegoben. Az utcán sétáló finn büszke a történelmére, a népére. Ezt a Helsinkiben megrendezett atlétikai világbajnokságon nem a finn zászlók számából, hanem a versenyzok és a szurkolók viszonyából éreztem. Egy finn sportoló jobban szeretheto, mert közvetlenebb és nem jellemzo a doppingolásra való hajlam, tisztelheto. Éppen ezért, az Olimpiai Stadionban létezik egy látványos Sportmúzeum is, amelyben az odalátogatók egy futógépen a borükön tapasztalva tudhatják meg, mennyit futott Paavo Nurmi. Vagyis az érdeklodot szívesen fogadják és mesélnek. Ha az itthoni napilapok tudósítóinak, sportriportereinek élménybeszámolóját olvasom, jól érezheto valami ebbol a légkörbol.

Ami még az itthoni híradásokból is feltunhet, a finnek nem problémáznak egymással, nincsenek állandó politikai belháborúk és meglehetosen nyugodt életet élnek. Egy Kék fény jellegu musort hetente elég nehéz lenne összeállítani a finn televízióban, mert az alkoholon kívül kevés dolog okoz problémát. A lopás és csalás náluk ismeretlenebb fogalom. Jó példa, hogy a Magyarországon finn nyelvet tanító lektornak a korrupció fogalmát hosszasan kell magyaráznom, mert számára ez szinte ismeretlennek tunik. A közbiztonság és a közlekedés is megfeleloen és rugalmasan muködik.

Hazatérve számtalan hétköznapi helyzetben megfogalmazódott bennem a különbség. Bár tudjuk, hogy minden hasonlat sántít, azaz soha nincs két teljesen egyforma dolog, ezért nem végezheto igazi összehasonlítás sem. Mégis fontos lenne tudni, hogy ezek a megállapítások még segíto szándékúak is lehetnek. Felhívják a két nép figyelmét egymásra és a közelebb kerülés esélyeire, de ehhez a nyugodt és alapvetoen jóindulatú finn mentalitással kellene élni nekünk is. A két ország közötti jelentos pénzügyi és infrastrukturális különbségeket tudjuk, mégis a mentalitásunk megváltozásához a fejekben kellene rendnek lenni. Hiszen, amikor bliccelünk a villamoson vagy magunkból kikelve kiabálunk valakivel, nem jut eszünkbe: Bezzeg a finnek…

 

2005. szeptember 28.